Az észak-kelet franciaországi Angers városka egyik nevezetessége a gótikus várkastélyban látható óriási kárpit. A drapériába a világvége eseményeit szőtték bele – ahogyan azt János apostol evangéliumában leírta. Az Apokalipszis-faliszőnyeg a 14. század egyik leglenyűgözőbb műalkotása. Kész csoda, hogy ma láthatjuk: az elmúlt évszázadokban többször sikerült majdnem elpusztítani.
Részlet a faliszőnyegről / Wikimedia commons
Több, mint művészien elkészített faliszőnyeg
A 21. századi híradókat nézve sokszor hisszük azt, hogy itt a világvége: éghajlat változás, környezetszennyezés, szélsőséges időjárás, háborúk a közel-keleten, földönfutóvá vált menekültek… válságban érezzük a már megszokott életünket, az eddig változatlannak hitt kereteket. Az emberiség történetében nem most fordult elő ilyen érzés.
A babiloni parázna képe a faliszőnyegről / Wikipedia commons
A 14. század embere hasonlóképpen érezhetett. Anglia és Franciaország a száz éves háborúban végeláthatatlan csatákat vívott egymással, pestis járványok söpörtek végig Európában, ráadásul az állandóság képviselőjének helyzete is megrendült. A római pápák Avignon-ba költöztek az itáliai belharcok miatt és hamarosan a francia uralkodó befolyása alá kerültek.
Részlet a faliszőnyegről / Wikipedia commons
Ebben az időben népszerű olvasmánnyá vált Szent János apostol látomásainak gyűjteménye a világ végének napjairól. Nem véletlenül. Sokan aktuálpolitikai utalásokat is kihallottak a több száz évvel ezelőtt írt evangéliumból. A kuszának tűnő jóslatok szimbolikájával könnyen magyarázhatták a korszak eseményeit. Ha így nézzük a szinte hipnotikus hatású képeket a fekete folyosók falán, akkor a kárpit több egy gyönyörű és mesteri kézimunkánál. Ez maga az 1300-as évek végének híradója – misztikus képekben elmesélve.
Keletkezése
A faliszőnyeg-sorozatot I. Lajos, Anjou hercege rendelte meg 1375 körül Jan Bodol flamand festőművész képei alapján. Végül 1377 és 1382 között készült el Párizsban. A szőnyeget finom gyapjúból szőtték, előtte növényi alapú festékkel színezték. A kékhez indigót, a piroshoz buzérgyökeret használtak. (Érdekesség, hogy a várkastély egyik kiállítótermében egész jól rekonstruálták, hogyan készült a szövőszéken a szőnyeg, milyen kartonok segítségével szőtték a képeket.)
Az angers-i várkastély tornyai
Eredetileg ez volt a világ legnagyobb kárpitsorozata. Bár az évszázadok során egy része elveszett vagy megrongálódott, a maradék is így monumentális hosszúságú. A színeket úgy óvják a fakulástól, hogy egy hosszú fekete folyosó falán függve állítják ki. Csupán néhány lámpa halvány fénye világítja meg a csodás piros-kék hátterű képeket. Egészen szédítő látvány.
A faliszőnyeg speciális kiállítóterében. Egészen eltörpülnek előtte a látogatók / Wikipedia commons, Kimon Berlin – 2006. május 23.
Eredetileg 140 méter hosszú és 6 méter magas volt. Ma már „csak” 100 métert láthatunk ebből. Hat nagy szakaszból állt, mindegyik egy-egy olvasó nagy alakot és hét-hét jelenetet tartalmazott.
Szent János jelenései – gyapjúba álmodva
A kárpit a Jelenések könyvét dolgozza fel. Megjeleníti a világvégét, a Jó és a Gonosz küzdelmét, valamint Isten országának eljövetelét.
A középkori ember számára az Apokalipszis több volt, mint szöveg. Az őket körülvevő háborús, járványokkal teli bizonytalan időszak tükröződött a több, mint ezer éves szövegben. Ha tudjuk, hogy milyen borzalmakat kellett átélniük, láthatjuk, hogy a művész ezeket szőtte szimbólumokba.
