Szardínia-szerte ezek az újonnan UNESCO Világörökség részévé vált kőből épült nekropoliszok a szigeten a rómaiak előtt itt élt nép temetkezési szokásainak történetét mesélik el. A helyiek számára azonban ezek nem régészeti emlékek, hanem tündérek elvarázsolt otthonai. A BBC tudósítója nemrég meglátogatta ezeket a különös, még a 21. századi környezetben is misztikusnak tűnő ősi emlékeket.
Nuraghi és domus de janas
A távoli és zord szépségű Szardínia szigetén több mint 7000 méhkas alakú, bronzkori kőemlék található, amelyeket nuraghi-nak neveznek – ezek a mediterrán bozótosból emelkednek ki, mint egy árnyékos, rómaiak előtti múlt csendes őrszemei. De jóval azelőtt, hogy ezeket az ikonikus szardíniai építményeket valaha is megépítették volna, egy másik Tolkien-stílusú emlékműsorozatot véstek a sziklákba: ősi nekropoliszokat, amelyeket domus de janas-nak, vagyis „tündérházaknak” neveznek.
A domus de janas-t az ozieriek (Kr. e. 3200-2800) emelték. Ők teremtették Szardínia első nagy neolitikus civilizációját és a Földközi-tenger nyugati részének egyik legkifinomultabb társadalmát alkották. A termékeny síkságokon és dombtetőkön letelepedve az ozieriek úgy hitték, hogy a halál nem a vég, hanem egy új fejezet kezdete. Ezt bizonyítja az az általuk földbe vájt, körülbelül 3500 földalatti kamra, amelyek földi lakhelyekre hasonlítanak. Ezek közül 220-at vörös okkerrel és bika motívumokkal díszítettek, amelyek az újjászületést szimbolizáltak.
A szardíniai folklórban azonban úgy tartják, hogy ezek a kamrák jóindulatú, tündérszerű nők, a janák elvarázsolt otthonai. Ezek sápadt, holdfényes bőrű, gyakran pirosba öltözött lények, akik finom, aranyszálakból készült szöveteket szőttek, és a kenyérsütés titkaira tanították a halandókat. Örökségüket iskolai tanárok és idősebb szardíniaiak adják tovább szóbeli mondák útján. Az egyik ilyen legenda szerint a janák ezüstösen csillogó hajjal bukkannak elő lakhelyükről, hogy túlvilági dalokat énekeljenek. Mások olyan emberekre figyelmeztetnek, akik eltűntek, miután beléptek a janák rejtett otthonaiba.
2025 júliusában az UNESCO 17 domus de janát ismert el közös világörökségi helyszínként. Nemcsak régészeti maradványokként, hanem kulturális szimbólumokként is, hiszen ezek összefonják a tájat, a hagyományokat és a közösséget.
Átlépve az ajtón
Az első megálló a Su Crucifissu Mannu nekropolisza, néhány kilométerre a sziget északnyugati városától, Porto Torrestől. A mészkő fennsík alacsony, sziklába vájt ajtókkal nyílt meg, amelyek 22 sírhoz vezettek, amelyek az Kr. e. 4. és 3. évezredből származnak.
„Az ozieri civilizáció számára” – mondta egy helyi idegenvezető – a sírokba leereszkedő keskeny út egy határátjáró volt a földön keresztül, amelyre anyaméhként tekintettek. Számukra ez egy olyan hely volt, amely befogad és átalakít.”
Titkok a kő alatt
„A Su Crucifissu Mannut évszázadokon át használták. Ezeket a sírokat először több ezer évvel ezelőtt ásták, és egészen a rómaiak érkezéséig temetkeztek ide.
Az 1972-es ásatások során a régészek cseréptöredékeket, az Anyaistennő szobrocskáit, sőt egy koponyát is feltártak, amely egy olyan férfié volt, aki több mint 3500 évvel ezelőtt két trepanáción – koponyalékelésen – esett át.
„A tudomány sok mindent megmagyaráz” – mondta az idegenvezető – de sokak számára ezek a sírok mindig is a janákéi voltak.”
