Az olaszországi Ferrarában egy 13. századi freskó az iszlám művészetet helyezi a középkori kereszténység középpontjába. Először maga a különleges felfedezést vezető szakember is megdöbbent, mikor rájött, pontosan mit lát a Polesine-i Szent Antal bencés kolostor templomának falán.
A bencés kolostor temploma
A csak részlegesen látható freskó, amelyet Dr. Federica Gigante cambridge-i történész azonosított, szinte biztosan egy valódi, mára elveszett iszlám eredetű sátrat ábrázol, amelyet a 13. századi művész még ugyanabban a templomban láthatott. Szakértők úgy vélik, a 700 éves freskó az egyetlen fennmaradt kép, amely értékes bizonyítéka egy kevéssé ismert keresztény hagyománynak, hogy muszlim eredetű textileket használnak a szertartások alkalmával, akár főoltárok eltakarására is – mondta Gigante.
Federica Gigante a freskót vizsgálja
„Először hihetetlennek és túl izgalmasnak tűnt, hogy egy muszlim sátor ábrázolását látom. Gyorsan elvetettem ezt az ötletet, és csak évekkel később tértem vissza hozzá, amikor több tapasztalattal rendelkeztem és ezért bátrabban álltam hozzá a kutatáshoz. Egyelőre nem találtunk még egy ilyen képet, ami épségben maradt és hasonló sátrat ábrázol. De még nem hagytam abba a keresgélést, azonban úgy gondolom, hogy meglehetősen egyedi freskó- témáról van szó.”
Az oltárfüggönyt ábrázoló freskó
Tanulmánya szerint ez a kép a döntő bizonyítéka annak, hogy egy-egy középkori templom iszlám világból származó sátrakat használt a legfontosabb keresztény rituálék során, beleértve a szentmisét is.
„Sokan nem veszik észre, hogy az iszlám kultúra milyen rendkívül fejlett és csodált volt a középkorban” – mondta Gigante.
Muszlim textilek keresztény templomban
Az már köztudott volt a szakemberek számára, hogy muszlim textíliák jelen voltak a késő középkori európai templomokban. Ezeket a fennmaradt töredékeket általában ereklyék köré csavarva vagy fontos személyek temetkezéseiben használták fel.
„Az iszlám textíliákat a Szentfölddel, Jézus származási helyével hozták kapcsolatba, ahonnan a zarándokok és a keresztesek hozták a legértékesebb ehhez hasonló muszlim textíliákat. Azt hitték, hogy létezik művészi folytonosság Krisztus korától kezdve, számukra ezért a keresztény kontextusban való felhasználásuk több mint indokolt volt. A középkori Európa keresztényei anélkül csodálták az iszlám művészetet, hogy teljesen megismerték volna.”
Közel-keleti textilábrázolások nyomokban fennmaradtak egyes olaszországi templomfalakon, valamint a késő középkori olasz festményeken. A nyugati iszlám világból, például Spanyolországból származó sátrak képei azonban rendkívül ritkák, és ez lehet az egyetlen részletes, teljes méretű ábrázolás, amelyet azonosítani lehet.
A perzsa nagykövet sátrat ajándékoz III. Murad szultánnak, 16. század.
A freskót a 13. század vége és a 14. század eleje között festették, a főoltár fölé helyezett baldachint ábrázolta. A művész az apszist egy sátorrá alakította, amely egy kék és arany drapériát tartalmazott, ezeket a három fal köré tekerték, tetején pedig egy kétszintes, drágaköves kúpos lombkorona volt, amely az iszlám világban megtalálható jelkép.
„A művész sok erőfeszítést tett annak érdekében, hogy a textil életszerűnek tűnjön” – mondta Gigante.
A háttér a kék égbolt, amelyet csillagok és madarak borítottak, és olyan benyomást kelt, mintha egy szabadban felállított sátort néznénk. A 15. század elején a freskót részben átfestették Szűz Mária és Jézus életéből vett jelenetekkel. Idővel ez a későbbi freskó keltette fel a művészettörténészek figyelmét, és figyelmen kívül hagyták a régebbi freskó ábrázolásait.
A 15. század freskó jelentek – Szűz Mária és Jézus életéből
Igazi oltársátor
Gigante szerint a freskó egy valóban létező muszlim sátrat ábrázol, amely a 13. században valamikor fizikailag is jelen lehetett a kolostor templomában, közvetlen látvány volt a művész számára.
„Az eredeti, élénk színű, ékszerekkel borított sátor egy muszlim vezető diplomáciai ajándéka vagy a csatatéren elkobzott trófea lehetett.”