Megjelenik előttük az éhezés, a pestis, az angol hadsereg inváziója. Az egyik jellegzetes figura alakjában – ez a hétfejű sárkány vagy a fenevad – sokszor a korszak ellenségeit (például az angol királyt, III. Edwardot) ábrázolták.
III. Edward, angol uralkodó a fenevad képében / Wikipedia commons, Jean-Pierre Dalibera, 2012. július 30.
Ezen kívül itt vannak a híres lovasok, az Apokalipszis négy lovasa: a Fehér a Viszály, a Vörös a Háború, a Fekete az Éhínség, a Fakó a Halál. Ők a kor emberének a mindennapi valóságot jelentették. Valóban köztük jártak, ezt nap, mint nap megtapasztalták.
A látvány nemcsak a technikai tudás és a szövés szépsége miatt érdekes, hanem általa tényleg betekintést nyerhetünk a 14. század végi francia mindennapi életbe. A falikárpit készítői a saját koruk díszletei közé helyezték a Jelenések könyvének eseményeit. Így megismerhetjük nemcsak a divatot, de az udvari élet részleteit is.
Faragott kőarc az angers-i várkastélyból
A lovagok és nemesek viselete
Sok jelenetben látható az úgynevezett „kutyafejű”, vagy csúcsos sisak. A kor legmodernebb lovagi sisakjának számított. Csakúgy mint a páncélok, már nemcsak láncingeket viseltek, hanem kar-és lábvédőket is.
A kárpit megörökítette a nemesi viseletet is. A divat a szűk ruha volt: a cotte-hardie, ezt a testhezálló, gombokkal végigzárt felsőruhát hordták az igazán stílusos férfiak a 14. század végén. Míg a korábbi évtizedekben inkább bő és zsákszerű szabású ruhákat viseltek, a század végére már elkezdték hangsúlyozni a vállakat és a derekat a férfiak.
Emellett egyre népszerűbbek lettek a hosszú orrú cipők. A faliszőnyeg képein jól látszanak a túlzóan lábbelik. Minél nemesebb volt valaki, annál hosszabb volt a cipője orra – érdekes módon nemcsak a franciáknál, hanem a budai várban is hódított ez a divat, az Anjou származású Nagy Lajos udvarában.
Faragott kőarc az angers-i várkastélyból
A férfiak ekkoriban gyakran göndörített, vállig érő hajat és gondosan nyírt szakállat viseltek – és ez a magyar Anjou-kori szobortöredékeken is pontosan így van.
A Képes Krónika a „testvérének” is nevezhetjük
A faliszőnyeg és a magyar Képes Krónika között van pár a hasonló vonás. Nagyjából kortárs a két műalkotás és mindkettő az Anjou családhoz kötődik.
„Képregényszerűen”, egymás után következő jelenetekben mesélnek el egy történetet. Az Anjou- ház reprezentatív színei mindkettőn megjelennek: az arany, az azúrkék és a mélyvörös. Ahogy az angers-i kárpit hátterében, úgy a Képes Krónika iniciáléiban is mindenhol ott ragyog az Anjou -liliom.
Anjou- liliom egy ajtón, Angers
Egy érdekes apróság: Az „olvasó alak”
A faliszőnyeg minden nagyobb egységének elején van egy hatalmas alak, aki egy emelvényen ülve könyvet olvas. Ő jelképezi a tudást és az elmélkedést. Ez a motívum jól mutatja, hogy az Anjouk nemcsak harcosoknak, hanem művelt uralkodóknak is szerették látni magukat. De ezért sokat tettek, mecénási munkásságuk ezt bizonyítja.
A faliszőnyeg drámai évszázadai
Nem feltétlenül érezte át az utókor a kárpit jelentőségét. Volt olyan időszak, amikor a vallási fanatikusok elől kellett elrejteni. Nehezen, de túlélte a francia forradalom pusztítását és később a teljes emberi nemtörődömséget. 600 év gyakorlatilag egy túlélőtúra volt a faliszőnyeg számára.
