Az orosz-ukrán háború nem csak a frontvonalon zajlik. A két ország diplomatái is egymásnak feszülnek minden lehető helyen. Az egyik mellékhadszíntér a Világörökségi Bizottság.
Amikor megláttam, hogy Ukrajna mivel készül az idei júniusi világörökségi bizottsági ülésre, el kellett gondolkodnom – jártam-e én ott. Persze illene ilyenkor azt mondani, hogy már akkor, amikor afelé jártam, megigézett az épület magasztos szépsége, de ez egyáltalán nem igaz. Abból a mintegy két napból, amit Harkivban – akkor még Harkovnak mondtuk – töltöttem huszonegy éves koromban, leginkább csak a szovjet viszonylatban is büdös egyetemi menza, a végtelen lehangoló szürkeség, és valami lepusztult kollégium rémlik fel. Pedig biztos jártunk a város főterén is.
Akkor egyébként Ukrajna még a Szovjetunió része volt, de a mi barátaink már nagyon a függetlenségre gyúrtak. Ami nem sokkal később be is következett. Akkor a függetlenné váló Ukrajnának egyetlen világörökségi helyszíne volt, amit még a szovjet időkben a központi állami szervek terjesztettek fel: a kijevi Lavra kolostor.
Az elkövetkező években sem nagyon serénykedtek az ukránok. Lassacskán – az ország méretéhez és lakosságszámához mérten nagyon is lassan – gyűltek a helyszínek. Lemberg óvárosa után majd’ tíz évvel jött csak a Kárpátok ősbükköseinek jelölése – Szlovákiával közösen -, majd lengyel együttműködésben néhány görög-katolikus fatemplom.
A kőrösmenzői hucul fatemplom
Utána pedig Csernivciben a bukovinai és dalmáciai metropoliták egykori palotája. Ez ma a helyi egyetem kampusza.
Az egykori palota
Végül a háború előtti utolsó jelölésként következett a Tauroszi Kherszonészosz ókori romjai a mai Szevasztopol mellett, a Krímben. Úgy tűnt, ekkorra ért el Ukrajna oda, hogy komolyan vegye a világörökségi munkát: egyfajta csomópontként gondoltak a Krímre, ahová majd a sok örökséghelyszín vonzza a turistákat. Így gyors egymásutánban tervezeték jelölni a kánok palotáját Bahcsiszerájban, majd a krími gót hercegség emlékeit. Na ebből nem lett semmi.
A bahcsiszeráji palota
A Krímet ugyanis 2014-ben – amikorra a behcsiszeráji jelölést tervezték – elfoglalta az orosz hadsereg és Oroszország annektálta is. Ukrajna számára pedig egyre fontosabbá vált, hogy szimbolikusan jelezze a terület feletti szuverenitását. Miután az épített örökség nem jöhetett szóba – bár az UNESCO elítélte az orosz megszállást, de jelezték, hogy nem fognak krími helyszíneket felvenni -, maradt a szellemi-kulturális örökségek rendszere. Ott sikerült a sajátos krími díszítőművészetet felvetetni az ukrán örökségek közé.
Omek – jellegzetes tatár díszítés
És így jutottunk el a 2022-es totális háborúhoz, amikor a Világörökségi Bizottság is frontvonallá változott. A bizottság 2022-es ülését ugyanis az oroszországi Kazanyba tervezték, sok tagállam viszont a háború kitörése után tiltakozott. Sőt, azon kezdtek el dolgozni, hogy Oroszországot zárják ki az UNESCO-ból. Ezt egy jó csomó – európai – tagállam szorgalmazta, viszont még többen meg ellenezték. Végül is a nemzetköz szervezetekhez méltó dodonai félmegoldás született: az azévi ülést határozatlan időre elnapolták. Ukrajna viszont felterjesztette világörökségi címre Odesszát, rendkívüli eljárással.
2012-ben még boldog turisták sétálgattak a híres Patyomkin lépcsőn.
