Már számítógépekkel felszerelt kombájnok végzik ezt a nehéz munkát, de nem is olyan régen még emberek takarították be a termést. Az aratás rítusait, az ehhez kapcsolódó hagyományokat lassan elfelejtik, egyre kevésebb helyen maradt meg az emléke.
Fortepan / Németh András dr, 1968. Káptalantóti
Régen a búza érésének szakaszait így határozzák meg: Szent-György nap (április 24.) táján szárba indul a vetés, májusban kihányja a fejét, Vid napján (június 15.) abbahagyja a növekedést, Péter-Pálkor (június 29.) megszakad a töve, ettől kezdve már csak érik, és lehet kezdeni az aratást.
Fortepan / Visnyovszky Éva, 1930.
Az aratás
Az aratás napját gondosan megválasztották, számos népszokás kötődik ehhez. Újholdkor nem kezdtek hozzá, de Illés napját sem tartották szerencsésnek, nehogy a villám beléjük csapjon. Ha éppen péntekre esett volna az aratás első napja, akkor már csütörtökön levágtak egy kévére valót, hogy a szerencsétlennek tartott napon ne kelljen a betakarítás legnagyobb munkájához hozzáfogniok.
Az aratás egyik szerszáma a sarló volt, mely a magyar nyelv honfoglalás előtti török jövevényszava. A sarlóval történő aratás többnyire asszony munkának számított, férfiak ritkábban, inkább csak a legfiatalabbak és a legidősebbek vettek benne részt. Az arató egyik kezével a gabona szárából annyit fogott össze, amennyi a markában elfért, majd ezt alulról felfele irányuló mozdulattal levágta, és az előre kiterített szalmakötelekbe helyezte. A kévéket többnyire a férfiak kötötték be, és ugyancsak az ő feladatuk volt azoknak különböző méretű csomókban történő összerakása.
Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Kerekes J. Zoltán, 1912.
A gabonavágásra szolgáló másik szerszám a kasza. De míg a fogas sarló kizárólag a gabona szerszáma, addig a kasza eredetileg a fű levágásának munkaeszköze. A kasza gabonaaratásra történő alkalmazására csak a XVI–XVII. századtól kezdve rendelkezünk adatokkal.
Étkezés aratáskor
Mivel a parasztgazdaságokban a legnehezebb és legfontosabb munka a betakarítás volt, ezért a gazda – akár maga aratott, akár más segített neki – igyekezett a legjobb ételeket adni. Amíg az aratás tartott, napi 15-17 órát dolgoztak.
Reggeli
Munkába indulás előtt 5-6 órakor pálinkát ittak és „kézből” ettek: szalonnát kenyérrel vagy zsíros kenyeret. A reggelit a már learatott gabonakévékre ülve 8-9 óra között ették. Az ételt valamelyik családtag vitte az aratók után, ami általában hagymás, szalonnás, sonkás tojásból állt, fejes salátával vagy kovászos uborkával, kovászos kenyérrel és egész napra való borral.
Fortepan / Fortepan, 1930.
Az ebéd
12-13 óra között volt a mezőn egy nagyobb fa vagy a kepe – levágott gabonakévéből készült kereszt – árnyékos tövében. Az ebéd tartalmas volt, minden nap más és mindig tartalmazott húst. A leves lehetett húsleves baromfiból, marhából vagy sertésből, babgulyás, csülkös bab, paradicsomos káposzta, gulyás, burgonyalevesek. De lehetett pörkölt baromfiból vagy sertéshúsból törtburgonyával vagy galuskával. Mellé kovászos uborka, savanyúság vagy fejes saláta járt. Ha a leves húsos volt, második fogásnak tésztát adtak: káposztásat vagy túrósat.
Uzsonna
17-18 óra között lesütött húst, tejfölös túrót, tepertőt vagy füstölt sonkát ettek, amelyhez zöldhagyma, hőkön sült perec vagy kalács társult.
Vacsora
Ezt már otthon ették 21-22 óra között és már csak könnyedebb ételeket. Paprikás túrót, tejes levest, aludttejet vagy ami délről megmaradt.
Fortepan / Urbán Tamás, 1971.
Az aratás vége
Az aratás befejezése örömünnepnek számított, melyet a szokások és hiedelmek gazdagon átitattak. A magának arató család nem rendezett a munka befejezésekor különösebb ünnepséget, erre a szegényebbeknél csak akkor került sor, ha a munkát kölcsönös segítséggel végezték. Ilyenkor a megvendégelés kötelessége a házigazdáé a munka közben éppen úgy, mint annak befejezésekor.
Fortepan / Balla Zoltán 1953.
A módosabb gazda már részes aratókkal dolgoztatott. Amikor először kiment megnézni a munkát, az asszonyok és lányok szalmakötéllel fonták körül a lábát, és csak akkor engedték szabadon, ha pénzt adott, bort vagy ennivalót ígért. Azt tartották, hogy ennek elmulasztása esetén nem eresztene jól a búza. Az aratás befejezésekor néhány szálat a földön hagytak, hogy a zivatar, vihar a következő évben ne tegyen kárt a vetésben.
Fortepan / id. Konok Tamás, 1938.
Az arató részesek a végzés napján szándékosan lábon hagytak egy kis gabonát, amit másnap reggel levágtak. A lányok kalászokat és mezei virágokat harang alakúra kötöttek össze. Néhol szalmából készült csigaszerű fonadékkal vagy táblákkal díszítették. Ezt lányok vagy legények botra akasztva vitték hangos nótaszóval, esetleg cigányzenészek kíséretében a gazda udvarába. A gazdasszony néhány csepp vizet hintett rá, hogy jövő évben a termés ne legyen üszkös, közben az aratógazda versben köszöntötte a ház gazdáját. A koszorút a mestergerendára, az asztal fölé akasztották, és alatta megkezdődött az ebéd vagy vacsora, melyről a bor sem maradhatott el. Ezután következett az arató- vagy kepebál, mely éjfélig, de sokszor hajnalig is eltartott. Az aratókoszorút sok helyen karácsonyig őrizték, és akkor a madaraknak adták, míg máshol a legszebbeket a templomban, kápolnában tartották, vagy útszéli keresztre akasztották.
Borítókép: Fortepan / id. Konok Tamás, 1938.
