Július 24. és 26. között több ezer értékes műkincs érkezik a Balaton partjára. A Füred Art Week a nyár legpezsgőbb művészeti seregszemléje.
A Balaton partján húsznál is több magas színvonalú galéria és aukciósház vesz részt a rendezvényen, ahova a műgyűjtőket és a művészetkedvelő érdeklődőket is várják. A szervezők rekordszámú látogatót várnak egybekötött háromnapos vásárra.

Az Art and Antique és a Budapest Contemporary szervezői által három éve alapított Füred Art Week valósággal berobbant a hazai művészeti szcénába és azonnal igazodási ponttá vált a szakma és a közönség számára.

Eddig minden évben sikerült különleges, friss ízelítőt bemutatni a műkincspiac aktuális kínálatából. Nem véletlen, hogy az előzetes érdeklődés alapján idén a szervezők minden eddiginél több látogatóra és műtárgyra számítanak.
„Idén 22 kiállítót tudunk fogadni, kínálatukban megtalálhatók lesznek az értékes festmények, bel- és kültéri szobrok, bútorok, ékszerek, szőnyegek, órák és egyéb műtárgyak. Büszkék vagyunk rá, hogy rövid idő alatt gyakorlatilag kultikussá vált a rendezvény, ahova mindenki jókedvűen érkezik. A Füred Art Week lényege, hogy a legigényesebb gyűjtők éppúgy megtalálják a számításukat, mint az a művészetrajongók, akik egy kellemes kulturális programon, kiállításon vennének részt” – mondta el Tausz Ádám főszervező, aki évtizedek óta szervezi a főváros legnagyobb képzőművészeti vásárait.
A Füred Art Weeken idén is részt vesznek a TV2 Kincsvadászok című műsor kereskedői: Fertőszögi Péter, Katona Szandra és Molnár Viktor. Ők is kiállítják műtárgyaikat, a közönség kötetlenül beszélgethet velük és a többi galeristával is. Vadnai Benjámin olimpikon vitorlázó is a rendezvény vendége lesz egy kerekasztal beszélgetésre.

A rendezvényt a parttól nem messze, a belvárosi Kongresszusi Központban tartják. A közönség a sok millió forintos, múzeumi szintű műtárgyaktól a pár tízezer forintos dísztárgyakig talál majd eladó kincseket.
A Füred Art Week a BÁV ART felajánlásából nyereményjátékkal is készül a látogatók számára, ahol különleges fődíjat sorolnak ki. Egy több mint 200 000 forint értékű, finom kidolgozású arany nyakláncot, amelyet H színkategóriás (Wesselton) valódi gyémántkővel díszített medál ékesít.

A Füred Art Week helyszíne: a belvárosi Kongresszusi Központ
Résztvevő galériák: Ar2day Gallery, acb Galéria, Amikor Galéria, BÁV ART Aukciósház és Galéria, Primtex&Bernabo Art-Furniture, Cogito Art Galéria, Equilor Wealth Office, Erdész Galéria, Roland Gyetvai Works of Art, HEART AND CHERRY, Lumas Galéria, MEDGYESSY-KOVÁCS GALÉRIA, Nemes Galéria, Neves Kor-Társ Galéria, Noble Art Nexus, Orgona 22 Galéria, ProArt Frame, RCB Random Contemporary Budapest / Balaton, SVD Ékszer, Tokaj Art Wein, Kolibri Art Studio, Zsolnai Fine Art






