A kínai városok képe rohamos tempóban alakul át, de vannak azért helyek, ahol a régi Kínát láthatjuk. Nem mondom, hogy romlatlanul, de mindenképpen igen megkapó formában.
A modern Kína a felhőkarcolók országa, Mintegy 3500 150 méter feletti épülettel büszkélkedhet, közülük 100 körül vannak a 300 méter felettiek. Ebben a kategóriában egyértelműen vezetnek is a kínaiak. Egyedül Hongkongban több, mint 500 a szomszédos Shenzhenben közel 500 150 méternél magasabb épület található.

A mai kínai városok belvárosait ezek az elmúlt egy-két évtizedben épült tornyok, és a múlt század második felének középületei határozzák meg. Kevés olyan város van, amelyik európai értelemben vett 19-20 századi belvárossal rendelkezne. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek régi városrészek. Itt-ott még megnézhetjük milyen is volt a hagyományos földszintes Kína, ahol a hutongok határozták meg a városképet. A hutungokban szorosan egymás mellett álló tradicionális házak álltak. Ezek általában négyszögletes telkeken elhelyezkedő négy nagyobb lakóépületből álló egységek, amelyek szobái egy központi udvart fognak közre. A belső udvaron általában egy gránátalmafa, virágágyások vagy kis halastó található. A hutung kifejezést a sikátorokra és az ezek által alkotott negyedekre is alkalmazzák. A mindennapi élet sok mozzanata a zárt telkeken kívül, az utcákon zajlott.[

Bár ezek a lakónegyedek eltűnőben vannak, szinte minden városban van egy néhány utcányi óváros, ami valahogy túlélte az elmúlt évtizedek bontási hullámait – ma pedig már büszkén és lelkesen őrizgetik őket, mint a hely kulturális örökségének fontos részeit. Ezek eredetileg is kereskedelmi negyednek épültek, a házak földszintjén, az utcafrontot boltok foglalják el.

Ezek mára a városok legkedveltebb szórakoztató-etető utcái lettek. Tradicionális finomságokkal, helyi kézműves termékekkel csábítják a helyieket és a – nagyrészt belföldi – turistákat. Teljes intakt óváros azonban igen kevés maradt meg a hatalmas országban. Ezek közül választottunk ki néhányat, amelyeket, ha Kínában járnak, mindenképpen érdemes megnézni. Az első a főnix városa.
A feng-huang vagy kínai főnix csodálatos madár a kínai mitológiában, a tollas lények ura. Már a legősibb jóslócsontokon is említik. Az ókortól kezdve népszerű a kínai művészetben. A középkorban, a sárkánnyal együtt az uralkodó szimbólumának számított, de még gyakrabban a császárnét, a köznép körében pedig a menyasszonyt jelképezte. Az ókori szerzők szerint isten madár, amelynek kakascsőre van, begye a fecskéé, nyaka a kígyóé, a testén a sárkányéhoz hasonló minták láthatók, farka halé, hátulról az egyszarvúhoz hasonlít, a háta pedig olyan, mint a teknősé. Ötszínű a tollazata, és a Tökéletes emberek keleti országában lakik. A feng-huang felbukkanását a kínai mitológiában leginkább a béke és a felvirágzás előjelének tartották.A taoista legendák szerint a halhatatlan szentek olykor a feng-huang hátán utazták be az eget. Több elbeszélés is fennmaradt azzal kapcsolatban, hogy asszonyok megjelent a feng-huang álmukban akik azután kiváló érdemű fiakat szültek. Első ávrosunkat erről a csodás lényíről nevezték el.

Hivbatalosan csak a köztársaság kikáltása után nevezték el yígy, de a város természetesen ennél sokkal régebbi múltra tekinthet vissza. Már a Kr.u.7. században polgári és katonai közigazgatási központ volt a környéken, ahonnan a kínai uralkodók a helyi törzseket irányították. A vidéket ugyanis eredetileg nem han kínaiak lakták, hanem a miao és tujia nemzetiség klánjai. A miao kultúra m,a is jelen van a városban – ha máshogy nem is hát úgy, hogy jellegeztess miao ételeket kínálnak (pl fermentált sertésvért), és az ide látogató turistanők miao ünnepi népviseleteket öltenek, és abban fényképeztetik magukat.



A város a Ming dinasztia idején – a 15.-17. században – már fontos kereskedelmi központtá nőtte ki magát, hála kiváló elhelytelenkedek a Tuoijiang folyó partján, ahonnan Hunen és Guizhou tartományit s elérhették. Sóval, faanyaggal, helyi fűszerekkel kereskedtek – az első hidat, amely (persze fejútíva) ma is áll, 1670-ben építették a folyón. Maga a város jelentős részben a 18. század elején épült, egységes stílusban. Jellegzetesek a folyópart miao stílusú házai.


