Lengyel dokumentumfilmesek rögzítették, ahogy egy észak-kurdisztáni falu lakóit kitelepítik, mivel a közeli duzzasztógát miatt víz alá merül a falujuk. Hiába kapnak cserébe az elegáns, állami tulajdonban lévő lakótelepen házakat, azok nem lesznek számukra otthonok.
Délkelet Anatóliában mintha megállt volna az idő. Több tízezer éve legeltetnek kecskéket és teheneket a Tigris partján az itt élők. Ősi barlanglakások nyomai még látszanak a domboldalban, a hegyek tetején kastély romjai. Ez a szinte mozdulatlan világ remeg meg, amikor Erdogan török elnök gátépítési tervei miatt a helyi araboknak, kurdoknak el kell hagyniuk Hasankeyf-et. A falu hamarosan víz alá kerül, ők pedig a csillogó Új Városba költözhetnek. De mégsem boldogok a helyiek, hiába kapnak a családosok kompenzációként modern házakat.
A lengyel rendezőpáros, Grzegorz Piekarski és Natalia Pietsch filmje – „A víz alá merült falu” – 70 percig vezet minket az otthonukhoz ragaszkodó, az új hellyel ismerkedő emberek életében. Köztük a csökönyös fiatal borbély, aki siket édesapjával az utolsók között hagyja el a falut. Körülötte romok, törmelékek mindenhol, de ő precízen felseper az üzlet előtt, a munkagépek porolása ellenére törölközőket szárít az utcán, és a bontás zajára nyír, borotvál és fogadkozik, hogy a végsőkig kitart.
Vagy a fiatal, továbbtanulni vágyó lány, akinek pásztor családja áron alul kell hogy megváljon a kecskéiktől, mivel az új településen már nincs számukra hely. Elfogadják, ami történik velük, de végig érezni egyfajta melankóliát. A fájdalmat, ahogy otthontalanná válnak és az újonnan ültetett fákkal együtt kell gyökeret ereszteniük egy idegen közegben.
Ezt a lassú történet a csodás Jozef Van Wissem zenéje teszi még szívszorítóbbá. A film nagykövete Lányi András – író, filozófus, filmrendező – ajánlójában elmondta, milyen fájdalmas látni egy törékeny, ősi életforma megszűnését, ami ellen senki nem tehet semmit:
„A hangszórókból, erőgépekből, szállító járművekből álló személytelen hatalom épít és bont, parancsol a nagy folyónak, az apró embereknek. Kinek jutna eszébe ellenállni”
A filmben hangsúlyosan megjelenik az az égbekiáltó különbség, amely Erdogan nagyívű beszéde és az új házaikban élni próbáló lakók között van. Hiába hallják hangszórókból, a tévéből, hogy mennyire jó nekik, odafigyel rájuk a hatalom – nem érzik jól magukat. Maguk sem tudják az okát, de senki nem boldog.
Pedig béke van. Vagy mégsem? Lányi András sem biztos ebben:
„Hogyha nem harckocsik, hanem markológépek jelennek meg az utcánkban, akkor, ugye, béke van?
Az ősi kurd települést nem a nyers erőszak, hanem a gazdasági észszerűség tünteti el a műszaki haladás útjából.”
Grzegorz Piekarski és Natalia Pietsch – A víz alá merült falu, 2025.
Vetítések: Budapest, Mammut II. 2026. január 30.
Képek: BIDF
