Ha a francia tengerpartra gondolunk, leginkább a legendás déli kikötők és nyaralóhelyek neve jut eszünkbe: Nizza, Cannes, Marseille. Azonban a franciák számára a nyugati partvidék, az Atlanti-óceán környéke legalább ennyire népszerű.
Áprilistól októberig sokan pihennek ezen a vidéken. A Loire torkolata mentén sorakozó települések arculatát a kikapcsolódásra vágyó tehetősebb franciák formálták olyanra, amilyennek ma ismerjük.
A 19. század végére – a vasútnak köszönhetően – a párizsi és a nantes-i elit hamar felfedezte magának ezeket a rejtett öblöket. A környék gyorsan átalakult. Ez történt Pornichet falucskával is.
A nyaraló paradicsom
Valaha csak halászok éltek itt, de 1879-ben megépültek az első sínpárok. Ekkor kezdtek először erre kirándulni polgárok, arisztokraták, művészek és iparmágnások.
A festői öblök, a csendes naplementék, a sós illatú tengeri szél aztán maradásra bírta őket és elkezdték felépíttetni a ma napig itt álló lenyűgöző villáikat.
A csendes kis településből, hamarosan divatos nyaralóhely lett. A belle époch – az első világháborúig tartó boldog békeidő – hangulata átjárja a települést. Akit csábít a korai 20. század iránti nosztalgia, az gyorsan otthon érzi magát. Némelyik épület már kopottas, de még láthatóak rajtuk az egykori dicső napok emlékei.
Pornichet utcáin egymást érik a fantáziadús épületek – a századelő építészei szabadjára engedték a fantáziájukat és a megrendelőknek elképesztően izgalmas és stílusos házakat terveztek.
Nincs közöttük két egyforma – a lényeg a látvány volt.
Egyvalami azonban szinte mindenütt megtalálható: az épületeket hatalmas kertekkel vették körül, ahová dús növényzetet telepítettek. Főként fenyőket, de számos különleges tengerparti zöldet is láthatunk a mai napig.
A házakat nyers gránitból, vörös téglából építették, mellette szívesen használtak színesre festett, fából készült díszítőelemeket.
Néhány épület olyan, mintha egy tündérmese díszletéhez tartozna. Kúpos tetők, tornyocskák jellemzik ezeket, és már csak azt várjuk, hogy az óceán felé néző erkélyeken mikor jelenik meg egy középkori, álmodozó hercegnő.
A városban ma is több tucat ilyen kúria áll, a legfontosabbak a Sainte-Marguerite negyedben, a vasútállomás környékén és a parti sétányon találhatók.
Pornichet tengerpartja
A partvonal nagyjából 7 kilométer hosszú, és mire a végére érünk: a széles, végtelennek tűnő homokos strandok helyét átveszik a szinte elvadult, sziklás öblök.
A partot nemcsak lenn a homokban lehet végigjárni, hanem a sziklák tetején kanyargó ösvényen is, vagyis a Vámőrök útján (Sentier des Douaniers).
Ez a történelmi útvonal – amely a híres francia GR 8-as túraútvonal része – onna kapta nevét, hogy egykor a csempészekre vadászó vámosok járőrútja volt.
Ha a Pointe du Bé (egy kis sziklás földnyelv) felől indulunk el Sainte-Marguerite irányába, elképesztő kilátás nyílik az Atlanti-óceánra. Tökéletes helyszín egy esti sétához és a naplemente megnézéséhez.
Itt, ahol a népszerű fürdőzős szakasz véget ér, kezdődik a Plage de Bonne-Source, a legnagyobb és legtermészetesebb óceánparti szakasz, 2.5 kilométer.
Ez a szakasz már kiesik a nagy, védett öbölből, így közvetlenebbül találkozik a nyílt vízzel. A hátterében már nem szállodák, hanem alacsonyabb sziklák és homokdűnék állnak.
A hullámok itt már kicsit nagyobbak, így a bodyboardozók és szörfösök is kedvelik. Természetkedvelők kedvenc helye, sok ritka tengeri madarat és egyéb állatot lehet itt megfigyelni.
Itt az emberi nyüzsgés helyét átveszi a vad természet. Apálykor rengetegen jönnek ide „gyalogos horgászatra” (pêche à pied), hogy a visszahúzódó víz után a sziklák alatt rákokat és kagylókat gyűjtsenek.
Pornichet azonban még kínál felfedezni való helyszíneket: a színes, franciásan mozgalmas piacát, nemzeti parkokat és egy híres kaszinóban a szerencsénket tehetjük próbára. De ez már egy másik cikk témája.
Fotók: Pál Amanda