2023. januárra – másodszor a Világörökségi Bizottság történetében – rendkívüli ülésre gyűltek össze a tagok, miután az orosz elnökség lemondott. A Világörökségi Központ addigra egy kompromisszumos tervezetet készített elő: Odessza mellett két arab helyszínt is felterjesztettek a rendkívüli ülésre a polgárháborús Jemen egy ókori romvárosát (amely amúgy éppen a front közelében fekszik), és a gazdasági csődbe jutott Libanonban egy modernista vásárközpontot. A nyugatiak – akik Odesszát támogatták – amolyan pirruszi győzelmet arattak: a dél-ukrajnai várost felvették ugyan a világörökségi listára, de minimális szavazataránnyal, a legtöbb bizottsági tag tartózkodott. De miért pont Odessza? Ez ügyben a dokumentáció nem hagy kétséget: Olekszandr Tkacsenkó kulturális miniszter beköszöntőjében jelezte, hogy a jelölés célja az, hogy a dél “ukrán karakterét” őrizzék meg. Amivel igazán az a gond, hogy Dél-Ukrajnának minimálisan volt csak ukrán karaktere. Bár volt a helyén ókori, majd középkori város, Odesszát Nagy Katalin alapította (újjá) 1794-ban, lakosságának túlnyomó többsége ekkor is, ma is orosz anyanyelvű. A dokumentáció ehhez képest azt hangsúlyozza, hogy Odessza “az utolsó nagy közös Európai projekt”, mert soknemzetiségű város, és éppen ezért “a birodalom egyetlen olyan nagyvárosa lett, amelynek nem volt orosz karaktere”. Való igaz, a lakosságnak abban az időben, amikor a város kiépült, csak kevesebb, mint a fele volt orosz. A maradék nagy része zsidó volt, de persze éltek itt ukránok, lengyelek és mindenféle európaiak is.
2012-ben állt még a városalapító Nagy Katalin szobra is – mára elbontották.
Amikor pedig a dokumentáció készült, még az sem volt egyértelmű, hogy Ukrajna képes lesz megvédeni a várost – az orosz hadsereg átkelt a Dnyeperen, és Mikolajiv felé tartott, a Fekete-tengeren pedig az orosz flotta volt az úr. Rendszeresek voltak a légitámadások Odessza ellen is. Az ukrán kormányzat ezzel a szimbolikus lépéssel nem csak a szuverenitását akarta egyértelműen kinyilvánítani egy vitatott hovatartozású terület felett, de azt is biztosítani akarta, hogy legalább a városközpontot ne bombázzák szét. Mára ez eldőlt – az orosz fekete-tengeri flottát gyakorlatilag megsemmisítették, Odessza ukrán maradt, és nagyjából biztonságban van. 2023 végén azután Zelenszkij elnök be is jelentette, hogy a következő helyszín Csernyihiv lesz, amely szintén nem egy meglepő választás. Ez is orosz anyanyelvű terület, az orosz határhoz közel. Bár sosem tudták elfoglalni, az oroszok a határon át képesek támadni a vidéket.
Csernyihiv potenciális világörökségi helyszíne
De mégsem Csernyihiv középkori emlékei lesznek a következők a sorban. Alig pár nappal azután, hogy orosz bombatámadás érte, megjelent az UNESCO honlapján, hogy Ukrajna idén a harkivi Derzsprom épületet jelöli, “Európa első felhőkarcolóját”. A felhőket persze csak akkor karcolja, ha azok 63 méternél alacsonyabban vannak. Bár 13 emeletével építésének idején valóban impozáns épület volt. 60 ezer négyzetméteres alapterületével viszont a legnagyobb épület volt a korban, és csak a harmincas években épültek ennél nagyobbak. Mint neve is mutatja – Derzsprom az “állam” és az “ipar” szavak összevonásából – eredetileg a szovjet igazgatás céljait szolgálta. (Igaz, akkor még oroszosan Goszprom néven.) 1925-ben, amikor építéséről határoztak, Harkiv még az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa volt. Azért lett az, mert a bolsevik hatalom Kijevet túl reakciósnak érezte. Az új bolsevik fővárosnak pedig egy baja volt: egyáltalán nem voltak nagy reprezentatív épületei. Az 1925-ben kiírt nyilvános pályázaton Viktor Trocsenko helyi építész tervét fogadták el. A kormányzati központ egy kör formáját öltötte volna magára, közepén egy hatalmas, üres térrel – a mai Szabadság térrel, amely építésének idején a második legnagyobb tér volt Európában. Ennek az oldalában épült fel a felhőkarcoló, amely eredetileg az ukrán párt és állami vezetés székházának épült. 1926 tavaszán anyagi nehézségek miatt az építkezés bezárása mellett döntöttek. Ekkor az építés vezetője, Pavlo Rottert Moszkvába távozott, ahol sikerült támogatást szereznie az építkezéshez Felix Dzerzsinszkijtől. 1926 márciusában visszatért, és 1926 augusztusban úgy döntöttek, hogy rendkívüli alapokból finanszírozzák az építkezést. Szergej Szerafimov, Szamuil Kravec és Mark Felger leningrádi építészek tervezték, és végül ünnepélyes megnyitójára 1928. november 7-én került sor. Ide került az ukrán kommunista párt központja, az Ukrán SzSzK népbiztosságai, ipari vállalatok központjai, de volt benne szálloda és könyvtár is.
