A hatalmas kaptárszerű lakótelepek mára meghatározzák Kína látképét, de ez nem volt mindig így. Vagy mégis? Milyenek voltak a hagyományos kínai „lakótelepek”?
Hatalmas, sokemeletes épületek kis lakásokkal – ma a kínaiak túlnyomó többsége ilyenekben lakik. Minden nagy – és kis – város lakóövezetei ezekkel a beton és üveg tornyokkal vannak teli.
Persze a világ (mára második) legnépesebb országában nem csoda, hogy a sok jó embernek kis helyen kell elférnie. A túlzsúfolt tengerparti vidékeken nem is lehetne máshogyan ekkora embertömeget elhelyezni. De – látszatra- ez valami nagyon új dolog. A régi Kína kis földszintes házak messzire nyúló soraiból épült ki.
Nos igen is, meg nem is. Sok helyen valóban ezek a kis házak domináltak -de volt olyan vidék, ahol már évszázadokkal ezelőtt megérezték a jövő szelét, és hatalmas épületekbe zsúfoltak be egy falunyi embert. Fujian tartományban járunk, az ország délkeleti részén. Mára a kínai – belföldi – turizmus egyik kedvenc célpontja a vidék – a kellemes meleg idő sok turistát vonz ide a hideg, szeles, poros Pekingtől.(Különösen, amióta van világörökségi jel is a falvakon.)
Az épületeket, amelyekről most szólunk ezért is nevezik fujiani tulouknak. A másik nevük a hakka tulou. A hakkák a han (többségi) kínai ak egyik nagy nyelvi-kulturális csoportja. A szó eredetileg nem egy népcsoport neve, a Szung-dinasztia (1200-as évek) idejében azokat a népeket jelölte, akik egy-egy területre máshonnan vándoroltak be, a szó jelentése is „vendég család” vagy „vendég emberek”. Eredetileg északról települtek be Délre, többek között a mai Fujianbe. Mára sajátos kultúrájuk, és az északi alapokon nyugvó hivatalos nyelvtől jelentősen eltérő nyelvük alakult ki.
Jellegzetes hakka ételek.
De mi is az a tulou? A „Tu lou” (土樓) szó szerinti fordítása: földből épült épületek, kb, amit magyarul „földvárnak” mondanánk, de mára már csak épületek egy bizonyos helyi típusára használják ezt a szót. Amit ma tulounak hívunk, az általában egy nagy, zárt és megerősített földépület, amely leggyakrabban téglalap vagy kör alakú, három és öt emelet közötti magasságú, nagyon vastag, teherhordó döngölt földfalakkal, és akár 800 embernek is otthont adhat. A fujian-i tulou-k elrendezése a „kívül zárt, belül nyitott” elven alapuló kínai építészeti hagyományt követte.
A középen álló, elöl nyitott kis épület ősök imádására, ünnepségekre, gyűlésekre, esküvőkre, temetésekre és egyéb szertartásokra szolgáló ősök csarnokaként működött. A földszinti alaprajz kör, félkör, ovális, négyzet, téglalap és szabálytalan ötszög alakú lehet.
A vastag külső falakat gyakran kisebb belső épületek veszik körül, amelyek között termek, raktárak, kutak és lakóterek is helyet kaphatnak; az egész szerkezet egy kis erődvárosra emlékeztet. . Az erődszerű kinézetet erősíti, hogy az alsó két emelete tömör, ablakok és lőrések nélkül; ablakok csak a harmadik és az ötödik emelet között nyílnak, mivel az alsó emeleti helyiségek a család raktárhelyiségeiként szolgáltak, míg a felsőbb emeletek lakóhelyiségek voltak.A második emelettől a legfelső szintig vezető kör alakú folyosók fából készült deszkákból készültek, amelyeket vízszintes fa gerendákra fektettek, és egyik végét a földfalba illesztették. A folyosókat kör alakú fa korlátok védik.
Az erődített külső szerkezeteket úgy alakítják ki, hogy a földet kővel, bambusszal, fával és más könnyen beszerezhető anyagokkal keverve tömörítik, így akár két méter vastagságú falakat hoznak létre. Az falakba gyakran ágakat, facsíkokat és bambuszforgácsokat helyeznek el további megerősítésként. Az eredmény egy jól megvilágított, jól szellőző, szél- és földrengésálló épület, amely télen meleg, nyáron pedig hűvös. A toulouknak általában csak egy főkapujuk van, amelyet 10-15 cm vastag, vaslemezzel megerősített faajtók védnek.
