Azt már régóta tudjuk, hogy nincs ingyenebéd – de most már azt is tudjuk, hogy olcsó sincs. Legalább is drága helyen. A jó éttermek ugyanis elkezdtek komolyan küzdeni a potyázók ellen.
Kelet-Európaiként, ha nem csalódom, a legtöbben már csináltunk olyat, hogy bementünk egy elegáns helyre, hogy érezzük a hangulatot, és élvezzük a környezetet, majd gondosan kiválasztottuk a legolcsóbb elemet az étlapról, megrendeltük, elfogyasztottuk, majd – mint aki jól végezte dolgát – távoztunk. Egy kis saláta, egy kóla egy ásványvíz sehol se lehet olyan borzasztó drága. (De lehet.) Nos, ahogy egyre több Londonban a kelet-európai – bár ne legyünk előítéletesek, máshonnan is érkezhetnek hasonló potyázók – az éttermek elkezdtek szigorítani, küzdeni a potyautasok ellen. Az emelkedő költségek, az utolsó pillanatban történő lemondások vagy a meg nem jelenő vendégek miatt az éttermek arra kényszerítik a vendégeket, hogy egy minimális összeget költsenek el fejenként. Ez a gyakorlat akkor került először a címlapokra, amikor a két Michelin-csillagos londoni Gymkhana étterem bejelentette, hogy minden vendégnek legalább 100 fontot (körülbelül 50 ezer forintot) kell fizetnie a vacsoráért.
A Gymkhana nincs egyedül. Az Egyesült Királyság fővárosában más éttermek is megkövetelik a vendégektől, hogy belépéskor egy minimális összeget adjanak letétbe. A Chutney Mary nevű indiai ínyenc étteremben 60 font, míg a The Shardban található Hutong étteremben 80 font minimumköltséget kérnek. A legdrágább minimumköltség-követelményt Londonban a Mayfairben található Araki szusiétteremben találtuk, ahol legalább 300 fontot (150 ezer forintot) kérnek az étkezés öröméért. A minimum költések mellett egyre több étterem kér előleget a foglalások előtt. Londonban és más brit nagyvárosokban nem ritka, hogy a vendég hitelkártyáját fejenként 20 font (24 euró) körüli összeggel terhelik a foglalás biztosítására.
A Gymkhana az utolsó pillanatos lemondások nagy számával indokolta a lépést. A Financial Timesnak nyilatkozva azonban az indiai étterem elmagyarázta, hogy miután megkapták a két Michelin-csillagot, az oldalukat elárasztották a „botok és a foglalási viszonteladó weboldalak”. A probléma nem is csak Londont érinti. A New York-i éttermeket olyan botok terhelik le, amelyek hatalmas mennyiségű asztalt foglalnak a divatos helyeken, hogy az emberek aztán az időponthoz közelebb licitálhassanak a foglalásra. Ez a rendszer azt eredményezi, hogy azok, akiknek van elég pénzük, egy pillanat alatt találhatnak asztalt a legmenőbb étteremben is, az éttermek viszont szinte üresek, mert a foglalt asztalok nagy része nem telik meg, így végül a bevétel kisebb lesz, és csak a leggazdagabbak jutnak asztalhoz.
A minimális költések megbízható módot jelenthetnek a nagyvárosokban a közösségi médiát használó, magas színvonalú éttermek számára, hogy biztos bevételt biztosítsanak. De ez nem lehet széles körben elterjedt trend. Minden olyan étterem, amely egy helyi közösséget szolgál ki, értékeli a visszatérő vendégeket, vagy igyekszik hívogató légkört teremteni, küzdeni fog a minimumköltés bevezetésével – állítják a Euronewsnak nyilatkozó szakértők.