Folyik az építkezés
A megnyitás után
Ez volt az az időszak, amikor a szovjet építészet még valóban a világ élvonalában volt. Az újító gondolatok a konstruktivizmus forradalmi építészetében öltöttek testet. Harkiv pedig egy különösen modern művész és íróközösségnek adott ekkor otthont, olyan ukrán, zsidó és lengyel baloldali értelmiségieknek, akik élvezték a város Moszkvánál szabadabb légkörét – míg nagy részüket ki nem végezték, vagy öngyilkosságba nem hajszolták a harmincas években. A Derzsprom pedig a betonba álmodott modernitás volt. A beton felhasználása az építés során, valamint a felüljárók és az egyes összekapcsolt tornyok rendszere rendkívül innovatívvá tette az épületet, amelyet Reyner Banham kritikus a Theory and Design in the First Machine Age című művében az 1920-as évek egyik legnagyobb építészeti vívmányának tekintett, amely léptékében csak a dessaui Bauhaushoz és a rotterdami Van Nelle gyárhoz hasonlítható. Az építmény három H-alakú, 9 épületből áll, amelyek sugárirányban helyezkednek el a tervben. Az épületek három blokkba vannak csoportosítva, mindegyikben három épületre. Az épületek magassága a perifériától a központ felé haladva 6 és 11 emelet között növekszik. A külseje és a belső terei is – úgymond – lakonikusak, magyarul díszítetlenek.
Közvetlenül a háború előtt
Az UNESCO-nak készülő dokumentáció szerint ez volt a világ első állami szintű konstruktivista irodaépülete. Ez az állami szint azonban nem tartott sokáig -1934-ben az Ukrán SzSzK fővárosát átvitték Kijevbe, az épület már csak a helyi igazgatásnak adott helyet. A büszkeség is elmúlt, a konstruktivizmus átadta a helyét a historizáló sztálinbarokknak (más néven sztálinista birodalmi stílus vagy szocialista klasszicizmus). Ekkortól lett az állami iparirányítás központja – innen a név is. Az épület túlélte a náci megszállók több kísérletét is, hogy 1942-3-ban felrobbantsák, elkerülte hogy sztálinbarokk stílusban átépítsék – mint néhány szomszédját. Túlélte a az erőszakos oroszosítást és ukránosítást – és azt is, hogy elbontsák előle a Lenin-szobrot. Egyelőre az orosz-ukrán háborút is túlélte – igaz 2024. október 28-án egy FAB-500-as bomba csapódott be, jelentős anyagi kárt okozva az épületben és megsebesítve kilenc embert. Bár az épület 2017 óta a várományosi listán van, ekkor döntöttek úgy, hogy ez lesz Ukrajna következő világörökségi helyszíne. A cél itt is a szimbolikus térfoglalás egy orosz ajkú városban, amely az orosz támadások célpontja – és persze az épület fokozott védelme.
A becsapódás után
Így már garantált az is, hogy a következő bizottsági ülésen is komoly feladatok várnak a diplomatákra.
