Egy éve ilyenkor lelkesedéssel vegyes aggodalommal figyeltük a számítógépünk képernyőjét. Aztán rákattintottunk, és bejött az oldal. Elindult az utazás a világ körül. És valljuk meg, nem akármilyen év volt.
Azzal nem titkolt céllal indítottuk meg az oldalt, a Tiéd a Világ – Az élménykalauzt, hogy az olvasókat elvigyük a világ legszebb, legérdekesebb helyeire, ahová maguktól nem biztos, hogy eljutnának, elmondjunk olyan történeteket, amelyekről még nem is hallottak, és megmutassunk olyan képeket, amelyektől leesik az álluk. Most, egy év után felidézzük azokat a történeteket, amelyeket olvasóink a legtöbbet olvastak, a legérdekesebbnek tartottak.
Egy éve ilyenkor a világ első és egyetlen Ördögmúzeumába kalauzoltuk el az olvasókat a litvániai Kaunasba, ahol nem csak a litván mitológia titokzatos, ám néha vicces ördögeivel, hanem a világ összes poklának minden lakójával találkozhattak.
Márciusban már messzebbre merészkedtünk – a dél-afrikai busmanokkkal indultunk vadászni íjjal és nyíllal (nem túl sok sikerrel), és megtudtuk, hogy bizony ők sem beszélik már őseik anyanyelvét – de ismerik még a Kalahári titkait.
Áprilisban Kína legbulisabb, igazán mediterrán hangulatú városát Csengtut jártuk be keresztül kasul. A legmélyebb benyomást azért a városi parkban tartott asszonyvásár tette ránk, ahol megismerhettük, milyen a kínai off-line tinder.
Májusban jelentették be, hogy közvetlen járat köti majd össze Budapestet Bilbaóval – így elvittük olvasóinkat a baszk fővárosba. Megismerkedtünk a baszk népi játékokkal – és a modern művészetekkel is.
Júniusban egy igazán hátborzongató történet vitt minket Nyugat-Afrikába. Beninben jártunk, ahol a világ utolsó ismert emberáldozatát mutatták be – kevesebb, mint kétszáz évvel ezelőtt.
Síremlék ma
Júliusban visszatértünk Kínába, hogy utána járjunk, kik is voltak a furcsa ufó-fejű népek, akik az ősi Shu királyságot lakták, és van-e a közük az ókori egyiptomiakhoz.
Augusztusban, amikor itthon mindenki tikkadt a hőségtől, megnéztük, hová is menekülhetünk a klímaváltozás elől – megismertük a finn nyár szépségeit, úsztunk a 18 fokos tengerben, és hosszú sétákat tettünk a piros bogyókkal teli erdőségekben 25 fokban.
Szeptemberben azután igazán kalandos útra indultunk – három évvel a tálib hatalomátvétel után végigjártuk Afganisztánt. Nem volt éppen egyszerű bejutni sem az országba – odabent meg megtudtuk, hogy az egyetlen szabály, amit figyelembe kell vennünk, hogy nincs szabály. Igaz minden nehézség, amit átéltünk semmiség ahhoz, amit ott a nőknek kell naponta végigélni.
Októberben egy nem kevésbé titokzatos országba – Türkmenisztánba – vittük el olvasóinkat. Bekopogtattunk a Pokol Kapuján, azután lementünk a világ legfurcsább fővárosába, ahol mintha nem lakna egyetlen lélek sem.
Novemberben a háborús Ukrajnába látogattunk – egy olyan különleges épületet mutatva be, amelynek történetében benne van az egész elmúlt évszázad.
Decemberben a hideg ellenére Észak-Lengyelországba indultunk, és nem bántuk meg – sok érdekes múzeumot találtunk ott, amelyekből nem csak a borostyán születését ismerhettük meg, de azt is, mit gondolnak a lengyelek a migrációról, a második világháborúról vagy éppen a rendszerváltásról. Igazán meglepő dolgokat!
Januárban ismét jó messzire mentünk: Etiópiába, az Omo-folyó völgyébe. Itt élnek a világ talán legkülönösebb törzsei. Vannak, akik agyagtányért tesznek az ajkukba, mások bika hátán futkároznak ifjú korukban, megint mások gólyalábon élik életüket.
Februárban azután éppen akkor indultunk Ruandába, amikor kitört a háború Ruanda és Kongó között – így volt alkalmunk elmesélni, miért is tört ki harminc évvel ezelőtt a ruandai népirtás, és hogy hogyan lett azóta az országból Afrika Svájca.
És hogy merre indulunk márciusban? Nos, egyelőre nem áruljuk el. De annyi azért biztos, a kalandok folytatódnak 2025-ben is.
