A vikingek mintegy tíz évig éltek Új-Fundland szigetén. Angolosan távoztak, nem hagytak maguk után sok mindent. Mégis belőlük él a sziget egyik fele vagy ötven éve. Mert vikingnek lenni menő.
Azt már régóta sejtjük, hogy Kolumbusz előtt többen is jártak már Amerikában – nemrég éppen mi írtunk a baszk bálnavadászokról, akik nagy valószínűséggel már az 1300-es években eljutottak a mai Kanadába követve a ceteket, de átjuthattak ír szerzetesek és arab hajósok is. Mégis, egyetlen expedíció sem mozgatja meg annyira az emberek fantáziáját, mint a vikingek amerikai útjai. Vikingnek lenni menő, és ahol ők megjelennek, az híres lesz – és kereskedelmileg hasznosítható.
De nézzük meg, honnan is tudunk arról, hogy vikingek jártak Amerikában. A legtöbbet a ránk maradt sagákból tudhatjuk meg. A két legfontosabb a Grönlandi Saga és Vörös Erik sagája. A történet Grönland felfedezésével indul – Vörös Erik rabszolgái földcsuszamlást okoznak, amely elpusztít egy farmot, ami viszályhoz vezet, amelynek eredményeként Eriket száműzik Izlandról. Hajóval indul el, hogy megkeresse a nyugatra fekvő földet, amit – hogy jól hangzó nevet adjon neki elnevezi Grönlandnak, vagyis zöld földnek. Eriknek két fia születik – Leif és Thorstein. Leif Olaf Tryggvason norvég király udvarának tagja lesz, aki megbízza őt, hogy térítse meg a grönlandiakat a kereszténységre. A visszaúton viharok egy ismeretlen földre sodorják, ahol vadbúzát, szőlőt, juharfákat fedez fel.
Végül – nagy nehezen – hazajut Grönlandra.Testvére, Thorstein ezután expedíciót szervez az új ország felfedezésére. Az expedíció sikertelen; miután egész nyáron viharok sodorták őket különböző irányokba. Thorstein később feleségül veszi Gudridot, de nem sokkal később meghal egy járványban a farmján. Ezután jön néhány horrorfilmbe illő részlet – feltámadó halottakkal és emberi csontokból épült kunyhókkal.- de a lényeg, hogy Gudrid újra férjhez megy Thorfinn Karlsefnihez, egy gazdag izlandi kereskedőhöz. Ezután két hajón egy 160 fős csoport, köztük Karlsefni és más izlandiak, de főleg grönlandiak, elindulnak, hogy felfedezzék a nyugatra fekvő földet, amelyet Vinlandnak neveznek el. A szél elviszi őket egy Helluland nevű helyre, ahol nagy kőtáblák és sok róka található, majd délre, egy Markland nevű erdős területre és egy Kjalarness nevű fokra. Egy öbölben kötnek ki, és két gyors futású skót rabszolga felderíti a földet, és szőlőt és búzát hoznak vissza. A Straumfjordnak nevezett fjordtól beljebb, magas fűvel borított hegyvidéken telelnek át.Tavasszal a expedíció tagjainak többsége úgy dönt, hogy dél felé indul Vinlandot keresni.Felfedeznek egy helyet, amelyet Hopnak („árapályos folyó”) neveznek el, ahol egy folyó egy tón keresztül a tengerbe ömlik; az ország gazdag vadvilágban, a halászat kiváló, búza és szőlő bőségesen terem, és azon a télen nem esik hó. Első találkozásuk a Skrælings nevű bennszülöttekkel, akik állatbőrrel borított csónakokat használnak, és a levegőben lengő botokkal csörömpölő hangot adnak ki; a norvégok fehér pajzsot mutatnak be a béke jeleként. A Skrælingek nagyobb csoportban térnek vissza, és a norvégok vörös szövetet cserélnek állati prémekre (megtagadva a kardok és lándzsák cseréjét), amíg a Skrælingek meg nem ijednek és el nem mennek egy elszabadult bika láttán. Három héttel később még nagyobb számban térnek vissza, és a botokat az óramutató járásával ellentétes irányban forgatják, miközben üvöltöznek. Csatába keverednek, és a skrælingek valami ballisztához hasonló eszközzel nagy, nehéz gömböket hajítanak a norvégok feje fölé, ami visszavonulásra készteti őket. Freydis, Vörös Erik törvénytelen lánya, ekkor előbújik kunyhójából, terhesen, és üldözi őket, gyáváknak nevezve őket; amikor a skrælingek