Su Crucifissu Mannut elhagyva a szárazföld belseje felé a tájat szőlőültetvényekkel és gyümölcsösökkel szegélyezett teraszos dombok borítják. Az út Sennoriba emelkedett, egy középkori gyökerekkel rendelkező faluba. Közvetlenül a Városháza mögött egy kis kapu nyílik a Beneficio Parrocchiale nekropoliszára. Itt modern házak emelkednek közvetlenül az 5000 évvel ezelőtt sziklába vésett neolitikus sírok felett, bejárataikat füge-, gránátalma- és olajfák rejtik.
Sennori szent szarvai
„Ez a sír szíve, az erő és az életerő jele” – magyarázta Elena Cornalis, Sennori kulturális tanácsosa, miközben egy protome taurina (egy bika stilizált homlokfeje) bukkant elő a homályból.
„Amióta UNESCO-elismerést kapott, ez a hely erősebb köteléket teremtett közösségünk és történelme között” – mondta büszkén.
A Mesu ‘e Montes nekropolisz 430 méterrel a tengerszint felett található. A száraz kőfalakkal szegélyezett, szalmagyopár és masztixfa illatú ösvény 18 sírhoz vezet, amelyeket a föld feletti házak kicsinyített változataira építettek. Úgy hitték, hogy ezek a ferde tetők, párkányok, panelek, pilaszterek és álajtók megkönnyítik az átmenetet a túlvilágra.
A Mesu ‘e Montes sírjaiban egy keskeny ajtó nyílik egy központi oszlop által tartott kamrába. A falakon geometrikus faragások és bikaszarvak láthatók, míg a padlóba vágott kör alakú mélyedés a megújulás rituális gesztusaira utal. A vörös okker nyomai még mindig tapadnak a sziklához. A bikaszarvakról úgy tartják, hogy a termékenységet és az erőt jelképezik, míg maga a bika – mind földi, mind isteni – a vörösre festett folyosókon vezeti át a halottakat.
Egy legenda szerint a janák egyszer egy asszonyt vezettek be ezekbe a barlangokba, megtanították neki az erjesztés titkát. Megtanították neki, hogyan készítsen kovászos kenyeret.
Sos Furrighesos felé
Ennek a nekropolisznak jelentése „a máglyák”. Vulkanikus kőzetbe vájt 18 síremléke egy 20 méter magasra emelkedő sziklafal mentén sorakozik, a gerinc három szintjén elrendezve. A régészek több mint 140 sziklarajzot jegyeztek fel itt, ami a sziget leggazdagabb őskori faragvány-koncentrációja.
Képalkotásuk ma is visszhangra talál Szardínia-szerte: a helyi kézművesek szövés és kerámiaedények segítségével továbbra is reprodukálják a spirál- és szarvmotívumokat, amelyek ebből az ősi szimbolikából származnak.
A Sos Furrighesos nekropoliszban, a Sa Tumba de su Re („a király sírja”) monumentális bejárata előtt Giuseppa Tanda régész – aki az 1970-es években segített feltárni a régészeti lelőhelyet – a domus de janas spiritualitásáról elmélkedett.
„A halál egy természetes körforgás része volt. A közösség gyászolta az elhunytakat, és egy újjászületésre várt, hogy helyreállítsa az egyensúlyt.”
A Pranu Muttedu nekropolisznál Graziano Arbava – aki közel 30 éve gondozza a lelőhelyet – elmondta.
„Gyerekkorom óta számunkra ezek egy játékhelyként szolgáltak, vagy menedéket nyújtottak, amikor esett az eső.” Nagybátyja pásztor volt, és a család legelőin egykor néhány ilyen sír is volt – olyan helyek, amelyeket Arba ma büszkén gondoz.
Láthatatlan őrök
A közelben három menhir (őskori, függőleges köveket) sztoikus őrszemként emelkedik ki a sírok körül. Ez talán Szardínia egyik legösszetettebb őskori panorámája lehet. Megalitikus körök és domus de janas egymás mellett léteznek ugyanazon szent területen belül: ritka kombináció, amely a neolitikum utolsó szakaszát és az Ozieri-kultúra hiedelmeit tükrözi.
Szardínián a történelem, a legendák és a mindennapi élet elválaszthatatlanok maradtak. Ugyanabba a sziklába vésve ez egy örökség, amelyet a szigetet a múltból a jelenbe visz tovább.
Képek és szöveg forrása: BBC
