A középiskolában megtanultuk, a Mt. Everest – vagy adjunk neki bármely egyéb nevet – a világ legmagasabb hegye, és 8848 méter magas. Nos, ez nem az egyetlen dolog, ami azóta már nem úgy van, ahogy tanultuk.
A Mount Everest megmászása mindig is nagy teljesítmény volt, de úgy tűnik, a feladat egyre nehezebbé válhat: kutatók szerint az Everest egyfajta növekedési rohamot él át. A Himalája körülbelül 50 millió évvel ezelőtt alakult ki, amikor az indiai szubkontinens belecsapódott az eurázsiai tektonikus lemezbe – bár a legújabb kutatások szerint e lemezek szélei már az ütközés előtt is nagyon magasan voltak. Mivel a folyamat még mindig tart, a hegység továbbra is felfelé tolódik, bár a földcsuszamlások és más események miatt a kőzet is eltűnik. Most azonban a szakértők szerint az Everest – amely jelenleg 8849 méter magas – a szomszédos folyók eróziója következtében további növekedést tapasztalt a magasságában. A kutatócsoport szerint ez a folyamat azt eredményezte, hogy az Everest az elmúlt 89 000 év során további 15-50 métert emelkedett, és a felemelkedés napjainkban is tart.
„Tanulmányunk azt mutatja, hogy még a világ legmagasabb hegycsúcsa is folyamatos geológiai folyamatoknak van kitéve, amelyek viszonylag rövid geológiai időskálán mérhetően befolyásolhatják magasságát” – mondta Dai Jingen professzor, a pekingi Kínai Földtudományi Egyetem oktatója.
Dai megjegyezte, hogy az Everest egyfajta anomália, mivel csúcsa mintegy 250 méterrel magasabb, mint a Himalája többi legmagasabb hegye. Emellett az adatok arra utalnak, hogy az Everest hosszú távú és rövid távú emelkedési üteme között eltérés van. „Ez felvetette a kérdést, hogy van-e olyan mögöttes mechanizmus, amely az Everest anomális emelkedését még magasabbá teszi” – mondta Dai. A Nature Geoscience című folyóiratban megjelent írásában Dai és kollégái arról számolnak be, hogyan hoztak létre számítógépes modelleket a Himalája folyóhálózatainak fejlődésének feltárására. Eredményeik arra utalnak, hogy körülbelül 89 ezer évvel ezelőtt az Everesttől északra fekvő Arun-folyó felső szakasza – amely a Tibeti-fennsíkon kelet felé áramlott volna – összeolvadt az alsó szakaszával, az utóbbi északi eróziójának eredményeként. Ennek eredményeként az Arun folyó teljes hossza a Kosi folyórendszer részévé vált.
A kutatócsoport szerint a „folyó befogásából” eredő átrendeződés az Everest közelében a folyó eróziójának növekedését és az Arun folyó szurdokának kialakulását eredményezte. „Abban az időben hatalmas mennyiségű további víz áramlott az Arun folyón keresztül, amely több üledéket szállíthatott, több alapkőzetet erodálhatott, és a völgy aljába vághatott” – mondta Dr. Matthew Fox, a kutatás társszerzője, a University College London munkatársa. A kutatók szerint a földkéreg súlyának csökkenése az anyag eltávolításával a környező földterület felemelkedéséhez vezetett – ez az izosztatikus visszapattanás néven ismert folyamat. A kutatócsoport becslése szerint a folyamat évente körülbelül 0,16-0,53 milliméterrel löki felfelé az Everestet, a szomszédos csúcsok, a Lhotse és a Makalu, a világ negyedik, illetve ötödik legmagasabb csúcsai pedig hasonló emelkedést mutatnak. „Ez a hatás nem fog a végtelenségig fennmaradni” – mondta Dai. „A folyamat addig fog folytatódni, amíg a folyórendszer el nem éri az új egyensúlyi állapotot.” Mikaël Attal professzor az Edinburghi Egyetemről, aki nem vett részt a munkában, azt mondta, hogy bár a folyók felfogása jól ismert jelenség, viszonylag ritka. „Ami ebben a tanulmányban egyedülálló, az annak bemutatása, hogy a folyók befogadásából eredő erózió a Föld felszínének ilyen drámai reakciójához vezethet: egy Nagy-London méretű terület néhány tíz métert emelkedik több tízezer év alatt, ami gyors” – mondta. Attal azonban megjegyzi, hogy ez a visszapattanás csak töredékét magyarázza a Himalája legmagasabb csúcsainak szokatlan magasságának. Fox ugyanis megjegyezte, hogy más mechanizmusok, például a földrengésciklusokkal járó tektonikus feszültségek és a hegyi gleccserek elvesztése is okozhat kiemelkedést.