körülveszik, kivesz egy kardot egy halott férfi kezéből, felfedi egyik mellét, és a karddal megcsapja, ami megijeszti a skrælingeket, akik elmennek. A csoport rájön, hogy a támadó erők egy része illúzió volt. Miután két tagjukat elvesztették, úgy döntenek, hogy a hely nem biztonságos, és visszahajóznak északra, Karlsefni ezután egy hajóval északra indul, és egy elhagyatott erdős területet talál, ahol egy nyugat felé, a tengerbe ömlő folyó partján táboroznak le. A Karlsefnival utazó Thorvaldot egy egylábú lény megöli. A hajó visszatér Straumfjordba, de a növekvő viszályok miatt úgy döntenek, hogy hazatérnek. Karlsefni fia, Snorri, aki az új földön született, három éves, amikor elindulnak. Marklandban öt skrælinggel találkoznak; a három felnőtt a földbe süllyed és elmenekül, de a két fiút elfogják és megkeresztelik őket; tőlük megtudják, hogy a skrælingek barlanglakók, akiket két király, Avaldamon és Avaldidida uralkodik, és hogy a közeli országot fehér ruhákba öltözött, ruhával ellátott rudakat hordozó és kiabáló emberek lakják; a saga írója szerint ez a legendás Hvítramannaland volt, és az egyik változat hozzáteszi, hogy azt Nagy-Írországnak is nevezték. Ezután visszahajóznak Grönlandra,.Némi eltéréssel, de ugyanezt a történetet adja elő egy másik saga, amit a Grönlandi sagának neveztek el – ott kicsit több utazás, harc, és jóval kevesebb csodás-horrorisztikus elem kíséretében hasonló leírást találunk Marklandról, Hellulandról, és Vinlandról. Nagyjából ennyi az, amit a sagák mesélnek.
Az expedícióknak itt vége is szakadt. A grönlandi viking telep kicsi volt, nem volt erejük további hódításokra. Mire eljöttek az 1400-as évek – a kis jégkorszakkal – a grönlandi telep is megszűnt. Vinland csak egy halovány emlék maradt. Adam von Bremen 11. századi krónikájában, a Gesta Hammaburgensis ecclesiae pontificumban röviden említi Grönlandot és Norvégián túli szigeteket, köztük egy „Vinlandnak” nevezett szigetet. Izlandi krónikák szerint 1347-ben egy hajó érkezett Grönlandról, amely Marklandba tartott faért, de letért a pályáról. Egy 13. századi izlandi leírás a világról nagyjából sorrendbe állítja a sagákban leírt földeket: Grönlandot, Hellulandot, Marklandot és Vinlandot, amelyekről a szerző úgy vélte, hogy Afrika része. Európában több középkori mű is átvette ezt az általános leírást olyan távoli városokban is, mint Milánó, ahol a domonkos krónikás Galvano Fiamma 1345 körül említette a terra que dicitur Marckalada „Markland nevű földet” Grönlandtól nyugatra.
Amikor azután az európaiak visszatértek az Újvilágba egyre nőtt az érdeklődés az iránt, hogy hol is volt a mesés Vinland, és maradt-e belőle valami. A sagák ugyanis – mint láttuk – egy részről bizonyosan valamiféle valós utazások emlékét őrzik, másrészt viszont teli vannak egyértelműen mesés elemekkel az egylábútól a beszélő halottakon át Nagy-Írországig .A felfedezést végül a vikingek mai leszármazottainak köszönhetjük – Helge Ingstad norvég felfedező és régész felesége, Anne Stine Ingstad a sagák nyomán indult el, azzal, hogy ők megtalálják Vinlandot. .George Decker egy istenháta mögötti L’Anse aux Meadows nevű halászfalu lakója, pedig elvezette őket a falu közelében található halmokhoz, amelyeket a helyiek „régi indián tábor” néven emlegettek.A norvégok pedig ástak, és megtalálták, amit kerestek – egy viking telep nyomait Új-Fundland északi részén. Ahhoz képest, hogy mekkora szenzáció lett belőle – Kanadának ez lett az első világörökségi helyszíne, sőt a világ egyik legelső világörökségi helyszíne, hiszen Kanada 1978-ban jelölte, az első 12 helyszín között – maga a régészeti lelőhely nem valami nagy látvány. A talaj kis egyenetlenségeibe kellene belelátni, hogy ott bizony egy viking ház állott.
