Andy Warhol egyike volt azon amerikai képzőművészeknek, akik központi figurájává váltak a pop-art irányzatnak. Sikeres reklámrajzoló karrierje után Warhol világhírnévre tett szert, mint festő és avantgarde filmkészítő. Halála után New York-i stúdióját először egy másik híres modern művész, Jean-Michel Basquiat, most pedig Angelina Jolie szerezte meg.
A Great Jones Street 57. szám alatt található ingatlanra vonatkozó üzletet nemrég erősítette meg John Roesch és Garrett Kelly, a Meridian Capital Group ingatlanügynökség igazgatói. Jolie a helyiséget legújabb kreatív vállalkozása, az Atelier Jolie számára bérli majd, hosszú távú kereskedelmi használat keretében, nyolc évre. A belső tér három emeleten összesen 6600 négyzetméternyi területet foglal magába. Az épület külsejét utcai művészeti alkotások díszítik, és Jolie ezt meg is fogja tartani, hogy így tisztelegjen Basquiat előtt, aki karrierjét a SAMO graffiti művészeti duó egyik feleként kezdte.
„[Jolie] meg akarta őrizni a régebbi művészeti alkotásokat [az épületen], és meg akarta őrizni a Basquiat-érzést a térben” – mondta Roesch. „Tetszett neki a homlokzat és hogy az az utcai művészettel van megjelölve” – tette hozzá Kelly. Basquiat a második emeleti helyiséget Warholtól bérelte ki nem sokkal azután, hogy először találkoztak. Warhol 1970-ben vásárolta meg az épületet. Az 1860-as években épült ház Paolo Antonio Vaccarelli – más néven Paul Kelly gengszter – tulajdonába került, aki 1904-ben megnyitotta benne a Brighton Athletic Clubot. Az ingatlant ezt követően 1970-ig fémipari vállalkozásként és konyhai ellátó cégként használták. Legutóbb a Bohemian nevű exkluzív japán étteremnek adott otthont.
Az Atelier Jolie műhely lehetőségként szolgál majd az textilművészek számára világszerte. A résztvevők a Great Jones Street 57. szám alatti helyszínen dolgozhatnak és mutathatják be alkotásaikat. Roesch szerint Jolie azt tervezi, hogy „a lehető leggyorsabban” megnyitja új üzletét.
Borítókép: Andy Warhol szobra.
Forrás: Wikimedia Commons