Noir krimi, thriller, misztikum és történelem: mindez együtt jelenik meg A varjúszellem című könyvben. Tartalma röviden: a trianoni traumából éledező vidéki magyar kisvárosban, egy gyilkossági ügyet hátborzongató kalandok között göngyölít fel a fővárosból érkezett nyomozó. Izgalmasnak hangzik? Az is. Írójával, Kocsis Gergellyel beszélgettünk, aki cégvezető mérnökként érkezett a fikciós irodalom világába. Szóba került emellett a ’20-as évek iránti nosztalgia, valamint a mesterséges intelligencia szerepe az irodalomban.
Több helyen írta, hogy a blog írástól fordult a szépirodalom felé. De végül mi volt az, ami arra indította, hogy történeteket írjon, és ha már ír, akkor az szépirodalom legyen?
A blog írást akkor kezdtem el, amikor külföldön éltem egy ideig. Így éreztem rá annak az ízére, hogy az ember ezen a módon a saját gondolatait meg tudja osztani. Egy idő után ez már kevés volt. Elkezdtem érezni, hogy vannak bennem történetek, melyeket valahogy jó lenne papírra vetni. Az első próbálkozásokkal nem voltam elégedett, ezért úgy gondoltam, az írást is meg lehet tanulni. Néztem, hogy milyen lehetőségek vannak és megtaláltam Péterfy Gergely íróiskoláját. Kifejezetten azzal a céllal mentem oda, hogy bizonyos írói technikákat el tudjak sajátítani, de ott egy sokkal szélesebb ismeretanyagot kaptam: például hogyan kezdjünk el megírni egy történetet, mi a történetalkotás koncepciója. Ekkor már szerettem volna egy szépirodalmi művet megírni, de másfél év is eltelt, mire elkezdtem újságokban publikálni.
Közgazdász végzettségű, ráadásul egy olyan cég vezetője, ami adatokkal, illetve mesterséges intelligenciával foglalkozik. Miért pont egy 20. század eleji detektív történetet választott? Ilyen háttérrel egy utópiát, disztópiát, science fiction-t vagy egy stream punk történetet talán könnyebben megír.
Próbáltam ilyeneket is, de valahogy nem szólt hitelesen. Egyébként nagyon szeretem ezeket a műfajokat, sokat olvastam ilyen könyveket. Úgy érzem, nosztalgikus ember vagyok és a ’20-as évek – bár minél többet olvasok róla, annál kevésbé tűnik vidám időnek – mégis nagyon vonzott. Több kis prózám is íródott ebben az időszakban és az olvasói visszajelzések alapján ezek a novellák kifejezetten jól sikerültek. Valahogy a stílusom belesimul ebbe a korszakba, úgy tűnik, itt hitelesen tudok megszólalni. Ennek ellenére vannak jelenkorban játszódó írásaim is.
Kocsis Gergely / Raffay Zsófia fotója, Prae kiadó
Hogyan próbálta megjeleníteni ezt a kort, ezt az atmoszférát, hiszen akkor nem is élt? Nem tudhatta, hogy beszéltek, hogyan gondolkoztak, mi foglalkoztatta őket, mi volt a közhangulat.