A miaok a 19. század második felében felkeltek a Qing dinasztia uralma ellen, és csak több évtizedes háborúban sikerült a császári csapatoknak leverni a lázadást. A miaok már korábban is nehezen viselték a császári uralmat, nehezményezték, hogy a betelpülő han kínaiak elveszik a jobb termőföldeket, a császári közigazgatás viszont nem csak az ő sérelmeiket nem orvosolja, de általában is elég rosszul működik, az életszínvonal pedig folyamatosan romlik. A Taiping-felkelés kitörése arra késztette a központi kormányt, hogy növelje az adókat, és egyúttal kivonja csapatait a már amúgy is nyugtalan régióból, ami csak olaj volt a tűzre. .Ez a guizhoui etnikai kisebbségeket is felkelésre ösztönözte. A közel két évtizedes háborúnak – becslések szerint – öt millió halottja volt. A maradék maiok jelentős része ekkor menekült Kínából a mai Laoszba és Thaiföld északi vidékeire. A város viszont egy időre így kikerült a történelem főáramából – ami azt is eredményezte, hogy az óváros megmaradt a 19. századi formájában.

A város szervesen épült tovább – szinte láthatatlanul folyik egybe a modern és a régi város, bár a folyó mentén megmaradtak a városfalak is.

Az óváros szűk utcái viszont egy az egyben adják vissza a régi Kína hangulatát. A többi turistás óvárosi utcával szemben itt, mivel jóval nagyobb területen maradtak fenn a régi épületek lakónegyedek, nem elturistásodott utcarészletek is vannak.

Több hagyományos házba be is lehet menni – múzeumként vannak berendezve. Az egyik ilyen a köztársasági Kína első miniszterelnökének szülőháza. Xiong Xiling 1870-ben, született Fenghuangban. Természetes intelligenciája miatt „Hunan csodagyerekeként” tartották számon. 1913-ban pedig őt nevezték ki a frissen alakult Kínai Köztársaság első miniszterelnökévé. Ahhoz képest, hogy egy leendő miniszterelnök lakott itt, a ház meglehetősen egyszerű, mondhatni puritán. A központi udvar körül három szoba van, amelyet az egykori politikus személyes tárgyaival rendeztek be.

Ennél sokkal nagyobb, és fényűzőbb Shen Congwen háza. A modern Kína egyik legjelentősebb írója, akit Nobel díjra is jelöltek halála évében nem csak itt született Fenghuangban jómódú katonacsaládban, de rajongott is szülőföldjéért, és meg is örökítette azt műveiben. Életútja koránt sem szokványos. A családi hagyományt követve katonának állt, bejárta Kína peremvidékeit a zavaros húszas években, majd Pekingbe ment irodalmat tanulni és íróvá lenni. Bár az irodalom megújításáért küzdő kulturális mozgalom egyik legjelentősebb alakja lett, nem ápolt túl jó kapocslatot a baloldallal. Így aztán, amikor 1949-ban a kommunisták átvették a hatalmat öngyilkosságot kísérelt meg, életben maradt, de műveit betiltották. Muzeológusként dolgozott Pekingben – fel is hagyott az írással. 1978-ban aztán rehabilitálták- ekkor már 76 éves volt. Ma Fenghuangban az egykori szülőházban – ami a város egyik legnagyszerűbb palotája – személyes tárgyaival és műveivel berendezett múzeumot szenteltek neki.

Ugyanazzal a jeggyel, amelyikkel bementünk a két házba több további hagyományos épület is megtinzhető – al egérdekesebb talán egy hagyományos nagycsalád/klán őseinek csarnoka.

Az igazán nagy durranás azonban az, hogy a jegyben benne van egy fél órás hajókázás is a folyón. Kétféle jegy van, az egyik – az olcsóbb – nappali hajókázást tartalmaz, a drágább éjszakait. Mondták, hogy az utóbbi jobb, így beruháztunk. (Mindkét jegyet a trip.comon lehet megvenni.) Az élmény valóban hatalmas -Fenghuang esti kivilágításban még lenyűgözőbb, mint nappal.

A folyón ráadásul tutajokon különböző zenés-táncos csapatok úsznak,, a vízre pedig fényfestéssel vetítenek mintákat. A város -ami azért nappal is teli van – pedig éjszakára zsúfolódik össze igazán. Éttermek, bárok telnek meg emberekkel, mindenhonnan hangzik a zene.

Fenghuang ugyanis igazi főnixként támadt fel. Mivel meglehetősen közel van – kínai viszonylatban – a Zhangjiajie Nemzeti Parkhoz (kevesebb,mint egy óra a nagysebességű vonattal) sokat profitál a környék turisztikai boomjából, a hazai turisták elképesztő tömegei mellett már néhány külföldi is eljut ide. Megéri – a régi Kína különleges zárványa mellett az éjszaka hangulata mindent megér.






