A Prince Edward-sziget Kanada legkisebb tartománya. Krumplitermesztésen kívül legfőbb bevételi forrása a turizmus – annak legfőbb vonzereje pedig a sziget legnagyobb szülötte Lucy Maud Montgomery.
Lucí Maud Montgmoery neve nem biztos, hogy Magyarországon is mindenkinek ismert, de ha azt mondom : Váratlan utazás, akkor minden ma húsztól hatvan éves (főleg női) olvasó egy hatalmasat sóhajt. Kislányok – most már bőven mondhatjuk többes számban – nemzedékei nőttek fel. Hettie néni Sarah Stanley és társai a mindennapjaink részei voltak – és kvázi máig azok, hiszen valamelyik adón szinte mindig fut a sorozat ismétlése. A magyarok – és mint látni fogjuk ezzel egyáltalán nem vagyunk egyedül – a sorozatból ismertük meg a – némileg azért idealizált – századfordulós Kanadát. És persze sokakban merült fel a gondolat, hogy hát egyszer azért el kellene menni meg is nézni magunknak, hogy milyen valójában az a mennyei Prince Edward-sziget. A legtöbbekben ez a gondolat örökre gondolat marad – mi viszont el is mentünk .Utazásunk így – ellentétben a filmsorozat (magyar) címével – egyáltalán nem volt váratlan, tudtuk miért megyünk, de, hogy milyen mennyiségben és minőségben kapjuk, az azért minket is meglepett.
Érkezés a szigetre – a háttérben a szárazfölddel összekötő híd
A mérhetetlen távolságokkal operáló Kanadához képest a sziget tényleg kicsi, magyar megyényi, alig 5660 négyzetkilométer, és kevesebb, mint kétszázezren lakják. Ma már szinte egytől egyik angol anyanyelvű fehér kanadaiak, akiknek az ősei a 18.-19. században érkeztek, jelentős részt Skóciából. Előtte persze laktak itt mikmak őslakosok, akik Epekwitk aq Piktuk-nak, és franciák, akik pedig Isle St-Jean-nak hívták. De 1963-ban megszerezték a britek, és hamarosan át is nevezték , a névadó Kent és Stratheam hercege, III. György király fia, és a leendő Viktória királynő édesapja lett. A sziget egyébként a kanadai történelem szempontjából fontos hely, hiszen itt 1864-ben rendezték meg a Charlottetown-i konferenciát, amelynek célja a tengerparti tartományok egyesülésének megvitatása volt; a konferencia azonban egy sor találkozó első állomása lett, amelyek 1867. július 1-jén a Kanadai Konföderáció megalakulásához vezettek.
Government House – ahol összeültek
Ilyen kicsi Kanadához képest
A sziget – technikai értelemben – ma már nem is sziget. Mivel alig 16 kilométerre fekszik a szárazföldtől mára hídon megközelíthető, így ideális megálló egy Québec Cityból Halifaxba vezető úton. Így tettünk mi is. A sziget meglehetősen változatos időjárással fogadott,ami nem meglepő – itt ilyen az időjárás. Általában nedvesebb, hűvösebb, mint délen – akár Qébecben – de enyhébb, mint Új-Fundlandon vagy a labrador félszigeten. A brit szigetekről érkezők könnyen otthon érezhették itt magukat. Látszik persze, hogy szokott itt jobb idő is lenni – a sziget ugyanis mára kimondott nyaralóhelynek. legfőbb bevételi forrásai közé tartozik a turizmus. De turizmust pedig – a romantikus tengerpartokon kívül – első sorban Lucy Maud Montgomery re épül. Ő az esős napokra is kiváló programot ad.
De mit is kell tudni Lucy Maud Montgomeryről, aki mára első számú turisztikai vonzerrővé nőtte ki magát. Nos, bár életében is népszerű író volt, ezen bizonnyal meglepődne. Ha pedig élete korábbi – nem túl boldog – időszakában mondta volna neki valaki, hogy kedvelt szigete egyszer belőle fog élni, akkor bizonnyal kikacagja. Élete folyamatos küzdelem volt a korszellem által neki kiosztott szerep és saját ambíciói és képességi által meghatározott pálya közt – ami sok korabeli tehetséges nő számára jelentett komoly kihívást.