Amikor a könyvet írtam, többféle írói választás volt előttem. Az egyik, hogy az egész könyvet ebben a korban írom meg az akkor beszélt módon, de éreztem, hogy sok olvasónak kényelmetlen lenne ezen a nyelven olvasni. Végül egy olyan egy olyan műfaj- vagy stíluskeveredést választottunk – nem tudom, mennyire érezhető ez ki a könyvből – hogy a párbeszédeket megpróbáltuk közelíteni a ’20-as évekhez, míg maguk a leírások és a köztes részek azok mai nyelven szólnak. Emellett föllapoztam az összes napilapot – nagyjából 1921 november és 1922 márciusa között – végigolvastam az összes fő cikket: a politikai változásokról, a közéletről, a színházi műsorokról. Innen igyekeztem megtudni, mi volt a közbeszéd tárgya. Fontos részlet az is, hogy milyen apróhirdetéseket adtak föl az emberek. Ebből tisztán látható az a tendencia, hogy rengeteg nő maradt egyedül gyerekkel a háború után és ilyen módon keresett férjet magának. A spanyolnátha járványon már nagyjából túl voltak ebben az időszakban, sokan meghaltak – köztük sok cseléd – és újsághirdetésben kerestek új munkaerőt. Ezekből az információkból elég sokat sikerült átemelnem a könyvbe. A másik hasznos forrásom Ablonczy Balázs történész volt, aki több könyvet is írt erről a korszakról, aminek szerintem ő a legjobb ismerője. A történet egy képzeletbeli kisvárosban játszódik az Alföldön: és Balázzsal próbáltuk felvázolni, milyen viszonyok lehettek itt a ’20-as évek elején. Ekkor megjelent a mérnöki énem: írás közben aprólékosan igyekeztem felkészülni, megtervezni és felrajzolni a hátteret. Erről a módszerről szoktunk vitatkozni a kedvesemmel, aki nagy Bukowski rajongó. Bukowski ugye egy átmulatott éjszaka után leül, és érzésből megír egy könyvet. Én nem ilyen vagyok. Nekem több mint tíz, mindenféle adatokkal teli táblázatom van: ezekben a történetet részletesen végig vezetem, hogy mikor melyik szereplővel mi történik, mindenki hátterét kidolgozom. Ha lehet a helyszínekre elmegyek, hogy legyen személyes benyomásom. Mérnöki aggyal írok, nem vagyok ösztönös író, nagyon strukturált módon próbálom a helyére tenni a történeteimet, a kort és a szereplőit.
A varjúszelllem műfaja nem határolható be igazán. Nem egyértelműen krimi, nem egyértelműen rémtörténet, nem egyértelműen történelem, mindenből van benne egy kicsi. A kísérteties háttér, a történetben megjelenő különböző mitológiák az írói képzelet szüleményei vagy valahol olvasott erről, megihlette és így került a történetbe?
Nem tudok olyan konkrét művet említeni, amiből ihletet merítettem volna. Sok ilyen történetet olvastam, és így kezdtem elképzelni a háttértörténetet: milyen lehet ez a furcsa vidéki kisváros, amit nem biztos, hogy emberek vezetnek. Eredetileg a történet egy ’20-as években játszódó kriminek indult. Beszámoltam erről Péterfy Gergelynek is, aki rám szólt, hogy ne írjak egy újabb retró giccset, mert abból már sok van. Legyen benne valami egyedi, s akkor rámutatott, hogy azok a történeteim a legjobbak, ahol keverem a műfajokat. Ez érdekes és izgalmas, induljunk el ebbe az irányba. Már voltak ilyen történeteim, ahol játszottam ezzel, így – mint egy festőnek – adva voltak a vázlataim. Ez a sok részlet végül összeállt, lett belőle valami új. Ilyet még nem láttam, de hasonló elemek máshol megjelenhettek. Másrészről irtózom a madaraktól. Főleg, amikor repülnek, és előtte kibontják a szárnyaikat. Ezért amikor valami ijesztőt kell elképzelnem, akkor egy madár-jellegű szörny jelenik meg előttem.
Ettől elég hitchcocki hangulata van néhol a történetnek.
Igen, rengeteg filmben baljósan bukkannak fel a madarak. Utánanéztem a varjak mitológiai szerepének is, többnyire a halálhoz kötődnek, a másvilághoz. A germán vagy északi mondákban képesek utazni a túlvilág és a mi világunk között. Ez kifejezetten tetszett, így elindultam ebbe az irányba.
Nem csak a madarakról jutott eszembe Hitchcock, maga a könyv is elég filmszerű. Ha vizuális típus olvassa, akkor látja maga előtt az egész történetet.
Ez szándékos eszköz. A novelláimat is így próbálom írni. Péterfynek van egy olyan megközelítése, hogy lehetőleg minél több érzékszervre próbáljunk hatni írás közben, és ez a törekvés adja ezt a moziélményt. Könnyebben el lehet képzelni a történetet, ha nemcsak a látvány, hanem a szagok, az érintés is ott van egy-egy jelenetben. A filmszerűség fontos cél, az olvasó így tud a legkönnyebben belehelyezkedni a történetbe.
És miért pont vidéki kisváros a helyszín?