A középkori templomok értékes textilfüggönyöket használtak az oltár elrejtésére akár tartósan, akár szentmise alatt, akár meghatározott liturgikus időszakokban. A freskó tanulmányozásakor Gigante észrevette, hogy egy fátyol sarkát látja, úgy festve, mintha az oltár elé húzták volna. Gigante ezért úgy véli, hogy az igazi sátrat „tetravela”-ként, oltárfüggönyként alakították ki.
„Ha az igazi sátrat csak bizonyos alkalmakkor állítják fel a templomban, a freskó vizuálisan emlékeztethetett volna a pompájára, amikor nem volt a helyén. A festett és a tényleges textíliák közötti kölcsönhatás Európa-szerte és az iszlám világban megtalálható a késő középkorban.”
Csillag motívumok a pszeudo-arab feliratokkal
Gigante tanulmánya megjegyzi, hogy az apszis falai szögekkel és konzolokkal vannak kirakva, ezek szerkezeti támaszként szolgálhattak volna egy függő textíliához. A szakember további bizonyítékot lát abban is, hogy a freskó rendkívül precízen, részletekbe menően ábrázolja a sátrat, ami jelezheti azt, hogy a művész valóban látta a helyszínen. A freskón látható szöveten kék, nyolcágú csillagmotívumok találhatók aranyozott háttérben, pontosan úgy néznek ki, mint az ilyen értékes muszlim sátraknál használt aranyszövetek.
Mind a felső, mind az alsó szegély szélén pszeudo-arab feliratú sáv fut végig. A textil fehér kontúrokkal is rendelkezik, amelyek kiemelik a kontrasztos színeket, tükrözve a 13. századi andalúz selyemdizájn trendet.
Pszeudo-arab feliratok a freskó az alsó szegélyén
A sátor szerkezete, kialakítása és színvilága nagyon hasonlít az andalúz sátrak néhány fennmaradt ábrázolására, köztük a 13. századi kéziratban, a Cantigas de Santa Maria-ban fennmaradt képeken. Ezen kívül megegyezik a kevés fennmaradt andalúz sátortöredék egyikével, a „Fermo chasuble”-val, amely állítólag Becket Szent Tamásé, Canterbury érsekéé volt.
Gigante a freskón ábrázolt ékszereket egy ritka, arab kézművesek által készített ékköves textíliával, a szicíliai Roger normann király (1095–1154) arannyal hímzett, gyöngyökkel, drágakövekkel díszített köpenyével is összehasonlítja.
Hadizsákmány?
Akár az is lehet, hiszen a 13. században Európában általános volt, hogy hadizsákmányból származó értékes tárgyakat helyeztek el a templom oltárai körül.
„A sátrak, különösen a muszlim uralkodói sátrak a legértékesebb diplomáciai ajándékok közé tartoztak, és a legkeresettebb zsákmánynak számítottak a csatatereken, így ezeken az utakon jutottak el Európába. A kereszteshadjáratok során gyakori volt, hogy a zsoldosokat textilben fizették, és a sátor értékes honorárium volt. A freskón látott sátor megegyezik azoknak az uralkodói sátor leírásával, amelyeket a keresztények a 13. századi, al-Andalusi háborúk során foglaltak le.”
Ajándék a pápától?
Gigante kutatása során, arra is utal, hogy egy olyan magas rangú személyiség, mint IV. Ince pápa, ajándékba is adhatott egy ilyen sátrat a ferrara-i közösségnek.
Ugyanis a 9. századtól a pápák gyakran adományoztak tetravelát (oltárfüggönyöket) a templomoknak, és a pápai feljegyzések szerint 1255-re IV. Ince pápa „a legkiválóbb selyem- és aranyszövetből készült drapériákat” küldte a bencés kolostorba, ahol a freskó található.
„Ebben nem lehetünk biztosak, de lehetséges, hogy ez a sátor is az értékes drapériák egyike volt.”
Arra már találtak utalást korábban, hogy az Almohad-i kalifa, Mohamed al-Nászir andalúz sátrát ajándékba küldték 1212 után III. Ince pápának, ami azt jelenti, hogy a freskó festése előtt valamikor már állhatott muszlim sátor a Szent Péter-bazilikában.
IV. Ince pápa, kb 1455.
Gigante azt sugallja, hogy ferrara-i sátor egy diplomáciai ajándék része lehetett a nagyhatalmú Este családnak, amelynek sikerült elérnie, hogy egy időre szövetséget kössenek a guelfek és a ghibellinek, a pápát, illetve a római császárt támogató csoportok. A kolostort 1249-ben Beatrice d’Este alapította, aki akár ezt az értékes drapériát a templomnak ajándékozhatta. Beatrice maga is bencés szerzetesnővér volt.
Dr. Gigante tavaly azonosította a veronai asztrolábiumot, egy tizenegyedik századi muszlim csillagórát, amelyen arab és héber feliratok is szerepelnek.