Angers – kilátás a Maine folyóra a várkastélyból
A barokk és a felvilágosodás idején a középkori művészetet „barbárnak” és „ízléstelennek” tartották. 1782-ben az angers-i katedrális kanonokjai úgy döntöttek, hogy a faliszőnyeg „túl sötét és régimódi”, ezért eladásra kínálták. Mivel senki nem vette meg, egyszerűen felvitték a padlásra, ahol évekig porosodott az egerek között.
A várkastély belső kertje
Amikor 1789-ben kitört a forradalom, a kárpit sorsa még bizonytalanabbá vált. A forradalmárok mindent gyűlöltek, ami az egyházhoz vagy a királyi hatalomhoz – errefelé az Anjouk-hoz – kötődött. Ezért a monumentális, 140 méteres remekművet darabokra vágták.
A tornyok mögött múzeum, ahol a faliszőnyeg készítésének kulisszatitkaiba is beleshetünk
Nem művészeti értéknek, hanem egyszerű nyersanyagnak tekintették. Mivel a gyapjúszövet meleg volt és tartós, ezért a legméltatlanabb célokra használták fel.
Angers hídjai a Maine folyón – kilátás a várkastélyból
A 19. század elején a kárpit darabjai szanaszét szóródtak a környéken. Voltak, amikből lótakaró lett, vagy lábtörlő a városházán. A vár kertészei a kárpit részleteivel tekerték be a narancsfák törzsét, hogy ne fagyjanak meg télen. Egyes darabokkal pedig egyszerűen befoltozták az elhasznált padlószőnyegeket.
A faliszőnyeg viszontagságos múltja végül 1848-ban ért véget.
Joubert atya, a megmentő
1848-ban egy helyi pap, Louis Joubert, felismerte az egyik darabot egy boltban, ahol éppen el akarták adni. Kutatni kezdett, és rájött, hogy a faliszőnyeg egykori darabjáról van szó.
Ezután Joubert valóságos detektívmunkát folytatott. Éveken át járta a várost és a környékbeli falvakat. Padlásokon, pincékben, istállókban kereste a hiányzó darabokat. Sokszor csak néhány frankért vagy egy új takaróért cserébe szerezte vissza a felbecsülhetetlen értékű töredékeket. Végül sikerült az eredeti kárpit kb. kétharmadát – 100 métert – összegyűjtenie.
Ezek mögött a falak mögött található a faliszőnyeg
A modern restaurálás
A 20. század közepén kezdődött meg a tudományos igényű helyreállítás. A restaurátorok döbbenten tapasztalták, hogy a kárpit hátoldala ugyanolyan szép, mint az eleje, mert a szövők olyan tökéletesen dolgoztak, hogy nem hagytak lógó szálakat.
Az eredeti 90 jelenetből csak 71 maradt meg épségben. Az elveszett részeket ma üres helyek jelzik a falon, emlékeztetve minket arra a korszakra, amikor az emberiség majdnem elpusztította a faliszőnyeget.
És a kárpit utóélete
1954-ben építettek neki egy külön galériát a várban. A fényviszonyok olyan alacsonyak, hogy a látogatók szeme csak percek után szokik hozzá – ez kell ahhoz, hogy a 600 éves, növényi alapú festékek ne fakuljanak tovább.
A kiállítótér kijárata
Ez a faliszőnyeg ihlette a modern textilművészet egyik legnagyobb alakját, Jean Lurçat-t, hogy elkészítse saját, 20. századi válaszát, a Világ dala (Le Chant du Monde) című sorozatot, amely szintén Angers-ben látható.
Érdekesség, hogy a kárpit színei a mai napig élénkebbek a hátoldalon, amit a látogatók sosem látnak – ez őrzi az eredeti, 14. századi ragyogást.
Nem véletlen, hogy az UNSECO Világörökség része.
Fotók: Wikimedia commons, Pál Amanda
Borító: Az angers-i Apoklipszis faliszőnyeg részlet – a Második trombita megszólaltatása / Wikipedia commons