A következő Adler Vilmos történet Budapesten és a Pilisben játszódik, már elkezdtem írni. A varjúszellem történetét már az első pillanattól kezdve egy alföldi kisvárosba képzeltem el, mert ez olyan közeg, ahol még átláthatóak a viszonyok. Készüléskor újra elolvastam Móricz Rokonok című novelláját, ami egy hasonló helyen játszódik. Ekkor már biztos voltam benne, hogy egy ilyen sógor-koma, uram-bátyám jellegű kisvárosban játszódnak az események, egy fullasztóan zárt közegben, ahol bármi megtörténhet. Ezek a közösségek a maguk előnyei mellett nagyon zártak és kevés esély van bármilyen változásra. Gyakran akár évekre előre le vannak osztva a lapok. Ez tökéletes helyszín egy olyan polgármesternek, aki nem teljesen tiszta körülmények között került hatalomra és gyanús viselkedése, valamint számtalan baljós esemény ellenére, hosszú ideje vezeti a várost.
A főszereplő Adler Vilmos a tipikus noir nyomozó. Vannak problémái, küszködik a múltjával, a történetben ő a kívülálló és folyamatos nehézségekbe ütközik az ügy felgöngyölítése során. Van végzet asszonya is, bár ő már halott. Szándékosan használt tipikus elemeket?
Igen, szándékosan próbáltam ezeket a noirból átemelni. Amikor Adlert megalkottam, tudtam, hogy mindenképpen ilyen detektív lesz. Aztán a történet szép fokozatosan alakul át krimiből valami másba. Több minden megjelenik benne, ezek a kötelező műfaji elemek is, amelyeket el kell helyezni ezen a helyszínen, ebben a díszletben. És hát a végzet asszonya…. nagyon sokat gondolkoztam rajta. Egy verzióban még életben volt, és a történet közben érte volna a halál, de aztán elindult egy álmokkal kapcsolatos szál és onnantól kezdve már máshol találtam meg a helyét.
A detektívregény műfaját Szerb Antal A világirodalom története című művében nagyon lenézi. Azt mondja, hogy szellemi ember nem olvas ilyet. Csak a műfaj két alkotója – Arthur Conan Doyle, és Edgar Allen Poe – tudott szépirodalomnak mondható detektívregényt írni, később másnak már nem sikerült. Mit gondol, lehet olyan krimit írni, ami szépirodalom?
Erről szoktam vitázni néhány író társammal, akik különböző műfajokban alkotnak. Szerintem a szépirodalomban fontos az igényesség. Milyen a nyelvhasználat, milyen a szövegminőség, mennyire fordít az író figyelmet arra, hogy a szöveg jól szóljon, ne csikorogjon. Sok olyan krimit vagy thrillert olvastam, ami erre nem fordít elegendő figyelmet. A szálak komplexek, a rejtélyt a nyomozónak ki kell deríteni, de a szöveg megalkotásába kevés energiát fektettek. Ebben a könyvben kifejezetten próbáltam egy igényesebb szöveget alkotni. Hogy ez sikerült-e vagy sem, azt majd az olvasók eldöntik. Szerintem nem feltétlenül a műfaj határozza meg a könyv stílusát, sokkal inkább az, hogy egy író hogyan áll a szöveghez. Mennyire tudja végig vinni az általa elképzelt stílust a történeten. Sajnos olvastam több olyan könyvet, ahol az író elfáradthatott munka közben, mert az eleje és a vége nem sikerült ugyanabban a stílusban. Ez szerkesztői feladat is, hogy egybe csiszolja a történetet, de hát van, ahol már a durva ráspoly sem segít. A könyvem írása közben leginkább szépirodalmat olvastam, ami segített abban, hogy hogyan álljanak össze a mondatok.
Miért olvasunk fikciót? Miért kell nekünk a kitalált történet, amikor egy valóságos esemény éppen olyan izgalmas lehet. Még előnye is van: valóban megtörtént.
