Szíria sosem volt a turizmus sikerországa – de van egy fogadásunk rá, hogy jövőre, vagy legkésőbb 2026-ban az lesz. Látnivaló van bőven, és a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek oda vágynak, ahová sokáig nem lehetett menni.
Én magam kétszer jártam Szíriában, de a legutóbbi is 1992-ben volt, így már jó ideje tervezem, hogy visszamenjek megnézni mi változott (egyszerűbb lenne felsorolni, mi nem), Szíria igazán akkor sem volt turistabarát hely – a hetvenes évek vége óta aránylag bonyolult volt vízumot kapni és ekkor még éltek olyan szabályok is, mint, hogy állami árfolyamon kötelezően be kellett váltani több száz dollárt fejenként – nyilvánvalóan töredékéért annak, amit az utcán kaptunk volna a dollárunkért.
Damaszkusz 1991
Így aztán nem volt sok pénzünk, de nem is volt rá szükség, a szírek végtelenül vendégszeretők voltak, és kvázi nem is engedték, hogy szállodában lakjunk, meghívtak magukhoz, etettek-itattak, bulizni vittek. Zsúfolt helyi buszokon utaztunk, és esténként Barada sört ittunk, és szaúdiakkal néztük hastáncot Damaszkusz felett a hegyekben. Aztán, amikor senki sem hallotta, és messze voltunk minden gyanús fültől, szidták a rendszert. Meg vicceket meséltek Aszadról.(Egyet leírok, csak hogy érezzük a hangulatot: A szírnek elromlik a tévéje, kijön a szerelő valamit babrál vele, majd kihúz a táskájából egy Aszad képet és ráragasztja a képernyőre. A szír méltatlankodik: Maga szerint ez meg van javítva? Mire a szerelő: Miért egyébként mit látna benne?) Nem sokkal voltunk a rendszerváltás után, az egész meglehetősen ismerős volt nekünk – gondoltuk előbb-utóbb majd ott is véget ér az Aszad éra. Nem gondolatuk, hogy így és ennyit kell rá várni. Hallottunk ugyan – suttogva – a 82-es hámai vérengzésről, de valahogy nem tűnt úgy, hogy ki fog törni a polgárháború.
Aleppó 1992
A kétezres évek elején a szír kormányzat elkezdte fejleszteni a turizmust. 2002-ben még alig 1 millió fő érkezett az arab világon kívülről (Öböl-menti arabok érkeztek korábban is, mert Szíriában szabadon és olcsón lehetett alkoholt kapni), a háború előtt ez már közelítette a 6 milliót. A polgárháború elején nyilván senki nem kívánkozott oda turistának – utána pedig a vízumszerzés lett nehézkes. Az európai országok ugyanis nem ismerték el az Aszad kormányt,, így vízumot sem lehetett egyszerűen az itthoni szír követségen kapni. Először orosz irodák kezdtek szíriai utakat indítani az elmúlt években, azután – Libanonon keresztül – már egy-egy nyugati utazó is bejutott. 2025 nyarát terveztük, mert úgy tűnt, a helyzet ha nem is normalizálódik, de stabilizálódik – most viszont minden megváltozott. Így lehet, hogy megyünk nyáron, de már egy nagyon másik Szíriába. A követségek láthatóan gyorsan átálltak, így, valószínűleg a vízumproblémák is megoldódnak hamar. Meg vagyunk őrülve? Semmiképp.
Jobb, ha szokjuk – ilyen lesz az új szír zászló
A 2011 márciusában indult polgárháború most – úgy tűnik – véget ért. Az, ahogy az Aszad rendszer összeomlott, nem csak azt mutatja, hogy mennyire volt az népszerűtlen, de az is – sőt első sorban azt – hogy már senkinek sem volt kedve harcolni. A 13 éve tartó polgárháborúba minden résztvevő belefáradt. A kormányhadsereg inkább szétszéledt, elmenekült, az Aszad-féle közigazgatás pedig villámszerű sebességgel állt át. Senki nem érezte már annyira fontosnak az identitását, politikai vallási kötődését, hogy még egyszer szétlövesse érte az országot. Persze nem tudjuk mi lesz – egészen őszintén, ami most történt azt sem jelezte előre senki, az Aszad-rendszer éppolyan váratlanul és látványosan omlott össze, mint az afgán köztársaság az amerikai kivonulás után. (Itt meg sem várták, míg kivonulnak az oroszok. ) Pontosan tehát nem tudjuk megjósolni, hogyan alakul Szíria sorsa az elkövetkező években – de ötleteink azért lehetnek. Vannak olyan – kulturálisan hasonló – országok, amelyek többi-kevésbé sikerrel kezdték meg az újjáépítést polgárháborúk után. És látjuk, hogy ott hogyan született újjá a turizmus.
