A haláltánc, mint művészeti forma a késő középkorban alakult ki. Akkor szinte morbid módon lenyűgözte az embereket, akik naponta néztek szembe a halál kegyetlen valóságával.
A 13. század előtt az európai művészek a halált egyfajta békés állapotnak ábrázolták. Az akkor készült műveken látni, hogy az alkotók a keresztény tanításokat nem kérdőjelezik meg, az örök életet biztosra vették. A katedrálisok sírkövein fekvő szobrok derűs arca tanúsítja az emberek feltámadásba és a túlvilágba vetett hitét. A halál az akkori embereknek számára az élet része volt.
A halál diadala), Giacomo Borlone, 1485./ Wikimedia Commons
A késő középkor kihívásokkal teli korszaka után azonban újfajta szemszögből kezdték nézni a halált. Az emberek vegyes érzéseket kezdtek táplálni a hátborzongató témák iránt: egyszerre félték és lenyűgözve szemlélték. Ebben az összefüggésben ábrázolták a művészek a csontvázakat és a bomló, néha férgek által felfalt holttestekkel táncoló embereket. Ezekkel a morbid képekkel új szemszögből mutatták be a halált: ez volt a Haláltánc képek korszaka.
A fordulópont: a késő középkor
1300 körül Európa fordulóponthoz ért. A feudális rendszer a csúcson volt, az előző évek enyhe éghajlata bőséges termést hozott, a középkori városok és az új technológiák fejlődése pedig társadalmi békét kínált a kontinensnek. Ez a nyugalmi állapot azonban nem tartott sokáig.
Haláltánc, jelenet a Nürnbergi Krónikából – Michael Wolgemut, 1493. / Metropolitan Museum of Art
Jó körülmények között a népesség gyorsan növekedett. Anglia lakossága mindössze két évszázad alatt nőtt az 1086-os egymillió lakosról a 13. századra hat-hét millióra. Ugyanez a tendencia figyelhető meg Európa más részein is, és a történészek becslése szerint a teljes kontinensen már 70 – 100 millió lakos élt a 13. században. Később az élelmiszerkészletek nem tudtak lépést tartani a növekvő népességgel, és számos katasztrófa pusztított végig Európán a 14. században.
Éhínségek, világjárványok és erőszak
A középkorban a várható élettartam alacsony volt, a 13. században körülbelül 35-40 év. Abban az időben számos gyógyíthatatlan, fertőző betegség terjedt el a lakosság körében. A 14. század első felében Európát és a világ más részeit sújtó katasztrófák maradandó nyomot hagytak az emberiség pszichéjén, általános szorongást okozva, erősítve a halálfélelmet.
Haláltánc, Anonymous, 16. század / Metropolitan Museum of Art
A késő középkor első nagy katasztrófája Európában az 1315-1317-es nagy éhínség volt, ami bizonyos helyeken 1322-ig is eltartott. A rossz időjárás és az állatállomány betegségei miatt kevés volt a termés – folyamatos éhínség sújtotta az európai lakosságot, ami betegségekhez, folyton fellobbanó erőszakhoz vezetett.
Mindössze egy generációval később, 1346-tól kezdve több pestisjárvány pusztította a kontinens lakosságát. Míg a bubópestis egyes formáit állatok – például patkányok terjesztették – a 14. században egy új formája alakult ki: a levegőben terjedő változat, amely még gyorsabban terjedt. Mindössze öt-hat év alatt a fekete halál az európai lakosság 30-50%-át, mintegy 25 millió embert pusztított el. Németország például lakosságának 40%-át, a délkelet-franciaországi Provence az emberek 50%-át vesztette el. Az olaszországi Toszkánában pedig elérte az ijesztő 70%-os halálozási arányt.
Luzern-i haláltánc – Jakob von Wyl, 1610-15. / Swiss Info
Ezen kívül a százéves háború is meggyengítette Európát. Több mint 116 éven át, 1337 és 1453 között a francia és az angol uralkodó harcolt egymással Franciaország trónjáért.
Ezek az apokaliptikus idők befolyásolták az emberek halálról alkotott képét. A halál bármikor bekövetkezhetett, megtizedelve az életük teljében lévő nőket és férfiakat. Holttestek halmai rothadtak az utcákon, mert túl sokan voltak ahhoz, hogy eltemessék őket, ami minden bizonnyal traumatizálta a lakosságot. Az uralkodó komorságot a késő középkor művészetén is jól láthatjuk.
