Kevés volt az édesség az esküvőn – hat súlyos sérült

Szerző: | 2024. 02. 27. 18:33

Olvasási idő: < 1 perc

Tömegverekedés tört ki egy indiai esküvőn, amikor mindenki rávetette magát az édességes tálra. Nem ez az első ilyen eset – tavaly halálos áldozata is volt a kevés sütinek.

Hat ember megsérült egy verekedésben, amely egy esküvői rendezvényen tört ki, mert kevés volt az édesség. Az incidenst hétfő éjfél körül jelentették a Shamsabad területről. A sérülteket kórházba szállították, állapotuk stabil. “Akik kórházban vannak, túl vannak az életveszélyen” – mondta a shamsabadi rendőrőrs őrsparancsnoka, Anil Sharma. A helyi rendőrség szerint nem ez az első ilyen eset a körzetükben. Tavaly egy Etmadpurban tartott esküvőn az édességhiány miatt kialakult verekedésben megöltek egy férfit.

De mi is az az édesség, ami ilyen komoly indulatokat vált ki Indiában? A raszgulla leginkább a mi túrógombócunkra emlékeztet, de sokkal édesebb. Elkészítéséhez a tejet megalvasztják, és megszabadítják a savótól, az így készül friss túrót nevezik chennának. A chennát ezután búzadarával vagy liszttel  gyúrják össze. Az összegyúrt chennából kerek golyókat készítenek, amelyeket azután cukorszirupban megfőznek. Az utolsó simítás az, hogy a szirupot aromás kardamommal vagy rózsavízzel illatosítják, a lényeg, hogy ez a szirup az egész golyót átjárja . A folyamat végeredménye egy nagy edény tele édes, szirupos sajtgombóccal, amely egyenesen függőséget okoz.

Az édesség annyira népszerű Indiában, hogy a különböző régiók komoly küzdelmet folytatnak, hogy magukénak mondhassák. 2017-ben Nyugat-Bengál  szövetségi állam kormányzata eredetvédettséget jelentett be a golyókra, de Odisha állam ezt megtámadta, végül a bíróság dodonai döntést hozott, mondván a bengáliak nyugodtan levédethetik a saját roszogollájukat, de Odisha is bejelentheti a védettséget az odishai raszagolára, mert az más állagú, ízesítésű, textúrájú. Meg is tették 2019-ben, így Indiában már két eredetvédett igazi szirupos túrógombóc közül választhatunk.

Forrás: GulfNews

Borítókép: Wikimedia Commons

Címke: India