Odafelé 26 -visszafelé viszont közel 30 órát kell majd egy helyben ülnie annak, aki az új járatra jegyet vált. A majd 20 ezer kilométeres út a földgolyó két ellentétes pontját köti össze. Azt mondják meg fog térülni.
A China Eastern Airlines, amely egyébként Budapestre is repül, nemrég jelentette be, hogy elindítja a világ leghosszabb repülőjáratát decembertől Sanghaj és Buenos Aires között. Az új járat 19 681 kilométert fog megtenni, a becsült utazási idő 25 és 29 óra között lesz az utazás irányától függően. A legolcsóbb jegy egy útra kb 600 ezer forint lesz. Bár technikai megállás van tervezve Aucklandben, Új-Zélandon, ez a Kína és Buenos Aires közötti járat egyetlen szakasznak minősül, mivel az utasok az egész út során ugyanazon a repülőgépen maradnak.Az elképesztő távot a társaság Boeing 777-300ER-esekkel repüli majd, amelyek alkalmasak az ilyen extrém hosszú utakra. Aucklandben személyzetet kell majd váltani – és nyilván több alkalommal lesz étkeztetés is a járaton, de azért így is elég fárasztónak ígérkezik az egész napos repülőzés.
A foglalási adatok szerint tavaly mindössze 19 000 utas repült oda-vissza Sanghaj és Buenos Aires között. Érdekes módon az Ethiopian Airlines szállította a legtöbb utast.Az alacsony forgalom ellenére ez volt a legnagyobb Kína-Argentína piac. Tavaly összesen 74 000 ember repült a két ország között, akinek a nagy része Dél-Amerikában élő, dolgozó kínai volt,. A közvetlen járat -még ha nem is olcsó – olcsóbb lesz az eddigi átszállásos megoldásoknál, így bizonnyal sokan váltanak majd erre. Ez a járat bizonnyal ösztönözni fogja az ellenkező irányú forgalmat is különösen mivel az argentinok most már vízum nélkül látogathatnak Kínába legfeljebb 30 napra.Ezenkívül a foglalási adatok szerint 10 500 utas repült Auckland és az argentin főváros között. A jelentős kitérő elkerülése érdekében szinte mindenki Santiago de Chilében szállt át a LATAM Auckland-járatán. Jelentős, hogy a forgalom csökkent a 2019-es 31 000-ről, amikor még voltak közvetlen járatok. A China Eastern szívesen visszaszerezné ezt az elvesztett forgalmat.Egyértelműen ez lesz a világ leghosszabb egyállomásos útvonala (és összességében a leghosszabb összeköttetés). 12%-kal meghaladja a jelenlegi leghosszabb egyállomásos járatot, a Nouméa–Bangkok–Párizs útvonalat, amelyet az Aircalin üzemeltet. Ez a csendes-óceáni útvonal 2025 márciusától viseli ezt a kitüntetés címet, amikor is a Singapore Airlines Manchesteron keresztül Houstonba tartó járatait leállította. Így néz ki most a világ leghosszabb légi útvonalainak listája:
19,681 km | Shanghai Pudong-Auckland-Buenos Aires Ezeiza | China Eastern |
17,620 km | Nouméa-Bangkok Suvarnabhumi-Paris CDG | Aircalin |
17,583 km | Beijing Capital-Madrid-São Paulo Guarulhos | Air China |
17,548 km | Sydney-Perth-Paris CDG | Qantas |
(17,174 km | Sydney-Singapore-London Heathrow | British Airways Qantas |