Lucy Maud Montgomery 1874. november 30-án született a Prince Edward-szigeten Cliftonban, egy kis faházban, ami – amúgy máig is áll a város szélén, Hugh John Montgomery és Clara Woolner MacNeill Montgomery gyermekeként. A cslás, mint a sziget legtöbb lakója egykor Skóciából érkezett, és meglehetősen befolyásos volt anyai dédapja tagja volt a Prince Edward-szigeti törvényhozó testületnek, apai nagyapja pedig a Prince Edward-szigeti Parlamentnek volt a tagja több mint három évtizedig. Regényei későbbi főszereplőjét, Anne Shirleyt és környezetét saját magáról, fiatal éveiről és a körülötte levő emberekről mintázta.
Illusztráció az Anne of Green Gables első kiadásából
21 hónapos korában édesanyja tüdővészben elhunyt. Édesapja Prince Albert-be költözött, ezért anyai nagyszüleihez, Alexander és Lucy MacNeillhez került, akik CLinftontól néhány kilométerrel északkeletre, Cavendishben laktak. Bár több rokon is élt a közelben, mind jóval idősebbek voltak nála. Játszótárs helyett könyvekkel és képzeletbeli barátnőkkel szórakoztatta magát. Ötéves korában komoly betegségen esett át, hastífuszt kapott, de felépült belőle. Korán írni kezdett, 9 évesen megírta első versét. 12 évesen verset küldött egy amerikai magazinba, és nagyon letört, mikor a magazin visszautasította. A következő évben egy helyi magazinnak küldte el újból a verset, de ők is visszautasították. Ez annyira megviselte, hogy eldöntötte, soha többet nem publikálja egyetlen versét sem. Később persze számos művét kiadták – de alapvetően prózájáról lett ismert és híres. 1890-ben édesapjával nyugatra költözött a kontinensre, és tizenhárom év után újra együtt éltek.Bár szeretett Prince Albertben élni, 1891-ben honvágya lett. Hiányoztak Cavendishbeli barátai és rokonai, ezért visszaköltözött a Prince Edward-szigetre. Édesapját többet nem látta. A Prince of Wales Főiskolán tanult tíz hónapot, majd tanítónőként dolgozott Bidefordban – alapvetően ez volt az egyetlen olyan pálya, amit ekkor egy értelmiségi pályáéra vágyó nő elérhetett. A tanítás mellett írt is, cikkeit és történeteit gyakran kiadták. 1895-ben felvették a halifaxi Dalhousie Egyetemre, így folytatta tanulmányait. 1898-ban nagyapja meghalt, s ezért ismét Cavendishbe ment, hogy gondoskodjon nagyanyjáról. Nagyanyját haláláig, 1911-ig 13 éven keresztül segítette, ápolta. Cavendishben töltött évei alatt több száz rövid történetet, verset írt.Az évek múlásával családra, férjre vágyott. Több udvarlója is akadt, de végül egy presbiteriánus lelkésszel, Ewan MacDonalddal találkozott, akibe ugyan nem volt szerelmes, de tisztelte társadalmi és intellektuális helyzetét. Maud nagyanyja 1911-ben elhunyt, megtartották az esküvőt Ewan MacDonalddal 1911. július 11-én. Az Ontario állambeli Leaskdale-be költöztek, ahol MacDonald tiszteletes lett az új lelkész. Az írónőnek tetszett ugyan Leaskdale, de nem szerette úgy, mint a Prince Edward-szigeti Cavendisht. Maud lelkiismeretes lelkészfeleség volt. Szerepet vállalt a közösség életének irányításában, nevelte két fiukat, Chestert, aki 1912-ben született és Stuartot, aki 1915-ben. A párnak 1914-ben született meg Hugh Alexander nevű fiuk, aki születésekor meghalt. Ez a tragédia inspirálta Anne Shirley első gyermekének halálát, az Anne férjhez megy című regényében.A lelkészfeleségi teendők mellett nem hanyagolta el az írást sem. A család 1926-ban Norvalba, majd Ewan nyugdíjazása után 1935-ben Torontóba költözött. Bár kívülről a MacDonald család boldog és kiegyensúlyozott család képét mutatta, a valóságban más volt a helyzet. Ewan depressziós lett és depressziója Maud életére is kihatott. A 30-as évek végén Maud egészségi állapota egyre romlott. 1937/38 telén egy influenzán, majd egy ideg-összeroppanáson is keresztül ment. 1941 végére állapota annyira leromlott, hogy már olvasni és írni sem tudott. 1942. április 24-én halt meg. Cavendishben helyezték végső nyugalomra.