Ezeknek a földből épült épületeknek a legfelső szintjén védelmi célú lőrések találhatók. A legkisebb tulou átmérője alig nagyobb egy családi háznál – 15 méter – a legnagyobb viszont meghaladja a 64 métert is. A ragadós rizzsel kevert, vízszintes bambuszrudakkal megerősített tömörített földből készült fal építését először a Szung-dinasztia építési szabványában írták le, így sejthetően akkor épültek a legkorábbi hasonló épületek. A legkorábbi fennmaradt földépület 1371-ben épült, de a stílus fennmaradt egészen a 19. századig.Az épületek meglepően modernek belülről – a közös vízkutak általában két-három fős csoportokban a központi udvaron találhatók; a fényűzőbb tulou-kban minden háztartásnak saját vízkútja van a földszinti konyhában. A legtöbb tulou-ban beépített vízvezetékek találhatók, amelyek védelmet nyújtanak a felső faemeleteknek a tűz ellen.
Az erődszerű kinézet nem véletlen – a közösségi lakóházak egyszerre szolgáltak lakóhelyül és várként. A környéken a középkortól gyakoriak voltak a rablótámadások. A vastag falak pedig ellenálltak a nyilaknak és később a tűzfegyvereknek is., nem is akárhogy 1934-ben egy felkelő parasztokból álló csoport Yongding megyéből elfoglalt egy tulout, hogy ellenálljon a hadsereg támadásának, amely 19 ágyúlövést adott le arra a tuloura, de csak egy kis horpadást okozott a külső falon. A fallal körülvett rendszer gyenge láncszeme általában a kapu volt, de a fujian-i tulou-k kapuját kifejezetten védelmi célokra tervezték. Az ajtókeretet egy nagy, tömör gránittömbből építették; a dupla ajtókat legfeljebb 13 cm vastag, tűzálló tömör fa deszkákból készítették, amelyeket vastag vas páncéllemezekkel erősítettek meg. A főkaput több vízszintes és függőleges, erős faoszlop zárta el, amelyeket a gránitban kialakított lyukakba illesztettek. Az ajtók tetején víztartályokat szereltek fel az ellenség által gyújtott tüzek eloltására.
Az épületeket ugyanakkor nem csak építészeti kialakításuk, de kulturális hagyományaik is különlegessé teszik. Míg a világ közösségi lakóépületei általában valamiféle társadalmi hierarchiát tükröznek, a tulouk az egyenlőségen alapulnak. Minden szoba azonos méretű, azonos minőségű anyagokból épült, azonos külső díszítéssel, azonos stílusú ablakokkal és ajtókkal rendelkezett. Minden család egy olyan vertikális egységet birtokolt, amelyik a földszinttől a legfelső emeltig tartott. A nagyobb családoknak annyi kiváltságuk volt, hogy több egyforma egységgel rendelkeztek.
A tuloukat általában egy több generációból álló nagy családklán lakta; néhány nagyobb tulouban több családklán is élt. Az épületen kívül számos létesítmény, például a kutak, az ünnepi terem, a fürdőszobák, a mosdók és a fegyvertár is közös tulajdonban volt. Még a környező földterületeket, a termőföldeket, a gyümölcsfákat stb. is megosztották egymás között. A tulou lakói közösségileg gazdálkodtak. Ez az 1960-as évekig folytatódott, még a népi kommunák idején is; abban az időben egy tulout gyakran egy kommunális termelési csapat lakott. Minden kis családnak megvolt a saját magántulajdona, és el tudott zárkózni a saját szobájába. Régen a lakóhelyek elosztása a család férfi ágai alapján történt; minden fiút egy ágnak számítottak. A közfeladatokat – például az ünnepségek szervezését, a közterületek takarítását, a főkapu nyitását és zárását stb. – szintén rotációs alapon osztották ki a családágak között.
A klán összes ága egy tető alatt élt, ami a klánon belüli egységet és védelmet szimbolizálta. A családi házak a központi ősök csarnokára néznek, ami az ősök imádatát és a klán összetartását jelképezi. Amikor egy klán növekedett, a lakóterület sugárirányban bővült, akár egy újabb külső koncentrikus gyűrű hozzáadásával, akár egy újabb tulou építésével a közelben, így klasztereket alkotva, hogy a klán együtt maradhasson.A modern felszereltségű új lakások megjelenésével Kína vidéki területein sok tulou-lakos elköltözött az épületekből, vagy nagyobb városokba költözött jobb munkalehetőségek reményében. A korábbi lakosok azonban dönthetnek úgy, hogy ősi tulou-lakásukat lakat alatt tartják, hogy alkalmanként használhassák, amikor ünnepek alkalmával hazatérnek a családi összejövetelekre.
Mára ugyanis ezek az épületek komoly turisztikai vonzerőt – így bevételi lehetőséget is – jelentenek. Különösen azóta, hogy 46 közülük 2008-ban felkerült a világörökségek listájára, majd 2012-ben megépült a nagysebességű vasúti vonal, amelyik Nanjing körzetet bekapcsolta az országos hálózatba. Korábban csak busszal lehetett megközelíteni a földvárakat, most viszont már 45 perc alatt ide lehet érni a tartományi fővárosból.
Mindez persze alaposan megváltoztatta az épületek környezettét is. Mára az egykori világ végi falvak nyüzsgő turistaközponttá váltak, és vége a régi egyenlőségnek, klán-rendszernek is.
