A nemzeti ünnepen a közmédia csatornái magyar klasszikus filmekkel, történelmi dokumentum- és ismeretterjesztő alkotásokkal tisztelegnek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt.
Az M5 kulturális csatornán március 15-én 10:55-től látható „Itt születtem én ezen a tájon…” című tényfeltáró dokumentumfilm Petőfi Sándor lehetséges szülőhelyeinek nyomába ered. A költő a főszereplője a csatornán 11:15-től valamint 12:30-tól megtekinthető alkotásoknak is. Előbbi, a „Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én!” – Petőfi Erdélyben című ismeretterjesztő film a költő Erdélyben töltött, összességében közel egy évet jelentő napjait mutatja be, utóbbi, A körtefától a harcmezőig – Petőfi nyomában ellátogat Segesvárra, a végzetes csata helyszínére, illetve felkeresi a legendabeli sírt, amelyről a 20. század derekáig sokan hitték, hogy a költő földi maradványait őrzik. Klapka György honvédtábornok életét feldolgozó 14:15-kor kezdődő A komáromi hős című dokumentumfilm után a csatorna műsorára tűzi a Kardos Ferenc rendező által, 600 középiskolás diák szereplésével készült Petőfi ’73-at. A 15:10-től látható játékfilm a forradalom eseményein keresztül vizsgálja a szabadsághoz kapcsolódó jelentéseket, úgy a 150 évvel ezelőtti-, mint a ’70-es évek béli értelmezéseket. Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét feldolgozó Jankovics Marcell művet is láthatják ezen a napon a közmédia kulturális csatornáján 18 órakor. Az első magyar operaénekesnő, Déryné Széppataky Róza pályáját, sikereit, harcát a nemzeti kultúra fejlesztésében bemutató Déryné című életrajzi filmmel zárja a napot a csatorna. Az 1951-es alkotást Tolnay Klári főszereplésével 19:40-től láthatják.
Az 1848-as erdélyi forradalmi események állnak a Dunán 13 órától látható, „Ébredjünk és fogjunk kezet…” – Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nyomában Erdélyben” című dokumentumfilm középpontjában. Az alkotás felfedi, mi történt Kolozsváron 1848. március 21-én, a napon, amelyről azt tartja a történetírás, hogy az volt „Erdély március tizenötödikéje”. A szabadságharc neves és névtelen hőseinek emléket állító Föltámadott a tenger című monumentális filmet is adja ezen a napon a csatorna. A 13:50-kor kezdődő 1953-as alkotás színeiben felújított, kiegészített, digitalizált változatban láthatják a nézők. Az utókor által „a legnagyobb magyar” címmel kitüntetett Széchenyi István életét feldolgozó életrajzi filmet, A Hídembert 18:50-től, majd 21:17-től Jókai Mór Az aranyember című regényének 1962-es azonos című filmadaptációját nézhetik meg a Dunán. Az ünnepi filmek sorát az ugyancsak közkedvelt Jókai műből, a Szegény gazdagokból készült játékfilmmel zárja a csatorna 23:10-től.
A Duna World is történelmi témájú ismeretterjesztő filmmel tiszteleg a forradalom és szabadságharc emléke előtt. A 16:55-től látható Az égbe temetett tábornok – Bem József a magyar és az európai történelem meghatározó lengyel születésű személyiségének, az 1848-tól Magyarországon az erdélyi hadsereg élén harcoló Bem Józsefnek állít emléket.
Borítókép: Eperjes Károly A Hídember című filmben. Forrás: MTVA