A víz világnapja alkalmából a Fővárosi Csatornázási Művek ingyenes nyílt napot hirdetett a Dél-Pesti Szennyvíztisztító Telepen. A szabad helyek függvényében az FCSM honlapján bárki jelentkezhetett, kivéve, aki akadálymentesített bejárást igényelt volna. Azt ugyanis a szervezők nem tudtak biztosítani a telep kialakításából fakadóan. Az eseményre akkora volt az érdeklődés, hogy időközben kibővítették a szabad helyek számát, amik ezután szintén hamar beteltek.
A programra sokan érkeztek karon ülő és nagyobb, óvodás vagy kisiskolás gyerekkel is. Emellett az időjárás is kedvezett a szabadtéri eseménynek. A beléptetés idősávok alapján történt. Amint összegyűlt egy csapatnyi ember, a Csatornázási Művek egy-egy munkatársának vezetésével elindult a körbevezetés.
Mechanikai tisztítás, ülepítés, biológiai tisztítás, majd ismét ülepítés
Elsőként az egyik ülepítő medencét nézhettük meg. Ide a szennyvíz az úgynevezett mechanikai tisztítás után kerül, miután kikerülnek belőle a nagyobb kövek és tárgyak. Az utóbbi években mobiltelefontól a műfogsoron át tévét és mosógépet is találtak már a rendszerben a cég munkatársai. Az első ülepítő medencében az iszaptól és a homoktól tisztítják meg a vizet, amely ezután tovább folyik a biológiai tisztítást végző, úgynevezett élőgépes rendszerbe.
Ez részben lebontó baktériumokat, részben pedig egy üvegházat jelent, tele trópusi növényekkel. Itt megtudhatjuk, hogy a telepen a gyógyszermaradványoktól és hormonoktól sajnos nem tisztítják meg a szennyvizet. Pedig a technológia létezik rá, viszont a költsége olyan magas, hogy a cégnek nem éri meg alkalmaznia. A víz ezután újabb ülepítésen esik át, a finom szemcséjű homok kiszűrésére. Az ülepítések révén kinyert iszapot és homokot az építőiparban hasznosítják.
A jellegzetes szag ellenére a telepen kellemes környezetben lehet sétálgatni: gondosan ápolt egynyári-virágágyások, szökőkút és több kis, kavicsokkal körberakott tavacska szegélyezi az útvonalat.
A szervesanyag-hulladék is hasznosul
A telepen a tisztítás során felfogott szerves anyagokból, valamint mezőgazdasági, élelmiszeripari és vendéglátóipari cégek hulladékából égetéssel biogáz keletkezik. Ezt részben hő-, részben villamosenergiaként hasznosítják helyben, valamint a vállalat többi telephelyén (főleg irodákban).
Repül a nehéz sörösdoboz…
A gyerekeknek az üvegház mellett a célgép-bemutató tetszett a leginkább. A tartálykocsinál megismerkedhettünk a különböző fúvókákkal, amelyek segítségével egy-egy eldugult vagy összeszűkült szennyvízcsatornát tudnak megtisztítani. A dolgozók elmondták, hogy az ő munkájuk éjszaka folyik, ami miatt sokszor keveredtek már atrocitásba a járókelőkkel: különösen a bulinegyedben lévők szoktak ellenük agresszíven fellépni, előfordult, hogy sörösdobozzal dobálták meg őket. Pedig ha ők nem tisztítanák ki a csatornákat az utcán, elég hamar… khm… kellemetlen helyzetben találnánk magunkat. Ezután azt is megmutatták egy átlátszó szennyvízcső segítségével, hogy hogy is néz ki egy slagos csatornatisztítás.
Azt is megtudhattuk, hogy ha valaki beejti a jegygyűrűjét, kocsikulcsát vagy bármi mást az utcai csatornába, egyből az FCSM-et kell hívni. A munkatársak pedig könnyen megtalálhatják a beesett tárgyat, ugyanis az megáll az alján.
Egy másik céljárműnél pedig a csatornák felmérésére használt kamerát mutatták be a látogatóknak. A gyerekek érdeklődve nézték a hosszú nyakával állatszerűnek tűnő, kerekeken guruló szerkezetet.
Tisztább a Duna vizénél is
A végtermék jelenleg a dél-pesti telepről nem közvetlenül a Dunába, hanem a Ráckevei (Soroksári) Duna-ágba megy. Mivel annak a vizére szigorúbb előírások vonatkoznak, a szennyvizet a folyamat legvégén UVC-fénnyel is átvilágítják, amely minden élő organizmust elpusztít.
Közel 100 százalék megtisztul
A Dél-Pesti Szennyvíztisztító Telep naponta maximum 80 ezer köbméter szennyvizet tud megtisztítani. Az Észak-Pesti mintegy 120 köbméter, a legújabb, Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep pedig az első kettő összegénél is több, 300 köbméter vizet tisztít meg naponta. A legutóbbi telep megépítésével vált közel száz százalékossá Budapest szennyvizének megtisztítása. Előtte a városból kijövő szennyvíz fele tisztítatlanul folyt a Dunába.
Ma tehát a főváros szennyvizének 99,9 százaléka megtisztul. Azért nem 100 százaléka, mert egy-egy özönvízszerű esőzésnél a Csatornázási Művek kénytelen valamennyi vizet tisztítatlanul tovább engedni. A plusz víz egy részét lehet ugyan tárolni ideiglenesen, de az üvegházakat elvinné az ár, ha úgy ahogy van, ráengednék a bejövő özönvizet. Ezért is fontos fejlesztés, hogy a később beépült kerületekben és agglomerációkban már külön rendszerben gyűjtik az esővizet és a szennyvizet, így ezeken a területeken a csapadék nem tudja túlterhelni a szennyvízhálózatot.
A lebomló törlőkendő nem bomlik le (elég hamar)
A nyílt napon molinókon és szóban is többször elmondták, hogy a rendszerben a legnagyobb gondot a WC-be dobott nedves törlőkendők és ételmaradékok okozzák. A kettő külön-külön, de együtt főleg hatalmas dugulást tud okozni a rendszerben. Ezért az FCSM mindenkit nyomatékosan megkér, hogy még lebomlónak ígért törlőkendőt se dobjon a WC-be. Ahogy az egyik munkatárs fogalmazott: “Lehet, hogy lebomló az a kendő, ha folyamatosan kevergeted egy kancsó vízben.” De a szennyvízcsatorna-rendszerben ez nem feltétlenül történik meg azelőtt, hogy a kendő összeállna az egyéb, zsíros szennyeződésekkel.
A Fővárosi Csatornázási Művek rendszeresen szervez nyílt napokat az Észak-Pesti és Dél-Pesti Szennyvíztisztító Telepére. Oktatási intézmények jelentkezését egész évben várják a honlapjukon.
A hazai csatornázás történetét a római kortól napjainkig, a Fővárosi Csatornázási Művek honlapján lehet elolvasni.
Borítókép: Fehér kála virága az üvegházban a Fővárosi Csatornázási Művek által szervezett nyílt napon a Dél-Pesti Szennyvíztisztító Telepen, 2024. március 23-án. Fotó: Gárdonyi Ágnes