Nem minden régi épületben van olyan erős hangulat (akár jó, akár rossz), amely generációk fantáziáját ragadja meg. A valaha egy szép kis szigetén található Tabley Old Hall minden bizonnyal rendelkezett ezzel a tulajdonsággal, és azok a látogatók, akik beszámolókat készítettek élményeikről, tanúsították a ház különleges vonzerejét.
Anthony Devis: The Old Hall / Tabley Gyűjtemény 18. század
A viktoriánus regényíró, Elizabeth Gaskell ilyennek látta a házat, miután barátaival eltöltött ott pár napot:
„Itt bolyongtunk, heverésztünk és meditáltunk; néhányan a füvön feküdtek nyugalomban… ha esett az eső, micsoda mulatságokat rendeztünk a régi teremben! Galériázott volt, tölgyfa borítással, felakasztott régi páncélokkal és festett ablakokkal, mely a padlótól a mennyezetig ért. Az a különös hang, amivé a hangunk vált abban a ritkán látogatott kőcsarnokban!”
Tabley Old Hall / Tabley Gyűjtemény, 1900.
Richard Le Gallienne az 1900-ben íródott Utazások Angliában című művében hosszan áradozott a ház nem evilági hangulatáról:
„Gyakran mondjuk, hogy bizonyos házak azt az érzést keltik, hogy rég halott lakóik csak néhány pillanattal ezelőtt hagyták el őket; csak úgy kirepültek az ajtón, hogy csókolózzanak, vagy csak otthagyták a kárpitkeretet, hogy virágot gyűjtsenek a réten. A díszlet valóban eléggé elcsépelt, – mégis van néhány régi ház, ami igazán inspiráló… Úgy tűnik, hogy a még mindig meleg emberi lehelet ott maradt a szobákban.”
Le Gallienne számára e tiszteletreméltóan ősi épületben szerzett tapasztalataihoz némi vágyakozás társult. Tudott a Tabley Old Hallhoz kötődő szellemtörténetekről is, de nem hitte el őket.
„Csak a helyi romantikusok találták ki, hogy közönséges szellemek lakják.”
A galériás ebédlő, ahol szeretnek felbukkanni a szellemek / Tabley Gyűjtemény
Az egyik legkorábbi, nyomtatásban megjelent utalás a régi csarnokban lakó szellemekről 1878-ból származik. Egy rövid, de érdekes kis megjegyzést fűztek néhány, az akvarellfestők kiállítására érkezett képhez. John Fulleylove két festményt készített a Tabley Old Hallról. A bíráló a következő szavakkal mutatta be a műveket:
„Kedves, ősi, kísértetiesnek tűnő ház egy vidám nyári napon, az előtérben nagyfejű pipacsokkal.”
E szavak írója valószínűleg sosem járt a helyszínen, de úgy képzelte, a szellemek jelenléte teljesen természetes lehet egy ilyen régi épületben. Fulleylove másik képe a tornácot ábrázolja.
John Fulleylove: Old Table Hall, Chesire, 19. század / Tabley Gyűjtemény
1895-ben a Az úriemberek magazinja ezt a beszámolót közölte a házról:
„Természetesen van itt egy szellemszoba, de biztonságosan be van deszkázva. Idős kísérőnk – aki elmondása szerint nem fél a házban lakni – elmesélt egy hátborzongató történetet: a szobában egyszer egy vőlegény aludt és az éjszaka furcsa hangokra ébredt fel. Biztosan szellem zajonghatott, mert az ágy mellett alvó kutya is éber volt és fülei egyenesen álltak.”
Néhány évvel később, 1898-ban William Robert Credland, a manchesteri közkönyvtárak igazgatóhelyettese a Szabadnapok: toll- és ceruzavázlatok című kiadványában így ír Tabley Old Hallba tett látogatásáról:
„Megmutatták nekem egy kis helyiség ajtaját, amelyet emberemlékezet óta nem nyitottak ki, amelyet szellemszobának hívnak. Amikor ezt meghallod, a gerinceden egyből feláll a szőr és az idegeid bizseregni kezdenek.”