Ez leginkább is két dolognak köszönhető, egy részről, hogy a vikingek kevesen voltak – ma úgy tartják, hogy a telep lakossága valahol 30 és 160 fő között lehetett – másrészt, hogy nem is voltak itt sokáig. Sőt egyesek szerint nem is volt itt állandó telephely, csak amolyan átmeneti szállás, ahol rendbehozták a hajókat, átteleltek ,aztán hazamentek Grönlandra.Összesen nyolc épület maradványait találták meg. Úgy gondolják, hogy ezeket fából készült vázra helyezett gyepszőnyegből építették. A legnagyobb lakóépület mérete 28,8 m × 15,6 m volt, és több szobából állt. Három kisebb épület valószínűleg műhelyként vagy alacsonyabb rangú legénység vagy rabszolgák lakóhelyeként szolgált. A műhelyek közül egy kovácsműhely volt (erre a salakból következtettek) , egy asztalosműhely (itt fadarabokat találtak) , és egy speciális hajójavító helyiség, amelyben kopott szegecsek voltak.A helyszínen talált egyéb tárgyak között voltak szokásos mindennapi viking használati tárgyak, például egy kő olajlámpa, egy élezőkő, egy bronz rögzítőcsap, egy csonttű és egy orsó része. Az orsó és a tű jelenléte arra utal, hogy a településen nők és férfiak egyaránt éltek. Ebből is látszik, hogy sok minden nem maradt – úgy tűnik, az északiak szervezetten hagyták el a helyszínt, minden mozdíthatót magukkal vittek. Sőt minden valószínűség szerint a házakat is felégették.
Az élelmiszer-maradványok között volt egy olyan helyi mogyoróféle, amely New Brunswick északi részén nem terem természetesen, ami arra utal, hogy a vikingek a telepnél délebbre utaztak, hogy beszerezzék.Bizonyítékok vannak arra, hogy rénszarvast, farkast, rókát, medvét, hiúzt, nyestet, sokféle madarat és halat, fókát, bálnát és rozmárt is vadásztak. Az ásatások tovább folynak, de most már leginkább csak efféléket találnak – csontokat, magokat. Ezen a településen kívül csak egy – kérdéses – viking maradványt találtak a Baffin-szigeten. (Az lehetett Helluland?) Ahhoz képest, hogy a régészeti leletek finoman szólva sem bőségesek – a köréjük épült biznisz, igen jelentős. L’Anse aux Meadowsban kiépítettek egy modern látványos látogatóközpontot – ahol megpróbálják úgy eladni a vikingek amerikai kalandját, hogy „ezzel ért körbe az emberiség nagy vándorlása” – nehogy gyarmatosítási kísérletnek tűnjön.
Hogy a lelőhelyen ne csak a – meglehetősen kiábrándító – eredeti romokat lássuk felépítetek néhány olyan viking házat, amilyenek itt állhattak. Bennük pedig eredeti művikingek magyarázzák, hogy milyen is lehetett az élet abban a tíz-húsz évben, amíg éltek itt valódi vikingek.
A helyszín köré pedig egy teljes iparág épült. Viking boltok, viking éttermek – jelentsen ez bármit is – sorakoznak a környéken. Sőt, mi például egy Norse Skól nevű szálláson laktunk, ami egy egykori iskolaépületben került kialakításra – de teli volt viking reminiszcenciákkal, a szobák elnevezésétől egészen odáig, hogy lehetett (10 dollárért) műanyag fejszéket dobálni szarvas sisakban.
Az Új-Fundland keleti partján végigvezető főutat is átnevezték „viking ösvénynek”, sőt van egy Welcmone To Vinland felirat is egy random helyen – bár, mint láttuk a régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy Vinland délebbre, a mai New Brunswick területén lehetett.
Egy egészen kellemes napot lehet eltölteni vikingezéssel, ha végigjárunk mindent. Ha pedig kedvünk van elmehetünk még Port aux Chioxba is – némileg délebbre – ahol pedig inuitok telepedtek meg. Az általuk hagyott nyomok mondjuk még a vikingeknél is kevésbé látványosak. Kárpótolnak viszont a környéken bóklászó egészen jámbor karibuk.
Ha még délebbre indulunk, ott pedig egy következő világörökségi helyszín vár – a Gors Morne Nemzeti Park. Hamarosan oda is beénezünk .
