A kosztümös romantikus történetek mindig népszerűek voltak. Legyen szó könyvről vagy filmről, a siker többnyire garantált. Jane Austen műveiből készült adaptációkkal pedig végképp nem lehet mellé lőni. Vajon mi lehet Büszkeség és balítélet világában játszódó A másik Bennet lány című sorozat sikerének titka?
Az „Austen-mánia” töretlenül hódít. Csak 2026-ban három jelentős új Austen-feldolgozás is érkezik a mozikba és a televízió képernyőire. Legnépszerűbb közülük a Büszkeség és balítélet. Számtalan feldolgozás és spin-off született a könyv története és karakterei nyomán.
Például Büszkeség és balítélet meg a zombik, vagy Rebecca Ann Collins rajongói sorozata, illetve a magyarul eddig sajnos nem olvasható Death comes to Pemberly. (Nagyjából A halál Pemberly-be érkezik lehetne magyarul a címe)
Még Mary – aki Elizabeth Benett mellett csupán mellékszereplő Jane Austen regényében – sem kerülte el a modern irodalom figyelmét. Számos könyv foglalkozik azzal, mivel tölthette az idejét, amikor híres nővére épp nem volt a közelben, például egy kémregény-krimi trilógia. Katherine Cowley könyvei sajnos még nem olvashatóak magyar fordításban, de talán a jelenlegi tv -sorozat sikerét kihasználva, valamelyik kiadó lecsap a lehetőségre és megjelenteti a brit kormánynak dolgozó, bűnügyekben nyomozó Mary Benett történeteit.
A Mary Bennet-féle út
Az öt Bennet lány között szinte leveszett a középső, a szürke verébke Mary. Jane Hadlow is őt teszi regénye főhősének. Hadlow története szerint, míg a gyakran mellőzött Mary testvérei a romantikát és a társadalmi sikereket hajszolják, addig ő Londonba utazik, és az önfelfedezés útjára lép. A könyv bestseller lett, de tévés adaptáció még ennek sikerét is felülmúlta.
Miért érezhetjük olyan közel magunkhoz Mary Bennet karakterét?
„Anyjának igaza volt: sem nem ragyogott, sem nem virult” – írja Janice Hadlow 2020-ban megjelent, A másik Bennet lány című regényében Mary-ről.
Ebben a középső Bennet nővért a 19. század eleji társadalmi elvárásokkal ellentétben nem érdekli sem a házasság, sem a társasági élet. Sokkal szívesebben mélyed el egy geológiai szakkönyvben. Ráadásul – családja nem kis bosszúságára – szemüveget hord.
Sarah Quintrell és Maddy Dai készített sorozatot a Mary szemszögéből elmesélt történetből. Hatalmas sikert aratott a brit közönség körében: az első epizódot 7,3 millióan látták, a Z generáció tagjai pedig rengeteg rajongói videót (úgynevezett „edit”-et) készítettek róla a TikTokon. De vajon miért váltott ki ekkora rajongást – különösen a fiatalok körében – az „átlagos” középső lány?
„Mary megmutatja, milyen sokfélék lehetnek a lányok – hiszen nem minden lány gyönyörű és tökéletes” – véli a népszerűségről Sandie Byrne, az oxfordi egyetem angol szakos professzora.
Austen regényében a két vonzó és józan gondolkodású idősebb nővér – Jane és Elizabeth –, valamint az éretlen fiatalabb lánytestvérek – Kitty és Lydia – közé ékelődve Mary kakukktojásnak számít. Sem nem szép, sem nem buta. Vajon mi volt Austen szándéka eredetileg a középső nővérrel?
„Mary szerepe a Büszkeség és balítéletben az, hogy megmutassa, milyenek is lehetnek a lányok” – mondja erről Byrne. „Nem minden lány, gyönyörű és tökéletes. Austen folyamatosan kifigurázza a szentimentális és a gótikus regényeket, amelyekben a hősnők szépek és tehetségesek… Ő pedig azt üzeni: vannak olyan lányok is, mint Mary.”
Byrne szerint Austen könyvében az anyaság egyik igazságára is rávilágít. „Nem minden gyermeket szeretnek, és nem minden gyermeket szeretnek egyformán.”
Egy könnyen átérezhető sorsú hősnő
Amikor a BBC tévésorozatában találkozunk Maryvel (Ella Bruccoleri), esetlennek és ügyetlen. Nehezére esik a társalgás, ezért véletlenszerűen felbukkanó ismeretmorzsákat sorolva próbálja átvészelni ezeket a számára kényelmetlen helyzeteket. A sorozat a 21. század terméke, így itt készítők már utalnak arra, hogy Mary-t, az ő értelmezésükben, neurodivergensnek tekintenénk. Karaktere arra emlékeztet minket, hogy a testvérek hiába nőnek fel ugyanabban a háztartásban, mégis teljesen eltérő módon láthatják a világot és élik az életüket.
És még ha a nézők nem is tudnak közvetlenül azonosulni vele, legalább szurkolnak neki.