Memento Mori: A halál ábrázolásának új módja
Ebben a félelemmel teli életben a művészek új formákat találtak a halál ábrázolására. A Memento Mori koncepciója – amely a latin „emlékezz a halálra” kifejezésből ered – széles körben elterjedt a középkor művészetében és építészetében. Más középkori illusztrációkhoz hasonlóan, ezek az ábrázolások is oktatási eszközként szolgáltak az írástudatlan lakosság számára. Az embereket emlékeztetni kellett halandó életük hiábavalóságára és mulandóságára, így a Memento Mori a késő középkori művészet visszatérő témájává vált.
Guillaume de Harcigny síremléke, Anonymous, 1394. / Laon Museum of Art and Archaeology
Míg a fennmaradt 13. századi szobrok gyakran békés arccal és legszebb ruháikban pompáznak – ami a béke benyomását kelti a nézőben – addig a 14. század második felétől a művészek realisztikusabb sírokat faragtak. Ezek a föld alatt történteket ábrázolták. Ezek a holttest-emlékművek az elhunyt rothadó húsát vagy csontvázát mutatták, gyakran halotti lepelbe burkolva.
Danse Macabre, Dance of Death – Haláltánc
Sok képzőművész követte a középkori irodalomban, drámában már meghonosodott, igen különös és morbid irányzatot: a halotti tánc ábrázolását. A haláltánc, vagy latinul Macchabaeorum Chorea, a késő középkori művészet borzalmas halálábrázolásának csúcsát képviseli, bomló testeivel és csontvázaival.
A haláltánc – amely kezdetben a 13. század végi irodalomban jelent meg – a halál allegóriája. Egy olyan táncot ábrázol, amely során egybegyűlnek az élők és a holtak, a gazdagok és szegények. Az embereket társadalmi helyzetük szerint ábrázolják, magától a pápától a gyermekeken és remetéken át mindenki megjelenik ebben a táncban. A Danse Macabre témája gyorsan híressé vált egész Európában, különösen az egyszerű emberek körében. Azt mutatta be, hogy társadalmi helyzetétől függetlenül mindenki egyenlő a halál szemében.
Haláltánc, Saint-Germain Church of La-Ferté-Loupière, Franciaország 1500. / Bourgogne Médiévale
A grafikus ábrázolásokon jól látható, hogy a Haláltánc egyfajta körtánc. Ám ez nem egy vidám testmozgás: az élőket arra kényszerítik, hogy hátborzongató lényekkel táncoljanak. A tánc itt büntetéssé válik. A kereszténység gyakran veszélyes dolognak tekintette a táncot, amely pogány rituálékat idézett fel. Könnyen bűnné válhatott. A középkorban azonban a tánc és a vallás együtt létezett, mivel karácsonykor vagy húsvétkor szokás volt templomokban vagy temetőkben táncolni.
A késő középkor egy másik érdekessége, amely összefüggésben állhat a haláltánccal, a hírhedt „táncoló pestis”. Európa-szerte emberek százai szenvedtek ebben a különös betegségben, amely miatt napokig, megállás nélkül, kétségbeesetten táncoltak csoportokban. Gyakran templomokba vagy temetőkbe tértek be táncolni és akkoriban sokan átokkal sújtottaknak hitték őket. Valóban ördögi látványt nyújthattak a kívülállóknak. Vajon epilepsziás roham vagy hallucináció okozta ezt a furcsa tánc-mániát? A pestis eredete máig sem tisztázott.
Haláltánc, Saint-Germain Church of La-Ferté-Loupière, Franciaország 1500. / Bourgogne Médiévale
Az 1518-as strasbourgi táncos pestisjárvány arra kényszerítette a városi tanácsot, hogy a település különböző helyszínein szervezzék meg a táncolás lehetőségét. Még zenészeket is hívtak, hogy az emberek addig táncoljanak, amíg el nem ájulnak. A tánc és a halál ezeken az összejöveteleken így összekapcsolódott.