Művei 140 országban jelentek meg, és mondhatjuk, hogy igazi világsikerré váltak – az egész világ azzal a romantikus szeretettel fordul a Prince Edward-sziget felé, ahogy az írónő azt – a szigettől távol élve – felidézte magában. Erre pedig mára ráépült a sziget kvázi telejs turisztikai ipara. Kezdve – természetesen – attól, hogy az írónő szülőházától sírjáig gyakorlatiatlan végig lehet járni életének azt a részét, amit a szigeten töltött. A legfőbb zarándokhely természetesen a szülőház – ami épségben maradt meg, és ugyan tényleg kicsi, de nagyon kedves kis múzeum van benne, sok emléktárggyal, és jó néhány eredeti bútorral.
Helyreállították a cavendishi házat is, ahol az írónő egykor élt. Most ott is működik múzeum.
A Park Cornerben található Anne of Green Gables Múzeumot 1872-ben építette a szerző nagynénje, Annie és nagybátyja, John Campbell. A múzeumban látható tárgyak között található Anne varázslatos könyvespolca, az orgona, amelyen esküvői indulóját játszották,(Bár ez már inkább kommerciális – hiszen jelentős részt az emléktárgy árusításból élnek.)
A feliratok az angol és francia mellett- ami Kanadában mindenütt kötelező – japánul is kint vannak mindenütt, jelezvén, hogy hol lett a legnépszerűbb Lucy Maud Montgomery, és honnan érkezik ezért a legtöbb tengerentúli turista.
De messze nem csak ennyi az, amit a sziget a rajongóknak – vagy egyszerű érdeklődőknek – kínál. Gyakorlatilag az egész sziget sugározza azt a hangulatot, ami a könyveket jellemzi. Charolottetownban nem csak az írónő egykori iskoláját tekinthetjük meg, de olyan rekonstruált házakat is, amelyek a 19. század végi – 20. század eleji aranykor idézik meg.
A Beaconsfield házat egykor egy gazdag hajótulajdonos építtette a kikötő oldalában, hogy rálásson a hajóira. Ez volt akkor a sziget legelegánsabb és legfényűzőbb épülete – olyan fényűző, hogy a hajótulajodonos tökre is ment a felépítésében és fenntartásában. VVolt időközben minden – de most ismét 19. századi fényében pompázik.
A sziget északi részén elhelyezkedő tengerparti nemzeti park is teli van az írónő emlékeivel. Ez végül is jogos, hiszen Montgomery tényleg szerette a természetet, a tenger látványát, hangjait, az évszakok változását, a vadvirágokat, mezőket, erdei ösvényeket,.Mi ugyan egy kellemetlenül szeles délutánt töltöttünk a parton, de így is megértjük az írónőt – tenger és part csodálatos, egészen különleges hangulatot áraszt magából .
De az igazán nagy durranás maga a Zöld orom – ahol Anne története játszódik. Természetesen a Zöld orom nevű ház egy elképzelt épület, egy elképzelt településen, de a Parks Canda megtalálta az a házat, ami a lehető legközelebb áll ahhoz, ami a könyvekben szerepelt, és ami minden valószínűség szerint az írónőt ihlette. És nem csak egyszerűen felújították, de és korhűen rendezték be, de a berendezés tükrözi az Anne Shirley könyvekben írtakat- még tapéták mintájára is ügyeltek.
A házból rövid sétautak vezetnek ki, amelyeket végig a könyvekből vett idézetek öveznek. Tényleg romantikusak, és visszadják azt a hangulatot, ami a könyvekből és a filmekből is árad.
Van aztán olyan része is a Lucy Maud Montgomery – iparnak, amit már kicsit soknak éreztünk: az Avonlea Village. Avonlea, az elképzelt település a szigeten, ahol a könyvek java játszódik – a filmsorozat eredeti címe is Road to Avonlea. A falu valóban Avonleat idéző skanzennek látszik első látásra – a gyakorlatban azonban kizárólag éttermekből és boltokból áll. Még a falu temploma is burgerező belülről.
Az igazi rajongók persze ezzel sem elégednek meg – nekik minden nyári szezonban – májustól októberig – esténként ott az Anne és Gilbert című musical, ami természetesen a Zöld Orom történeteit dolgozza fel. Mi ezt már kiahytuk – helyette ettünk egy halétteremben egy jó homáros putine-t.