„Az emberek azt mondják: »Szeretném, ha jól alakulnának a dolgai«, mert felismerik benne azt a nőt, akivel szemben a társadalom olyan elvárásokat támaszt, amelyeknek képtelen megfelelni, és akire bizonyos értékrendet próbálnak ráerőltetni” – nyilatkozta a BBC-nek Quintrell, a sorozat írója.
Büszkeség és balítélet – ami a történetből kimaradt, és ami utána jön
Mary története tulajdonképpen apja, Mr. Bennet (Richard E. Grant) halálával veszi kezdetét. A régensség kori Anglia öröklési törvényei értelmében a Bennet család birtoka, Longbourn unokatestvérére, Mr. Collinsra (Ryan Sampson) szállt, aki új feleségével együtt azonnal be is költözött az épületbe – még mielőtt a családnak egyáltalán ideje lett volna a gyászra. (Kedves gesztus, hogy a házvezetőnő, Mrs. Hill szerepét Lucy Briers alakítja, aki az 1995-ös BBC-féle Büszkeség és balítélet adaptációban maga is Mary Bennetet játszotta.)
Egyetlen hajadon lánytestvérként Mary ajánlatot kap nagynénjétől és nagybátyjától, a Gardiner házaspártól (Indira Varma és Richard Coyle), hogy költözzön hozzájuk Londonba. Ez sokkal jobb lehetőség, mintsem hogy édesanyja, Mrs. Bennet (Ruth Jones) állandó társalkodónője legyen. Mary szüntelenül igyekszik elnyerni kritikus és önközpontú anyja elismerését – ám hiába, hiszen az asszony jellegzetes mondása így hangzik: „Semmi együttérzéssel sincs szegény idegeim iránt!”
Mary londoni költözése – távol nővérei árnyékától és anyja maró megjegyzéseitől – lehetővé teszi számára, hogy kivirágozzon. Ruháihoz egyre színesebb anyagokat választ, kezdi felvállalni valódi önmagát. Az önazonosság megteremtésének témája örök érvényű, különösen aktuális a mai fiatalok számára.
„Úgy vélem, a közösségi média esetében ma nagyon hasonló a helyzet. Rengeteg olyan inger ér minket, amelyek arra sarkallnak, hogy bizonyos módon formáljuk magunkat, csak hogy elfogadhatóak legyünk a társadalom szemében” – nyilatkozta a BBC-nek a Mary-t alakító Ella Bruccoleri.
Mrs. Gardiner az egyik olyan szereplő, aki segíti a lányt a kibontakozásban. Azt az anyai melegséget nyújtja, amely Mrs. Bennetből hiányzott.
„Mrs. Gardiner remek példa arra, hogyan viszonyulhatunk a fiatalokhoz: ítélkezés és a »szerintem ezt kellene tenned« vagy »így kellene élned« típusú kioktatás helyett, itt inkább terelgetjük őket” – mondja Quintrell.
Negatív karakterek új szemszögből
Az anya, Mrs. Bennet karaktere a sorozatban némi jóvátételt nyer, hiszen a nézők szembesülnek azzal, hogy tettei a társadalmi elvárások következményei. Öt lányát – és önmagát – kell megmentenie a teljes összeomlástól.
„Nem tartom őt gonosznak” – mondja Bruccoleri. „Úgy vélem, nagyon is gyakorlatias módon próbálja kimutatni a szeretetét Mary iránt, ám ez nem az, amire a lánynak szüksége van, és emiatt nem is igazán válik a hasznára.”
A sorozatnak még Caroline Bingley és Mr. Collins – Austen két meglehetősen gőgös és fellengzős figurája – esetében is sikerül megmutatnia az emberi oldalt. Ez pedig – Quintrell szavaival élve – „valóban arról tanúskodik, hogy Mary képes meglátni az emberek valódi énjét”. Ez az egyik oka annak, hogy a sorozat ilyen jól működik: új nézőpontból láttat olyan karaktereket, amelyeket már évszázadok óta ismerünk.
Hogyan válasszunk férjet?
És ne feledkezzünk meg a romantikáról sem. Azzal, hogy önmagát adja, Mary két lehetséges udvarlót is vonz: a rokonszenves Tom Haywardot (Dónal Finn) és a sármos William Rydert (Laurie Davidson). Hayward és Mary kapcsolata finom és megfontolt, alapja pedig elsősorban az olvasás iránti közös szenvedélyük. (Arról nem is beszélve, hogy a férfi is szemüveget visel).
Mivel mindkét férfi jóképű, intelligens és kedvelhető, Mary önrendelkezése akkor mutatkozik meg igazán, amikor újabb sorsdöntő választás elé kerül. Amelyet a saját tempójában és a saját feltételei szerint hoz meg.
A sorozat azt az örömöt mutatja be, amelyet fiatal felnőttként saját cselekvőképességünk és egyedi énképünk felfedezése jelent, akármilyen erős nyomás és elvárás nehezedjék is ránk a külvilág részéről.
Ahogy a sorozat főszereplője, Ella Bruccoleri fogalmaz:
„Egyszerűen imádom, hogy ez a történet arról szól, hogyan próbáljuk kizárni a külvilág zaját, és hogyan hallgassunk a saját ösztöneinkre.”