De hát ezek dzsihadisták!
Kétségtelen, a Szíria nagy részét most elfoglaló Hajat Tahrir as-Sám gyökerei az al-Kaidáig nyúlnak vissza. Az pedig nem arról volt híres, hogy imádta volna a nyugati turistákat – sőt, a terrorszervezetek Egyiptomban is, Jordániában, is, Tunéziában is rendszeresen támadtak célzottan turistákra, a turisztikai infrastruktúrára, részint ideológiai okokból, részint pedig azért, hogy így destabilizálják a helyi rendszereket. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ha hatalomra kerülnek, akkor is ezt a politikát folytatják. Sőt. Azt látjuk, hogy a politikai iszlám, mihelyt hatalmon van a külföldiek jelenlété, és jólétét saját legitimációjára igyekszik felhasználni. Részint annak a bizonyítására, hogy ők „rendet és nyugalmat” tudnak teremteni, részint pedig arra, hogy ezáltal saját nemzeti-vallási kultúrájukat prezentálják a világnak. Mára nem csak Irán vagy Szaúd-Arábia lett határozottan turistabarát ország, de a tálib uralom alatt álló Afganisztán is.
Turisták Afganisztánban
A HTS-ról azt tudjuk, hogy Idlib tartományban, amelyet 2016 óta igazgatnak újranyitották a múzeumot, és tiltották a rablóásatásokat, sőt az UNESCO-val is együttműködtek az Idlibben található világörökségi helyszínek (az u.n. halott falvak) védelmében – pontosan úgy viselkedtek, ahogy egy átlagos közel-keleti nacionalista rendszerben várnánk.
Az idlibi múzeum,amit a HTS újranyitott
A nemzeti szimbólumok használatával – mindig az u.n. függetlenségi zöld-fehér-fekete három csillagos szír zászlót használják – is jelezik, hogy bár iszlám alapon állnak, nem a nemzeti hagyományokat elutasító szalafi vonulathoz tartoznak, mint az Iszlám Állam, ennek pedig, hatalomra kerülve, az egyik leglátványosabb bemutatása az lesz, ahogyan a nemzeti emlékhelyeket kezelni fogják. Azt várjuk tehát, hogy – az igazgatás más területéhez hasonlóan – az örökségvédelemben is zökkenőmentes lesz az átadás-átvétel, a HTS pedig demonstratíve nekilát a rekonstrukciónak. Nem veszélyes? Aktív harcok már jó ideje nem folytak, és a mostani két hetes kampány is jórészt vértelen volt. Nyilván lesz bizonytalanság, és minden valószínűség szerint számos különböző fegyveres szervezet tart majd fenn ilyen-olyan ellenőrzőpontokat, amiken csak némi papírmunkával lehet majd áthaladni. Erősen ajánlott – bizonyos helyeken egy ideig talán kötelező is – lesz a fegyveres kíséret, az útvonalengedély, vagy legalább az, hogy helyi kísérőd legyen. Általánosságban viszont azt lehet mondani, hogy az ilyen poszt-polgárháborús helyeken a közbiztonság általában jó. Az emberek barátságosak, mert a külföldiek megjelenését a normalizálódás jelének érzik. Az elmúlt években ahány ilyen helyen jártunk – Algériától kezdve Afganisztánon és Irakon át Csecsenföldig – azt tapasztaltam, hogy az ilyen helyeken általában jóval szívélyesebben fogadják a turistákat, mint ott, ahol éppen a turisztikai ipar a fő munkaadó. Így tehát úgy gondolom – egy kellemes nyári estén már teljes nyugalommal fogunk sétálni Damaszkusz vagy Aleppó óvárosában, békésen vizipipázunk és esszük a kebabokat az utcai kiülős helyeken.
Marat ott egyáltalán mit nézni?
Szíria kétségtelenül nagyon megszenvedte a polgárháborút. A háború előtti lakosság közel fele elhagyni kényszerült otthonát – nagy részük az ország biztonságosabb részébe költözött – és a lakásállomány fele is sérült. 2017 óta azonban, ha nem is volt teljes a nyugalom, a háború forró szakasza véget ért, és az ország jelentős részén így-úgy megkezdődött a helyreállítás. Ezt -természetesen – nagyon sok nézetaltérés, vita, probléma terheli. A legnagyobb pusztítás Aleppóban volt, ahol a világörökség részét képező óváros épületeinek 60%-a semmisült meg, köztük az Omajjád Nagymecset és a fedett bazár.
