A Ramadánról a nem muszlim ember annyit tud, hogy akkor nem esznek a a hívő muszlimok napközben. Ettől az egész elég kellemetlennek tűnik. De van az ünnepi hónapnak másik oldala is, amiről mi kevesebbet hallunk.
A Ramadán, az iszlám holdnaptár 9. hónapja, szent hónap, mivel a hagyomány szerint e hónap 27. napján adta Allah a Koránt Mohamed prófétának, aki ezután a Híra hegyére vonult vissza elmélkedni és böjtölni. A Holdat azért kell figyelni és azt vallásilag hitelesíteni, mert az iszlám naptár nem alkalmazkodik a napévhez, minden esetben a Hold 28 napos ciklusait veszi figyelembe a hónapok számításánál. Így a muszlim naptár rövidebb, mint az általunk használt Gergely-naptár, a Ramadán pedig mozgó ünnep.
Évről évre más időpontra – általában 11 nappal korábbra esik –, mint az előző évben. Ebben a szent időszakban böjtöléssel és imával erősítik a hívek kapcsolatukat Allahhal. Az előírások szerint étkezni csak a hajnali imát megelőzően és az esti imát követően szabad. Napkeltétől-napnyugtáig önmegtartóztató életmódot folytatnak, kerülik a dühöt, az erőszakot és az irigységet, de kerülni kell minden élvezetet is – így a házastársi kötelességeiket sem nap közben teljesítik ilyenkor a muszlim férjek. A böjt alól felmentést csak a 14 éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák és a betegek kapnak.
“Ha valaki nem bírja tartani a böjtöt az legfeljebb vizet igyon és némi datolyát egyen, de érdemes önmérsékletet gyakorolni, a böjt betartásával ugyanis növelhető a szervezet állóképessége” – tanácsolja egy pakisztáni prédikátor. “A ramadán minden muszlim számára kötelező ünnep. A böjtölés szükséges a vallási áhítat megéléséhez, legyen szó férfiról vagy nőről.” Abban azért elég megosztott a muszlim világ, hogy a böjtöt mennyire veszik szigorúan – az arab világban az emberek 70-80%-a böjtöl, de olyan világibb országokban, mint Törökország bőven látni nyitva éttermeket. Közép-Ázsiában pedig – Kazahsztánban vagy Üzbegisztánban – gyakorlatilag észre sem venni, hogy böjt van elméletben. Minden nyitva van, és az emberek legnagyobb része szokásos életritmusában él. Legfeljebb a hagyományos iftár vacsorák bőségesebbek az átlagnál.
Ahol komolyan veszik a Ramadánt, ott ebben a hónapban az amúgy is lassacskán csordogáló élet csigalassúságra vált. Ha nem is zárnak be a hivatalok, számítani kell arra, hogy az ügyintézés még lassabb lesz, mint gondoltuk. Sokan – különösen, ha nyárra esik a Ramadán – inkább szabadságot vesznek ki, és nap közben, amikor nem lehet étkezni, inkább otthon alszanak, hogy túléljék a hőséget. Az éttermek, boltok nagy része nap közben zárva tart, így aki turistaként ilyenkor vetődik el egy konzervatívabb, vallásosabb muszlim országba az számítson rá, hogy még akkor is nehéz lesz étkezőhelyet találnia, ha amúgy neki nem is kötelező a böjt.
A lényeg, az igazi ünnep azonban az este – az iftár, a böjt megtörése. Sok helyen vallásos szervezetek hatalmas terített asztalokkal várják a híveket, a legnagyobb iftár természetesen hol máshol, mint Dubajban van. Minden évben, a köztereken több tízezer embert látnak vendégül, de az iftár vacsora a családoknál is igen bőséges. És a vacsora után – meg már alatta is – jön, amire valójában mindenki vár Ramadánkor – igaz a vallási vezetők nincsenek tőle elragadtatva – a ramadáni sorozatnézés.
Ha hihetünk a statisztikáknak kitartóan növekszik azoknak a száma, akik az ünnepi hónap legfontosabb elemének a sorozatokat tartják. A tévék előtt majdnem annyian ülnek, mint ahányan böjtölnek. A ramadáni sorozat szentsége mármár vallásos szintre ér. Az arab tévétársaságok évtizedek óta úgy készülnek az ünnepre, hogy speciális ramadáni sorozatokkal szórakoztatják el a nézőket. A legnagyobb gyártó Egyiptom. Ott mint minden évben, most is több tucat új sorozattal lepik meg a nézőket. Vannak persze az ünnephez illeszkedő vallásos – történelmi művek is. Az Imám üzenete című sorozat egy nagy muszlim tudós, Imam al Sharif életét mutatja be 15 részben – írója pedig Egyiptom egyik legnépszerűbb írónője. De vannak azért ennél sokkal kevésbé magasztos sorozatok. A legtöbben talán az El-kebír Avi hetedik évadát várják. A képzelt egyiptomi kisváros örökkön őrült kalandokba keveredő polgármesteréről szóló sorozat meglehetős humorral figurázza ki a modern Egyiptomot: az örökkön ügyeskedő ál-üzletembereket, a korrupt politikusokat, egyáltalán mindent és mindenkit. De viccesnek ígérkezik a Hála istennek visszatér című sorozat is, amelyben Egyiptom egyik szupersztárja, Youszra alakítja egy külföldről hazatérő, és az egyiptomi viszonyok közt csetlő-botló nő szerepét. De azok sem fognak csalódni, akik társadalmi drámákra vágynak. A felügyelet alatt egy olyan nő életét meséli el, aki azért, hogy állást kapjon, férfinak adja ki magát, és elmegy hajókat festeni egy műhelybe. Egy másik sorozatban pedig a másik igazi egyiptomi szupersztár Nelly Karim egy felső egyiptomi özvegy küzdelmeit mutatja be, aki jogos örökségét szeretné megszerezni, de szembesül a mindent átható korrupcióval.
Aki pedig unja az egyiptomi sorozatokat – amelyek amúgy a teljes arab világot elöntik ilyenkor – az nézheti a szír ramadáni filmeket is. Vagy hát majdnem szíreket, mert a szereplők, írók, sőt a technikusok is jelentős részben szírek, de a filmek már nem Damaszkuszban készülnek. A polgárháború előtt az arab világ második legnagyobb filmipara volt Damaszkuszban – 2012-ben azután a színészek rendezőstül operatőröstül áttelepültek Dubajba, még a díszletek egy részét is vitték magukkal.
