Elise Wortley nagy útra készül – meg akarja a mászni a Mont Blanc-t. Európa legmagasabb hegyét megmászni ma, azért már nem olyan különleges teljesítmény. Több ezren jutnak fel évente a csúcsra, de ő nem akármilyen mászásra készül. Egy történelmi eseményt akar újrateremteni.
Wortley célja – amit a Channel 4-on dokumentumsorozatban fog megörökíteni – hogy újraélje Henriette D’Angevill 1838-as útját a csúcsra. A francia nemesasszony a világ egyik első női hegymászója volt – és bizonyos értelemben – elsőként a nők közül ő hódította meg Európa legmagasabb hegyét. Hogy ez a “bizonyos értelemben” kitétel mit jelent, azt is hamarosan leírjuk, de előbb ismerkedjünk meg hősünkkel.
Henriette D’Angeville francia arisztokrata család leszármazottja volt. A forradalom után apját bebörtönözték, nagyapját pedig kivégezték, a család pedig a Rhône-Alpes régióbeli Bugey-be költözött. Apja halála után, 1827-ben Genfben telepedett le. Mivel lelkes túrázó volt, vágyott arra, hogy megmássza a Mont Blanc-t, ez végül 1838-ban sikerült is neki.
D’Angeville 1838-ban indult el a Mont Blanc-ra Joseph-Marie Couttet, öt másik vezető és hat hordár társaságában. A vezetők azt javasolták, hogy csatlakozzon két kizárólag férfiakból álló csoporthoz, de D’Angeville elutasította ezt. Megérkezése Chamonix-ban nagy feltűnést keltett; tömegek éljenezték őt a hegyre vezető úton. A 10 000 láb magasan fekvő Grand Mulets-nál egy lengyel nemestől (aki igazi kifogástalan úriemberként a sátrába küldte a névjegyét) kapott meghívást, és egy angol csoport is csatlakozott hozzájuk. D’Angeville-ék 1838. szeptember 4-én hajnali 2 órakor indultak a csúcsra. Útközben D’Angeville elég erősnek és mozgékonynak bizonyult; különösen a sziklán mászott olyan jól, mint a férfiak, bár szívdobogástól és álmosságtól szenvedett. A csapat délután 1:15-kor ért fel a hegy tetejére. Pezsgővel koccintottak, a csúcsról galambokat engedtek szabadon, hogy bejelentse a sikerüket, D’Angeville-t pedig a férfiak vállára emelték és éljenezték. A Chamonix-ba való visszatérésükkor ágyúszó fogadta őket. A másnapi ünnepségeken D’Angeville kérésére egy különleges vendég is részt vett, az akkor már hatvanéves Maria Paradis.
Ugyancsak Chamonix-ban tartózkodott ez idő alatt, bár D’Angeville sikeres mászása előtt egy nappal távozott, egy fiatal, szegény író és hegymászó, Albert Richard Smith. Smith végül csak 1851-ben mászta meg a hegyet, viszont – a korban sikeres – színdarabban énekelte meg D’Angeville expedícióját (és a “lengyel úriembert”).
Miért volt ez akkor ilyen nagy dolog? Nos, egy részről a nők társadalmi helyzete sem volt akkor olyan, mint ma. Sokan elképzelhetetlennek tartották, hogy egy nő képes legyen olyan “férfias” tevékenységre, mint a hegymászás. Más részről – nem teljesen függetlenül ettől – a kor női öltözködése sem volt éppen alkalmas a hegyi túrázásra. Öltözékét D’Angeville így maga varrta. Mivel a nők akkor még nem hordhattak nadrágot egy bő – alapvetően alsóneműként szolgáló – bélelt bugyogót varrt, amihez – hiszen mégis csak úrinő volt – egy fűzőt és egy elegáns, de a hideg ellen is védő főkötőt is felvett. Italként 18 üveg bort vittek magukkal, és volt a csapatnál 26 darab sült csirke is – no meg a postagalambok, amelyekkel a nagy hírt világgá kürtölték. Mindezt – modern hátizsákok híján – a hátukra vett vesszőkosrákban vitték fel.
D’Angeville huszonöt éven át folytatta a hegymászást, további huszonegy csúcsot megmászva, valamint újra feljutott a Mont Blanc – ra. Utolsó alpesi mászása az Oldenhorn volt, 65 évesen. Későbbi éveiben a barlangkutatás is érdekelni kezdte, és ásványtani múzeumot alapított Lausanne-ban, ahol haláláig élt.
De hogy miért bizonyos értelemben első? Az első nő, aki feljutott a Mont Blanc-ra nem ő volt, hanem a fent említett Maria Paradis 1808-ban. Paradis-t azonban – ezt saját beszámolója is megerősíti – jórészt a kísérői vitték fel a vállukon a hegyre, D’Angeville így az első nő, aki saját erejéből érte el a Mont Blanc csúcsát.