Erről azt gondolom – és ez nem egy új elképzelés – hogy az irodalom a történetmesélésből alakult ki. Onnantól kezdve, hogy az ember kommunikálni tudott, már a tábortűz körül, történeteket osztott meg egymással. Később ezeket a történeteket az írásbeliség idején papiruszra vagy agyagtáblára írta. Szerintem ezekben már keveredik a valóság és a kitalált gondolat. Világéletemben fikciót olvastam szívesebben. Én szeretem, ha egy könyv ki tud emelni abból a valóságból, amiben vagyok, áthelyez máshova. Legyen az egy másik kor vagy ország. Talán nekem ez az élmény, egyfajta menekülés. Szerintem sokan ezért is olvasnak fikciót. Engem lenyűgöz az emberi fantázia határtalansága. Kifejezetten tisztelem azokat az írókat, akik ezekben a műfajokban alkotnak maradandót. Kedvenc stílusom a mágikus realizmus – egy adott történelmi helyzetben történik valami, ami a valóságtól nagyon elrugaszkodott, amit magam valószínűleg soha nem találtam volna ki. Ez ad egy nagyon egyedi perspektívát a történetnek és ettől jobban kiemelkedik a valóság bizonyos eleme. Ez a része kifejezetten érdekel az írásnak, hogy melyik írónak milyen észjárása van. Milyen egyedi gondolatokat és ötleteket tud beemelni a történetbe.
Erre képes lesz valaha a mesterséges intelligencia az irodalomban?
Szerintem jelenleg beláthatatlan, később mire lesz képes. Most úgy látom – az alapján, amit jelenleg a technológia nyújt – hogy egyedi gondolatok és ötletek létrehozására nem alkalmas. Annyit tud a jelenlegi fejlettségi szintjén, hogy ismételjen. Egyre ügyesebben utánoz, de eredeti, új gondolatokat nem képes létrehozni. A kutatások nem is ebbe az irányba mennek. Jelenleg azt vizsgálják, hogyan tud jó magabiztossággal ismételni dolgokat, akár emberi nyelven reagáljon megfelelően bizonyos szituációkban. Ez egyelőre ismétlésen alapuló tanulás. Aktív gondolkodást nem lehet elvárni a mesterséges intelligenciától, mert máshogyan működik.
Egy nosztalgikus ember, aki a ’20-as évekbe helyezi a krimijét és valódi könyveket tart a polcán, mit gondol arról, hogy egyre kevesebb embernek van könyve otthon? Például, ha van könyvtára, akkor elektronikus formában tárolja, mert azt mondja, mennyivel jobb száz könyvet itt tartani, mint porosodni hagyni. Előbb-utóbb nem olvasunk, vagy ha mégis akkor elektronikusan?
Én abban bízom, hogy nem felejtünk el olvasni, hiszen az emberek mindig kíváncsiak új történetekre. Sokat járok külföldre, és úgy látom, kint sok helyen erősebb az olvasás kultúrája, mint nálunk. Ebben biztosan van helyi sajátosság, kutatóknak érdemes lenne utána nézni, hogy Magyarországon most miért kisebb az olvasási kedv. Lehet, olyan egyszerű okai vannak, mint például a metrón New Yorkban nincs térerő, így nem instagramot vagy egyéb alkalmazásokat használnak a fiatalok, hanem könyv van a kezükben.
Azt látom, hogy a világban ciklusok váltják egymást. Most abba az irányba megyünk, hogy minél több minden legyen elérhető digitális formában, de ezt aztán egy másik irány követi, hamarosan a papír alapú könyv reneszánsza következik. Arról nem is beszélve, hogy azért manapság sok ember még mindig szívesebben olvas nyomtatott irodalmat, köztük én is. Más hangulatban olvasunk, ha kinyitunk egy könyvet. Sokkal jobban el tudok merülni a történetben, mintha elektronikusan olvasnám. Az utazáskor hasznos, hogyha kis csomaggal megyek és nem kell két könyvet bepakolni. Akkor jó az elektronikus, amin több kötet elfér.
Végül kanyarodjunk vissza a beszélgetésünk apropójához, A varjúszellemhez. Említette, hogy kész az újabb Adler Vilmos történet. Ezek szerint több esetet is megold a detektív a jövőben?
Amikor Balogh Endrével, a Prae kiadó vezetőjével elkezdtünk beszélgetni a könyvről, akkor megkérdezte tőlem, hogy egyedülálló kötetnek tervezem-e, mert eléggé nyitva hagytam a történet végét. Mondtam, hogy valójában három kötetet gondoltam, A varjúszellem előzményét és egy folytatást. Mindháromnak már akkor volt kész vázlata, különböző táblázatokban. Az előzmény történetben kapunk egy képet arról, hogyan érkezett Adler Vilmos A varjúszellem szituációjába. De jelenleg a folytatást írom. Egy évvel az események után játszódik és remélem, olyan izgalmas lesz, mint A varjúszellem.
