Természetes alapanyagokból adalékok nélkül, hagyományos módszerrel, kézzel készült fagyi – ráadásul hatalmas adagokban, bagó pénzért, a pincér közben szélsen mosolyog, és készséggel mutatják be a készítés folyamatát az elejétől a végéig. Ideális hely ugye, mennénk is azonnal – kár, hogy ez utóbbi annyira azért nem egyszerű.
A csodafagyizó ugyanis nem az itáliai tengerpart egy bájos kis öblében, nem is valami cuki alpesi faluban, esetleg trendi japán plázában van, hanem Mazar-i-Sarifban, Afganisztán északi részén. Kabultól egy óra repülővel, vagy legalább nyolc, de inkább kilenc a Hindukus alig járható útjain át. A város mai kinézete nem igazán tükrözi hosszú és változatos történetét – a valóban látványos Kék Mecseten kívül nem sok látnivalóval büszkélkedhet. Pedig Nagy Sándortól a szeldzsuk szultánokig sokan jártak és építkeztek itt. Valaha – alig pár évtizede – ráadásul egészen világias város lehetett – az üzbég (egykori szovjet) határ alig 55 kilométer, így egykor a szovjetek fontos bázisa volt. Majd amolyan félfüggetlen világi sziget a mudzsahed korszakban – 2001 után pedig az első nagyobb város, amit elfoglalt az amerikaiakkal szövetséges Északi Szövetség. Afganisztánon belül békés vidéknek számított, és még 2021-ben is sokan hitték, hogy Mazar tartani fogja magát a tálibok ellenében – de nem így lett. Ma csak annyiban lazább hely, mint Kabul, hogy kicsivel talán több nőt látni az utcán, és burka helyett “csak” nikábot hordanak.
A nem túl festői városközpont
És ahogy a helyi nők ma kimehetnek az utcára
Az egykori szovjet múlt csak annyiban köszön vissza, hogy a helyi tálib parancsnok választékos oroszsággal köszönt minket, és biztosít arról, hogy ez egy nagyon kedves és biztonságos város, és minket a helyi hatóságok már csak azért is szeretnek, mert ugye a Szovjetunió idején is milyen jók voltak a kapcsolatok. (Kicsit belezavarodunk, hogy akkor most ki kivel van és volt, de végül is mindegy, a lényeg a druzsba narodov.) A táliboknál tett kötelező vizit után mondják, hogy Ali mecsetjébe csak később menjünk, mert most nagyon meleg van. (Ez igaz.) Nézzük meg előbb a város másik fő nevezetességét – ahol ebédelni is fogunk. Mondjuk nem vagyunk nagyon éhesek – mert tényleg dög meleg van – mondják, ez pont az ilyen időben tökéletes. És igazuk lesz.
A Kék Mecset, a város fő látványossága
És a második legfőbb látványosság – a fagyizó
Hogy Afganisztánban lehet jó helyi fagyit kapni, azt már korábban megtudtuk – egy út menti meglepően jó pisztáciás jégkrém formájában. De arra, amit itt vár minket, arra élő ember nem számíthat. Az étlapon két oldalon keresztül csak fényképek fagyikelyhekről – gusztusosabbnál, gusztusosabb elrendezésben. Az árak afgán viszonylatban nem tűnnek alacsonynak – 100-től 500 afgániig lehet kapni a kelyheket. Ez 500-2500 forintot jelent. Ránézés alapján rendelünk, aztán – miután mondják jó pár perc lesz, mire elkészül – körbe is vezetnek, hogy nézzük a gyártási folyamatot.
Meggymagozás
…pisztáciatörés…
… és kavarás.
Európában persze kézművesnek mondnánk, és elképednénk, hogy nem előre gyártott porokból gépek készítik a fagylaltot, de itt valószínűleg a porokhoz hozzá sem lehetne jutni, a gépnél pedig olcsóbb a kézi munka. Így végignézzük, hogy hogyan magozzák a meggyet, és bontják a pisztáciát, amiből majd a fagyi készül. A fagylaltgép pedig egy markos afgán fiatalember, aki egy jéggel teli szekrényben forgat egy méretes üstöt. (Lásd: kavar, mint a a fagylaltgép…) Azt is látjuk, hogy bizony a jeget sem a hűtőgép készíti – hatalmas tömbökben hozzák motorosok egyenesen a jéggyárból, ahogy nálunk utoljára talán a hetvenes években. Ennek megfelelően a fagyik ízei is mind természetesek – a meggy, a banán, a mangó, a kardamumos vanília mind természetes alapanyagokból készül. Nincsenek is olyan fantázia ízek, mint hupikéktörpike meg holdbéli csók – összesen talán hat-hétféle fagylalt van – de az íze mindegyiknek kifogástalan.
Az adagok pedig lenyűgözőek. A képen átlagosnak kinéző fagyikehelyről kiderül, hogy nem csak dizájnos és finom,de valójában egy hatalmas tányéron érkezik, és legalább másfél kiló (!) fagylaltot tartalmaz. Ketten alig bírjuk elfogyasztani. Mellé pedig kaptunk mangó dzsúzt – sok-sok pisztáciával, dióval, fügével és ki tudja még milyen finomsággal dúsítva. Ketten fizettünk mindezért 800 afgánit- 400 forintot. Helyi viszonyok között elég sok – de vakon megérte az élményt. Dzsúzból pedig iszunk még ennél is finomabbat – igaz azt már nem Mazar-i–Sarifban.