A haláltánc legkorábbi ábrázolása a párizsi Szent Ártatlanok temetőjében
Egy párizsi polgár naplója szerint 1424-ben egy haláltáncot ábrázoló képet festettek a párizsi Szent Ártatlanok temetőjében, ezzel ez lett az első ismert ábrázolás Európában. A Szent Ártatlanok temetője fontos helynek számított a középkori párizsiak életben. Az évek során több mint 10 millió holttestet temettek el itt vagy halmoztak fel tömegsírokban. A középkori hagyomány szerint ez nem egy csendes hely volt, hanem meglehetősen élénk. Az emberek a temetőkben találkoztak egymással, előfordult, hogy élelmiszert vagy különböző árukat vásároltak itt, esetleg színészek előadásait élvezhették. Bár szent hely volt, a temető a mindennapi élet központjaként szolgált.
Haláltánc, Az érsek és a király – nyomat a párizsi Ártatlanok Temetőjének falán található haláltánc jelenetről – Guyot Marchant, 1485. / Join La Danse
Állítólag Orléans-i Jehan, VI. Károly francia király és testvére, I. Lajos orléans-i herceg festője festette meg a jelenetet a temető egyik tömegsírját szegélyező árkádfalra. Jehan királyi és egyházi embereket ábrázolt, amint együtt táncolnak csontvázak és holttestek között.
Haláltánc, A szobalány és a házvezetőnő – nyomat a párizsi Ártatlanok Temetőjének falán található haláltánc jelenetről – Guyot Marchant, 1485. / Join La Danse
A párizsi Szent Ártatlanok temetőjének haláltáncát 1669-ben lerombolták, hogy helyet adjanak a szomszédos utcákban zajló építkezéseknek. A hátborzongató figurák addigra azonban már széles körben elterjedtek egy Guyot (vagy Guy) Marchant nevű párizsi nyomdásznak köszönhetően, aki reprodukálta a temető festményeit. Ez a kép volt valószínűleg az eredeti modell, amely az összes többi európai ábrázolást inspirálta, elindítva ezzel a Haláltánc-képek hátborzongató divatját.
Haláltánc: visszatérő téma a művészettörténetben
Számos haláltánc jelenet található templomok és kolostorok falain, különösen Franciaországban és Észak-Európában. Legszebb változatai Németországban, Angliában, Svájcban, Észtországban és Finnországban a mai napig láthatóak.
A haláltánchoz kapcsolódó témákat nyomatként lehetett legkönnyebben terjeszteni a helyi lakosság körében. Ezeknek a törékeny dokumentumoknak a nagy része mára megsemmisült. Ahogyan a templomok vagy temetők falára készített festmények közül is sok elpusztult az évszázadok során. A téma azonban annyira népszerű volt, hogy más vallási és világi jellegű tárgyakon felbukkant: többek között templomok függönyein és fémtárgyain, ékszereken. Sőt, lakásokban is: bútorokon és építészeti elemeken. A Haláltánc több volt mint művészeti irányzat. A gondolat – hogy a halál mindenki számára elkerülhetetlen és bármikor bekövetkezhet – mélyen gyökerezett az emberek életében a késő középkor után is.
Haláltánc (úriember, ifjú házas hölgy, házaló), ifjabb Hans Holbein, 1526, / Wikimedia commons
A téma a 15. és 16. században is lenyűgözte az embereket. 1526-ban ifjabb Hans Holbein fametszetekből álló modellsorozatot tervezett, a haláltánc sorozatot. A bázeli domonkos kolostor temetőjében található híres festmény ihlette olyan jelenetek megalkotására, amelyek a halált mutatják amint egyszerű, mindennapi foglalkozású vagy státuszú embereket ijeszt meg.
Tánc a halállal, Hugo Simberg, 1899 / Arthur.io
Később a témát kiragadták vallási kontextusából, és a kortárs művészek politikai és társadalmi véleménynyilvánításra használták. Például a haláltánc erősen vonzotta a romantikus mozgalom művészeit. A késő középkor után a halál továbbra is lenyűgözte az embereket és a művészeket, allegorikus módon számos műalkotásban ábrázolták.
Borítókép: Haláltánc, Saint-Germain Church of La-Ferté-Loupière, Franciaország 1500. / Bourgogne Médiévale
Forrás: The collector