A kísértetek itt szoktak lenézni a belső galériáról a házat megszálló élő utódokra / Tabley Gyűjtemény
Credland szerint a szellemszoba története a ködös múltba vész: valaha volt egy nagy ünnepség, ahol egy férj féltékeny lett a feleségére, amiért az a figyelmével egy másik férfit tüntetett ki. Párbajra hívta ki, majd a brutális harc után a férjet megölték – a feleség ezután tőrt ragadott, és szíven szúrta magát. A botrány elkerülése érdekében a két holttestet lezárták a szobában.
„És akkor, amikor az éjszakák sötétek, és a szél úgy süvölt a ház körül sikító hangokat adva – vad hasonlattal élve – mintha zenét hallanánk, akkor lehet látni, hogy egy lovag és hölgye a zenészek karzatának korlátja fölé hajol, és látszólag a földszinten játszódó élénk jelenetet figyeli.”
Sötét és szeles éjszakákon itt kísért a lovag és hitvesének szelleme / Tabley Gyűjtemény
Ma már szinte biztos hogy a könyvtáros beszámolója lehetett a kezdete a Tabely Old Hall-ról szóló kísértettörténeteknek. Néhány év alatt annyira elharapództak ezek a szóbeszédek, hogy a birtokot 1895-ben megöröklő Lady Eleanor Leighton-Warren kénytelen volt kampányt folytatni az ellen, hogy a házat szellemkastélynak tekintők turistáskodni járjanak oda. Szigorú szabályokat hozott. Például a napi látogatók számát egy főre korlátozta. Olyan határozottan kisöpörte a szellemeket Tabley Old Hall-ból, hogy soha többé nem merték megmutatni kísérteties árnyaikat. Nyilvánvalóan világossá kellett tenni a házban lakók számára is, hogy abba kell hagyniuk a rémtörténetek mesélését.
George R. Chapman: Lady Eleanor Leicester Leighton-Warren (1841–1914) / Tabley Gyűjtemény
Volt néhány vakmerő, aki dacolni próbált a lady parancsával és megpróbálta őt kijátszani. Fletcher Moss manchester-i történész 1899-ben a városi újságban írta meg, milyen nagy hatalommal bírt a birtok tulajdonosa. Meglehetősen ostoba módon próbált eljutni a szigeten álló kísértetházba, egy helyi szolgálót akart rávenni, hogy csempéssze be magával. Azonban ebből nem lett semmi, mert az aggódó cseléd elutasította, mondván, „a lady gyorsan megtalálja, mert a hallban folyamatosan figyelő kémszemüvegeken keresztül mindent lát.”
Tabley Old Hall előtt talán éppen azt mondja Lady Eleanor Leighton Warren a cselédnek, hogy hagyja abba a kísértethistóriák terjesztését / Tabley Gyűjtemény, 1900.
Van egy beszámoló, ami talán magyarázatot ad arra, hogyan alakulhat ki egy kísértethistória, valami váratlan élmény hatására. 1872-ben Arthur Munby, költő és jogász – aki a munkásosztálybeli nők iránti rajongásáról volt híres – ellátogatott Tabley Old Hall-ba. Aznap épp sötét gyászruhát viselt, és pontosan olyan kalapot, mely az operában Mefisztó fején is volt. A házban furcsa ruhájában elmélyülten sétálgató Munby véletlenül összetalálkozott a házvezetőnő idős nővérével, aki hirtelen elkezdett sikoltozni és elrohant. Egyikük sem számított a másikra, Munby utánament, hogy megnyugtassa. Ez az érdekes anekdota jól mutatja, hogy sem Munby, sem a házvezetőnő nővére nem érezte jól magát Tabley Old Hall-ban, és mindketten megrémültek a másiktól: az egyik a látottaktól, a másik a reakciótól.
A galéria egyik sarkában találkozott Munby és a házvezetőnő nővére / Tabley Gyűjtemény
A ház hátborzongató hangulata miatt, később is szívesen hallgatta bárki a szellemjárásokról szóló meséket, közelebb húzódva tűzhöz, távol a falon táncoló árnyékoktól. Az épület külseje sokak számára már elegendő volt ahhoz, hogy bármilyen nyugtalanító történetet elhiggyenek róla.
Borítókép: A romos Tabley Old Hall 2024-ben / A Tabley Gyűjtemény része, University of Manchester
Forrás: Art UK