A Nagymecset újjáépítése
Jelentős károkat szenvedett a város szimbólumának számító középkori citadella is. A helyreállítás megindult – erősen átpolitizálva. Míg a kutatások szerint a lakosság leginkább a közszolgáltatások helyreállítását szerette volna mielőbb elérni, és azt szeretné, ha a város lakó döntenék el, hogy mit és hogyan állítanak helyre – addig az Aszad kormány a látványos presztízsprojektekre koncentrált, és azt is leső sorban külföldi donorpénzekből finanszírozta. A mecset – sokak szerint kérdéses minőségű – helyreállításába például Kadirov csecsen hadúr alapítványa szállt be. Olyan, mint régen persze bizonnyal nem lesz Aleppó – elég nagy a feszültség az „autenticitás” elvéhez ragaszkodó nemzetközi intézmények és a helyi lakosok elképzelései között, akik valami olyat szeretnének, ami jobban megfelel a modern kornak, de legalább olyan szép, mint az eredeti.
A HTS harcosai az aleppói fellegvár előtt
A közvélekedéssel ellentétben a rommezőkben esett károk sem helyrehozhatatlanok. Jobban mondva, amit pl Palmyrában leromboltak, az maga is egy 1931-es helyreállítás eredménye, jó dokumentált, így bármikor ugyanolyan formában felállítható. Az Iszlám Állam által elpusztított épületek helyére így – ha nem is az eredetit – de valami eredeti hatásút minden bizonnyal fel fognak húzni. A múzeumi gyűjtemények pedig – ellentétben mondjuk Irakkal – kevésbé sérültek. A rakkai múzeumot – ott volt az Iszlám Állam székvárosa – tudjuk, hogy széthordták, és néhány lelet hiányzik a hámai múzeumból is, de például a palmyrai leleteket tudjuk, hogy Damaszkuszba vitték az iszlám Állam elől, és a Nemzeti Múzeum is megmaradt. Egyelőre persze nyilván a legtöbb rommezőn tényleg csak romokat fogunk látni – bér Palmyra a hetvenes évek óta nemzeti szimbólumként fungál, a többiről általában annyit tudni, hogy az elmúlt értizedekben az állagmegóvás is alig-alig volt lehetséges. Apameából tudjuk, hogy tűntek el római mozaikok és oszlopfők is.
Apamea
Pedig Szíria legalább annyi érdekes ókori helyszínt kínálni, mint Irak vagy Törökország keleti része: it van Ebla, a Kr.e. III. évezred talán legérdekesebb helyszíne, Ugarit, az i.e.II. évezredből, Apamea vagy Boszra a római korból, és számos igen látványos keresztes vár is. Utóbbiak is szenvedtek – kisebb – károkat. Aki ezeket még „romlatlan” valójukban, azelőtt szeretné látni, hogy látványos, de talán megkérdőjelezhető helyreállítási – újjáépítési kiegészítéseket végezzenek rajtuk, jobb, ha siet. Egyelőre a közhangulat az – ezt felmérések is bizonyítják – hogy a szírek jobban szeretnék a mindennapi infrastruktúrát felújítva látni, és csak másodlagosan fontos nekik az, hogy a szimbolikus helyszíneket helyreállítsák. A környező országok tapasztaltai alapján azt mondhatjuk, elég hamar rájönnek arra, hogy a külföldi turista alapvetően ezekért a romokért jön a Közel-keletre, és minél jobban néznek ki, annál több pénzt hajlandó ott hagyni értük. Üdülés Latakiában? Azt sem zárhatjuk ki, hogy hamarosan ilyen ajánlatokkal is találkozunk. A szír tengerpart ugyan sokkal rövidebb, mint a török -de nagyjából ugyanazt tudja. Az új hatalmat birtokló HTS pedig jó kapcsolatokat ápol Törökországgal, így nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy feltételezzük, hamarosan megjelennek a török szakemberek, befektetők is,. Márpedig turisztikai szempontból Törökországban tudás,tapasztalt, és pénz is van. Szíria pedig alacsony áraival, és az ismeretlen egzotikumával fogja vonzani a turistákat. Az emberiség gyorsan felejt. Nem is olyan rég még Dubrovnikot is lőtték a szerbek, és Angkor környékét is a vörös khmerek tartották rettegésben. Ma már mindkét helyszín a túlturizmustól szenved.
